Kettejük kapcsolata igazán különleges volt. Átélték a földöntúli szerelmet, amelynek az őszinte érzéseik kavalkádját köszönhették. Boldogságban és harmóniában éltek, feltétel nélkül szerették egymást. Ők igazán összetartoztak. Aztán az "örökkécsakveled" helyére a "csakveled" lépett, és a nő jól tudta, hogy el kell engednie őt. A nő, aki őszintén szeretett.

Átvészelni – csupán ennyire vágyott a nő. Átvészelni a mindennapokat nélküle, és megbarátkozni a magány gondolatával, nem vágyni az érintésére. Amikor behunyta a szemét, látta maga előtt a férfi tekintetét, amelyben újra és újra elveszett. Gyengének érezte magát. Ezért sokáig nem tudott úgy tükörbe nézni, hogy ne azt a nőt lássa, aki a szakításuk után átvette a régi énjének a helyét. Hiányzott a régi énje és a régi élete.

A múltbeli érzéseinek börtönében élt. Még a felejtés halvány fénye sem pislákolt, így a kétségbeesés, a bizonytalanság útvesztőjében találta magát. A nő állandóan ostorozta önmagát, mert nem értette, miért pont ő érdemelte ezt, és miért az ő boldog párkapcsolatának kellett (így) véget érnie.

A kapcsolatuk igazán különleges volt. Két megtört szív, akik csodával határos módon egyszer csak találkoznak, majd átélik azt a földöntúli szerelmet, amelyről az emberek többsége csak álmodozik. Szerelmüknek köszönhetik az őszinte érzéseik kavalkádját, és azt, hogy megtanultak egymásért élni. Gyorsan megtalálták a közös hangot, mesébe illő, harmonikus párkapcsolat bontakozott ki közöttük. Néhanapján szavakra sem volt szükségük, egy-egy érintés többet mondott minden szónál. Ők összetartoztak. Őket egymásnak teremtették.

A nő élt-halt a férfiért, csak és kizárólag őt akarta. A pillanat heve sokszor úrrá lett rajtuk, az pedig szenvedélyt kölcsönzött a kapcsolatuknak. A nő időközben megtanult ok nélkül mosolyogni, feltétel nélkül szeretni és átengedni magát annak az érzésnek, amelyet mások igaz szerelemnek neveznek. Ők pedig földöntúlinak.

• elengedés érzések fájdalom lélekhangok szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!