Rákász Gergely igazi kuriózum a magyar zenei élet palettáján. Klasszikus zenét játszik látványkoncertjei keretében, méghozzá orgonán, ahol a zene találkozásának lehetünk tanúi a képzőművészettel, tánccal és színészettel. Gergő maga narrálja a darabokat, és különböző történetekkel, gondolatokkal igyekszik valódi élménnyé tenni a zenehallgatást. Személyében egy rendkívül művelt és humoros művészt ismerhettem meg, akinek nem csupán a hivatása, hanem az élete is a klasszikus zene. Legfőbb célja pedig nemcsak megismertetni ezt itthon az emberekkel, hanem meg is szerettetni velük. Lássuk be, nincs könnyű dolga. De ahogy észrevettem, szereti a kihívásokat.
|
Milyen srác voltál a középiskolában? Általában a tizenéves lányok szemében inkább egy rockzenész vonzóbb, mint egy orgonaművész. Komolyzenével foglalkozni tinédzserkorban ritkán számít “menőnek”. Nem, nem is voltam. (nevet) Először is rengeteg lány, akikről reméltem, hogy egyszer a barátnőim lesznek, nem belém, hanem Don Johnsonba voltak szerelmesek a a Miami Vice-ból. Ez valahol végül is érthető volt. Másrészt viszont az első koncertem éppen egy lány kedvéért történt. Vele voltam egy orgonakoncerten, hiszen én is orgonáltam már akkor, és hazafelé megkérdezte, hogy nekem mikor lesz koncertem. Tizenöt éves voltam, a férfiúi büszkeségem nem engedte, hogy azt válaszoljam, hogy én ehhez még kicsi vagyok. Helyette rávágtam, hogy egy-két hét múlva. Megkérdeztem a papot, akihez gyakorolni jártam, hogy mit szólna, ha hétvégén nem csak egyedül jönnék, hanem mások is meghallgatnák a próbát. Mondta, hogy nem bánja, csak majd zárjuk be a templomot. Hát így indult. Egy barátomnak már akkoriban, ‘92-ben volt otthon számítógépe, sőt nyomtatója is, úgyhogy szórólapokat készítettünk, a barátaim pedig szétszórták az ismerősök és rokonok között. Körülbelül 200 ember jött el, majd’ meghaltam olyan ideges voltam. Látszik a felvételen, hogy úgy remegtem, mint a nyárfalevél. Gondolhatod hányszor ütöttem mellé. Talán felismerhetőek voltak a darabok. De csupa olyan ember volt ott, akik igazán szerettek, és nekem azután a koncert után elmúlt a lámpalázam a közönségnek hála.
2000-ben diplomáztál az ELTE művész tanári szakán. Dolgoztál valaha tanárként? Egy percet sem.
Nem is szeretnél? Nem zárom ki a lehetőségét, hogy eljön az életemben a pillanat, amikor már nem fogok úgy rohanni, mint most, de a kicsikkel, a Gergő bácsi korosztállyal, nehezebben értek szót. Vannak diákkoncertjeim egy futó iskolaprogram keretében, és a legnehezebb dolgom mindig a 8-10 évesekkel van, akiknek mindent nagyon leegyszerűsítve kell elmesélni. A gimnazistákhoz, a fiatal felnőttekhez könnyebb szólni, mert már értik, amikor azt mondom, hogy ez a mű akkor született, amikor a forradalom zajlott, vagy mikor Edison feltalálta az izzólámpát. Nekik már el tudom magyarázni, hogy a klasszikus zene ugyanolyan érték, mint az Eiffel-torony, a Colosseum vagy a Dávid-szobor. Csak míg utóbbiakért több százezret is képesek vagyunk kifizetni, addig a zene karnyújtásnyira elérhető a YouTube-on, ezáltal nem tűnik olyan különlegesnek. Pedig Vivaldi, Bach, Liszt Ferenc ugyanazt az értéket képviselik. Szoktam nekik mondani, hogy, ha lehetőségük nyílik rá, Velencében, járják úgy be a Szent Márk teret, hogy közben Vivaldit hallgatnak. Az élmény hatására összeáll a kép. Minden művészetnek ez az értelme, hogy a világ összességét megmutassa, hogy minden mindennel kapcsolatban áll, és egy mélyebb rétegét adja a megértésnek.
