Az éjszakánk, ha véget ér
Ha a fejembe látnál, meglepődnél mennyi védekezést, kétséget és sebezhetőséget találnál benne. Nehéz még számomra megtalálni a megfelelő arányokat a szívem és az eszem párbajában. Még csak viszonyítani sem tudok, tapasztalatom sincs, hogy nem ronthatom el. Hogy lesz igazán jó Neked és Nekem is? Néha, mikor úgy is tűnik, hogy engedek, az elmém visszaránt, és akadályoz abban, hogy csak a szívemmel szeresselek, könnyedén, túlbonyolítás nélkül, csak mert nem tudom, benned mi van és én már nem akarom többet kitenni magam a visszautasításnak. Érzed abból, ahogyan hozzád simulok, hogy mennyire boldog vagyok? Vagy ha érzed, ugye nem ijeszt, meg? Inkább kevésbé öleljelek? Bátorítsalak, vagy engedjem, hogy te közeledj úgy, ahogy neked jól esik? Lehet, hogy ugyan arra várok, amire te, és ha egyikünk sem lép, örökké ebben az állapotban maradunk?
Néha, mikor úgy is tűnik, hogy engedek, az elmém visszaránt, és akadályoz abban, hogy csak a szívemmel szeresselek, könnyedén, túlbonyolítás nélkül.
Meztelenebb nem is lehetnék annál, ha tudnád mit jelent nekem a közelséged, de végül győz a szívem, és befészkelem magam a karjaidba szorosan, hogy érezzem az illatod, minden porcikádat, mert a reggel olyan szemtelenül hamar tör ránk és a varázslatnak vége szakad. Talán még pár másodperc, még egy utolsó érintés, amit emlékként magammal vihetek, mielőtt az ébredés teljesen át nem veszi a szerepét. Újra két idegenné válunk, akik sután úgy tesznek, mintha az éjjel lenyomata nem érintette volna meg a szívünket. Talán azért fáj ennyire a búcsúzás, mert a lelkünk már összeér, csak még hadakozunk ellene.
Virág Klaudia
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez