Hinni kell, hogy lesz még valaki aki úgy gondol, úgy érez mint mi. Lesz olyan, hogy ez a zord, hideg tél majd valaki ölelésében elviselhetővé válik, ahol az ünnep is értelmet nyer. Lesz olyan, amikor nem fogunk így fázni, mert a szeretet lángra lobban bennünk.

Úgy kell ezt elképzelni, mint egy kis kandallót. Jön majd felénk valaki, aki tudja milyen az otthon. Aki engedély nélkül nyitja ki a sok hideg télben fagyossá dermedt szívünk ablakát, mire pedig észre vennénk, hogy újra tűz lobog bennünk, a lehető legnagyobb gondossággal fogunk ebbe a valakibe beleszeretni. Valaki olyanba, aki maradni akar, aki nem riad meg a kandallóktól. Mert azokról is gondoskodni kell, nem csak a tűz fenntartása miatt, hanem mert a meleg kell mindenhez. Csak úgy, ahogy ketten kellünk hozzá, hogy ez a gondolat valahol majd élni tudjon. 

Hirtelen jött el az év vége, talán észre sem vettük, hogy milyen sokat tehettünk volna. Az év ezen szakasza mindig ilyen förtelmesen zsúfolt. Ennek ellenére én azt mondom, az egész év és az élet ilyen. Mindig csak szaladunk ide-oda miközben igazán kifutunk az időből. 

A minap csak elmerengtem azon, hogy milyen sokminden tud történni egy emberrel egy év alatt. Például az is milyen érdekes, hogy milyen soknak tűnik, ha az emberrel semmi nem történik, akkor csak elpörögnek a napok, mintha görgetnénk őket. Kicsit ilyen volt ez az elmúlt 11 hónap, mintha minden egyes nap egy megoldandó feladat lett volna, olyan alapvető kellékek nélkül, mint maga a megoldás. Aztán, volt sok olyan nap amikor azt mondhattam, na majd holnap. Ezek után a napok után, pedig általában megráztam magamat és azt mondtam, hogy ez jó nagy butaság volt. 

Nincs olyan, “hogy majd holnap”. 

Ma van, mert az élet amilyen furmányos, holnap lehet valaki bal lábbal kel fel, vagy megharagszik, nem úgy érzi, elmismásolja, aztán ő gondolja úgy mint te. Na majd akkor holnap, holnap pedig nem jön el. Lehet, hogy soha. A ma pedig mindent megenged, az összes mai lehetőséget kihasználhatjuk úgy ahogy akarjuk. 

Idén megtanultam, hogy minden olyan dolog amiről alapvetően azt gondoltam , hogy soha nem fog megtörténni, az bizony mégis megtörténik. Kicsit olyan ez, amikor kiváltságos életünk van, de nem tudunk róla mert azt gondoljuk nekünk ez jár. Aztán megkopogtatja az élet a vállunkat és felteszi a kérdést, ami teljesen jogos. -Mégis miért gondolod, hogy ez neked jár? 

Te pedig a nemes egyszerűséggel azt feleled : - megszoktam. 

Az élet egyik rákfenéje a komfort. Próbáld meg kimondani egymás után többször, na ugye még kimondani is kényelmes. Az emberek azt gondolják vannak jogaik meg szituációk amik velük aztán biztos nem történhet, aztán nem sokkal később kijózanodunk, mert hát ez itt az élet maga. Innen nincs egyszerűbb kiút. 

Az ünnepek közeledtével mindig jobban akarunk mindent. Sokan mégis, csak egy dolgot szeretnének. Azokkal lenni, akik még vagy már nincsenek köztünk. A karácsony az én kedvenc és rendíthetetlenül sérthetetlen ünnepem. Most mégis, kevésbé ragad magával. Elgondolkodtam, hogy vajon miért van így, talán mert öregszem és a prioritások változtak vagy mert azt gondolom, hogy már egyre kevésbé van értelme? Talán az a jó válasz, hogy a megváltozott prioritások legnagyobb oka az, hogy nincs olyan személy akivel megoszthatnám az ünnepek és a számomra fontos dolgok nagyon kis és végtelenül nagy megoldásait. 

Az érzések egyenes arányosságban működnek a szeretet ünnepének közeledtével, még te kedves olvasó aki most lehet azt állítod nem hiszel a karácsonyban, nem érinti meg a lelked, valójában még te is gondolsz valakire aki neked ünnep az életben

Vagy az volt, vagy csak vágynál rá, hogy még egyszer elmondhasd neki, hogy mit érzel. Lehet, hogy túl korán ment el, de az is lehet, hogy olyan valaki van melletted aki nem értékeli, hogy te neked igen is fontos ez. Ezért megalkudsz, alkut kötsz és évek múltán már azt veszed észre, hogy neked sem lesz fontos. Pedig a szüleid otthon nem ezt tanították. 

• 2025 év végi gondolatok karácsony szenteste szeretet ünnepe új év

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!