Itt ülök, egy bögre kávé mellett, és azon gondolkodom, vajon melyik volt az a pont, ahonnan már nem volt vissza út? Ismered a bögrét, ahogy a gondolataimat is ismerted egykor. Tudod.. ez az a bögre, ami annyi helyet látott, és annyi titkunkat ismeri. Amit annyiszor dobozoltunk be együtt, majd csomagoltuk ki minden alkalommal, amikor együtt álltunk fel a padlóról.

Ez a bögre még mindig sértetlen. Megtartottam, az emlékeinkkel együtt, és néha nap még mindig ebből iszom a kávét. Olykor még abban is reménykedem, hogy kortyolgatás közben belém ívódnak a válaszok is arra a kérdésre, amivel egyedül hagytál..

Hogyan lettünk egy ennyire szoros kötelékből felépülő, elválaszthatatlan barátokból – egyszerre idegenek?

Van az az igazán mélyről jövő barátság. Amelyben a lelketek is mintha együtt működne.  Az a fajta barátság ez, ami már a családi kötelék erősségét is képes űberelni. Amiben egy pillanatig nem kérdőjelezed meg, melletted lesz –e a másik, ha őrültséget csinálsz.

Felnőttként az ember már nem hisz az ilyesfajta kapcsolatokban, és nehezebben fogad a bizalmába új embereket, ez nálunk sem volt másképp. Hosszú hetek, hónapok teltek el, mire a legféltettebb titkainkat is megmertük osztani egymással. Onnantól viszont elválaszthatatlanok lettük... Szorosan haladtunk egymás mellett, és tuti biztos volt, hogy téged hívtalak fel elsőként, egy rosszul elsült randi után. Fogtuk egymás a kezét a legmélyebb pillanatainkban, te pedig pontosan tudtad, mikor van hatalmas űr a mosolyom mögött.

Az élet legnehezebb kihívásaiban voltunk egymás támaszai, amikor pedig annyira nagy volt a teher, hogy ketten együtt sem bírtuk el, - a napi topjoy kupakok bölcsességei mellett - az mindig vigasztalt, hogy mi itt vagyunk egymásnak..

Együtt minden könnyebb..

Bármerre is sodort minket az élet, kulcsunk volt egymás lakásához. Pontosan tudtuk, mikor kell beállítanunk egy üveg borral, és berakni az ezerszer lejátszott zenei listát, ami felhozza a legmélyebbre eltemetett fájdalmainkat. Értettük azokat a szavakat is, amiket hangosan még magunknak sem mondtunk ki, soha.

Egyfajta olyan közös nyelvünk volt, amelyet sosem értett más. Csak Te, és Én.

Szavak, amelyek mögött egész történetek rejlenek, de ezen történetek egészét mindketten lakattal őriztük.

Üzeneteket, melyek a címzettekhez sosem jutottak el. De én még a mai napig  –helyetted is- féltve őrzöm azokat a sorokat..

Láttad a legőrültebb és legsötétebb pillanataimat. Elég volt csak meghallanod, milyen zenét hallgatok, és azonnal tudtad, ha a bögre kávé helyett a boros pohárra, vagy épp csak egy kiadós sírásra van szükségem.

Mindkettőnk életében voltak átutazók, de a legfájdalmasabb veszteségeket is könnyebben átvészeltük, mert itt voltunk egymásnak.

Ez a fajta barátság tényleg csak nagyon ritkán adatik meg egy ember életében.  Ez a fajta barátság hallotta a legőszintébb nevetéseket, és látta a legnagyobb könnycseppeket.

 Ez volt az a fajta kapcsolat, amelyben filterre sosem volt szükség.

A barátság, melyről azt hittem, sosem törhet el. Melyre én sokkal jobban vigyáztam, mint a bögrére, amiből kávézva most olyan érzésem van, mintha egy Világ választana el minket.

Ma viszont, - immár egy éve- csak a bögre sértetlen, a lelkem viszont örökre cipelni fogja azokat a sorokat, melyeket búcsúzóul írtál..

• baráti kapcsolatok barátság

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!