Az iskolaprogram keretében, iskoláskorú gyerekeknek játszol. Tudatosan állítottad magad kihívás elé? Mi volt a célod, amikor belevágtál a diákkoncertekbe? Ez inkább a szívességbankba való visszafizetés. Úgy gondolom, hogy minden ember életében létezik a szívességbank, ahonnan egy ideig kiveszünk, de fontos észben tartani, hogy eljön a pillanat, amikor vissza is kell tenni valamit. Az iskolaprogram jó szándékú, közszolgálati céllal jött létre. Klasszikus zenészként, rengeteg olyan embertől kaptam segítséget, akiknek én nem fogom tudni visszaadni, meghálálni ezt, de az embernek az a feladata, hogy a segítséget továbbadja, én pedig a gyerekek felé törlesztek.
Sok időt töltöttél az Államokban. Csak koncertezni jártál, vagy életvitelszerűen éltél is ott? Először csak koncertezni jártam, majd, David Difiore-ban, aki meghívott, olyan tanárra leltem, akit mindig is kerestem, pedig nem tudtam, hogy keresem. Egy ilyen mesterre pedig hol kell ráakadnom? Nyilván Seattle-ben, a világ másik felén. Úgyhogy, 1999 és 2005 között az életem felét a tengerentúlon töltöttem, a másik felét pedig itthon.
Mi a legnagyobb különbség az ott, és az itt között? Akár szakmai szempontból, akár az emberekre vetítve. Amit én a második hazámban tanultam, és igyekszem hazahozni Magyarországra, az a megoldáskeresés. Mi magyarok eszméletlenül jól vagyunk a problémagyártásban. Én azt tanultam, hogy problémát még egy óvodás is tud kreálni. Nagyon jellemző itthon, hogy megosztásra kerül egy jó hír, és aztán előbb-utóbb a kommentek zöme valamilyen negatív kritikát, véleményt fogalmaz meg. Az amerikaiak viszont nagyon jók a megoldáskeresésben, és ezt érdemes tőlük eltanulni. A klasszikus zenéhez is úgy állnak, hogy az eladható legyen, ne csak annak a szűk körnek legyen érdekes, aki már kiskorától kezdve csellózni tanult. Én ugyanezt próbálom véghezvinni itthon, a látványkoncertjeimmel.
A látványkoncertjeiden a zene a képzőművészettel, a tánccal és a színházzal is találkozik. Hogyan született meg ennek az ötlete? Az ötlet úgy született, hogy látom azt, hogy kiknek játszom. A cél egy izgalmas, egész estés szórakoztató műsor létrehozása, olyan emberek számára, akik egyébként úgy szocializálódtak, hogy egyszerre e-maileznek, telefonálnak, mosogatnak és még a gyereken is ott van a fél szemük. A kérdés az volt, hogy vajon hogyan tudom őket, akiket ennyi impulzus ér nap, mint nap, a klasszikus zenén keresztül elérni, és lekötni a figyelmüket. Én azt választottam, hogy különböző művészetek egy színpadra állításával, hogy azok segítsék egymást.
Ér emiatt negatív kritika a szakma irányából? Nem igazán olvasok szakmai kritikákat, mert általában nem objektívek, többnyire a harag beszél belőlük. Arról nem nagyon lehet olvasni, hogy én mit csinálok másképp, mitől lettem sikeres, arról viszont annál-inkább, hogy biztos szerencsém volt, vagy a megfelelő emberek mellé csapódtam. Szerintem senki sem lesz véletlenül sikeres, senkinek sem ülnek be |
Biztos mindenki olyan rossz! (nevetek) Ja, igen. Köszi. Eddig volt önbizalmam. (nevet)
Decemberben egész szabad a naptárad, csak azon a listán, amit én láttam tizennyolc koncert szerepelt. Sose pihensz? Mivel a hivatásom a hobby-m, így nekem a pihenés nem ugyanazt jelenti, mint egy normális embernek. Mint ahogy az sem normális, hogy felkelek, a hobby-mnak élek, a hobby-mról beszélek, és próbálom meggyőzni a világ nagy részét, hogy egyébként klasszikus zenét tök jó hallgatni. (nevet) Ezzel együtt a sportra mindig jut időm, futok, biciklizem, kendózom, nyáron wakeboardozom, hegyet mászok. Ez, az ami igazán feltölt. Vagy olvasok.
Soha nem érezted, hogy besokalltál, elvesztetted a motivációdat? De. Az ihletvesztés része a folyamatnak. Készült is erről egy briliáns film, Kilenc címmel. Nagyon jól ábrázolja, hogy milyenek is vagyunk mi művészek. Ha egy ilyen válság közepén mégis kiállunk a színpadra, mindenki megérzi, hogy valami nincs rendben. Ilyenkor el kell bujdosni, meg kell fontolni, hogy az ember abbahagyja, el kell mondani mindenkinek, hogy én ezzel soha többet nem fogok foglalkozni, akik erre majd mind kedvesen és biztatóan megveregetik a válladat, hogy de kell. Annál jobban fogod állítani, hogy nem, én már mindent elmondtam, amit el lehetett. Az ember ilyenkor elbújik és önmarcangolásba kezd. Én legalábbis ezt csinálom. Vívódom, hogy kiégtem-e, majd egyszer csak jön a megváltás, egy új nagy ötlet, és hirtelen új erőre kapsz, feltöltődsz lendülettel.
Mennyi idő volt a leghosszabb ihlet vesztett időszak? Közel két év. Minden bajom volt. Nem találtam a helyem, értéktelennek, haszontalannak, tehetségtelennek éreztem magam. Megváltás volt, amikor jött a szikra.
Nem vagy a klasszikus értelemben vett híresség, nem látunk a címlapokon, nem tűnsz fel lépten-nyomon celebműsorokban. Ez annak tudható be, hogy klasszikus zenét játszol, és ez megköveteli ezt a hozzáállást, vagy ez a te döntésed volt? Is-is. Mindig komoly egyeztetések előznek meg egy-egy szereplést a sajtóügynökséggel, hogy mit vállalok el, és mit nem. Afrikába pl. soha nem fogok elmenni szöcskét enni. Ha mennék, nyilván utána egyre több ilyen műsorba hívnának, de ne azért kerüljek a reflektorfénybe, mert szöcskét ettem. Ha majd egy sikeres színpadi produkció révén kerülök oda, nagy örömmel fogom üdvözölni a címlapokat.
Mesélj egy kicsit az idei karácsonyi koncertsorozatodról. Az idei SPIRIT c. koncertsorozat alkalmával minden helyszínen egy felállított karácsonyfa várja majd a nézőket, ahova feltehetik az általuk készített díszeket, és jótékonykodhatnak is rászoruló gyermekek részére. Böjte Csaba, az erdélyi árvákkal is készített jó néhány díszt a fára. Igyekszünk az ünnep közeledtével igazi pillanatokat, közösségeket teremteni a koncertek során, tavaly például közös gyertyagyújtás volt. Ahogy említetted is, egész decemberben járjuk majd az országot, pontosan azért, mert nagyon fontosnak tartom, hogy azok, akik vidéken élnek, akár távol a nagyvárosoktól, ugyanolyan koncertélményekben részesülhessenek. Ne maradjanak ki, csak azért mert ott élnek, ahol.
Mik a szakmai tervek a jövőre nézve? Hamarosan indul egy új gasztro- és kultúrprojektem, aminek során többet találkozhatnak velem a nézők Budapesten egy étteremben, ahol jó kis menüvel és klasszikus zenével várjuk majd a vendégeket. Közben egy hajótársasággal is együttműködünk, akik egyedülálló módon hajóutakon megszólaló koncerteket szerveznek. Volt már a Dunán, jövőre lesz a Rajnán és Majnán. Ezek amolyan, klub- vagy más néven szalonkoncertek. Szóval csupa izgalmas dolog van már most kilátásban a jövő évre nézve.
Aki azonban még az idei évben szeretné látni és hallani, a különleges koncertélménnyel készülő Rákász Gergelyt, az ország számos pontján megteheti, az ünnepi időszak alatt. A közelgő koncertekről bővebb információt ITT találnak. Karácsonyfadíszt pedig senki ne felejtsen el készíteni! Krajnyik Cintia |
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez