Az az igazi kihívás, ha arra tudunk vágyni, ami már meg is van nekünk - Félrelépésem története
Majdnem 4 napja sírok…….többnyire befelé. Minden egyes alkalommal, mikor kívül mosolyra húzom a szám, bent egy könnycsepp gurul le a torkomon. Hullámonként tör rám a megsemmisülés érzése, siratom azt a nőt, akivé válhattam volna melletted. Nem voltam elég kitartó, hogy mikor távolodtál várjak rád türelemmel, mikor eltoltál, visszahúzzalak, mikor elfordultál, eléd álljak. Ez is feladatom lett volna, hisz ezt vállaltam, mikor társamul fogadtalak.
Sokáig azt gondoltam, már mindent megpróbáltam, hogy kisimuljon a köztünk egyre tornyosodó, fallá alakuló némán nyelt sértettségtömeg. Lehet, hogy így is volt. Nem értettük egymás segélykiáltásait még 20 év után sem és nem beszéltünk rossz érzésekről. Én azt gondoltam, meg voltam győződve, hogy csak én vagyok egyedül sajnálatra méltó ebben a kapcsolatban.
Aztán épp akkor, épp ott, a véletlenből jött lehetőségen kaptam, úgy, mint soha azelőtt. Nem tudom, mi lehetett ez, mi működhetett akkor. A vonzás törvénye vajon, vagy csak véletlen egybeesés, de az is lehet, hogy egy föntről irányított tudatos próbatétel volt ez….lehetőségnek álcázva. Egy új vibrálás, egy más szerep, melyet ez a kapcsolat kínált. Egy sokkal izgalmasabb és lehengerlőbb énem tört elő. Egy olyan nő, aki végre nem csak anyuka, nem csak dolgozó, nem csak a régi szülői házban maradt, szüleiről gondoskodó 44 éves gyerek, nem csak (az akkor elhanyagoltnak hitt) hétköznapi nő…..hanem egy vonzó, sőt ellenállhatatlan, különleges személy. Tetszett ez az új szerep, nem beszélve arról a lehetőségről, hogy az új, kezdetben plátóinak tűnő kapcsolat által eltávolodhattam attól a problémától, mely minden nap fojtogatott. A szeretetlenség érzése volt a mások felé hajtó erő.
Aztán, mikor egy szerencsétlen vagy éppen szerencsés véletlen kapcsán kiderült a mellékvágány….pánikba estem. A reakciód rettenetesen meglepett. Ilyen ragaszkodást, odaadást, megértést, rég vagy talán soha nem tapasztaltam tőled. Olyan bölcs és erős voltál, olyan valaki, akire mindig is vágytam. Azt hiszem, mindig szerettem volna törékeny, gyenge nő lenni, akit egy erős, kissé irányító férfi felkarol, megmondja, mi és hogy legyen, átölel és azt mondja „minden rendben lesz”. Hol volt eddig ez a vonzó, lehengerlő férfi az életemből? Én voltam vak, vagy te mutattad most új színedet? Az elmúlt 20 év hirtelen olyan homályossá vált. Te sajnos egy olyan nő szemébe néztél épp, akire nem számítottál megismerkedésünk óta….nem gondoltad, hogy valaha hűtlen leszek. Én pedig egy olyan karakterre csodálkozhattam rá, akit mindig is kerestem. A sors fintora, hogy épp az én hűtlenségem kapcsán tapasztalhattam, kaphattam meg. Olyan érzéseket mozgatott meg bennem a felém fordulásod, hogy azt hittem, hegyeket tudok elmozdítani. Kitűntetettnek és szerencsésnek gondoltam magam. Taktikus és higgadt voltál, átgondolt és következetes, hiszti és jelenetek nélkül. Kegyetlenül szembesítettél kisiklott énemmel, trükkös tettenérések voltak, csavaros keresztkérdések. Sorra megbuktam rajtuk. Az én sérelmeim nem tűntek el egy csapásra. Az, hogy úgy éreztem, hagytál veszni, más karjába űztél, sokat segített abban, hogy megbocsássam magamnak ezt a félrelépést. Könnyen feloldoztam magam. Téged pedig azért, mert nagyon tetszett az az érzelmes férfi, aki végre kimondta, mennyire szeret, aki képes volt könnyeket hullatni megérezvén, hogy elveszíthet, aki képes volt egy éjjen át szorítani magához és álomba simogatni.
Akkora megkönnyebbülés volt, optimista voltam és erős. Jó érzés volt leleplezettnek lenni. Igen, iszonyatosan erősnek éreztem magam, magabiztosnak és rendíthetetlennek. És az a másik? Nem sokszor jutott eszembe, hogy mit gondol, vagy, hogy mit csinálhat, vagy mennyire bánom, hogy nem folytatódott tovább a Messenger románc. Tudtam, hogy neki én egy vagyok a kevés olyan ingerből, mely elfoglalt, zsúfolt világában kimozdítja kicsit a monotonításból, megszokássá és elfogadássá szelidült házassága mellett színt visz az életébe. Általam ő is kiléphetett abból a szerepből, melybe évek óta kényszerült és a mókuskerék, melyet évtizedek óta taposni látszott, velem kicsit lassult és egy izgalmasabb világ tárult elé. Ennyit jelenthettem neki, hisz ismeretségünk nagyon felszínes, szinte teljes egészében írásbeli üzenetekre korlátozódott. Utólag úgy látom mindketten a képzeletünkből hívtuk elő azt a személyt, akire valóban vágytunk, amire mindig is szükségünk volt a házastársunktól. Azt képzeltük, hogy a másik pont ezeket az értékeket testesíti meg. Valószínű mindketten tévedtünk.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez