Anyaság és szex!

Nő, anya, szerető, amatőr fotós, közgazdász, hobbikertész, társadalomkutató és szexedukátor. Nő, anya, szerető című kötetében a nők ezerféle arcát szeretné megmutatni, és azt is, hogy a szexben nincs jó vagy rossz. A könyv megjelenése kapcsán a Jaffa Kiadóban beszélgettünk Mester Dóra Djamilával.

Távolról indulnék és kizökkenteném a könyvből egy kicsit a történetet, az érdekelne, hogy szerinted a gazdasági válság együtt járt-e lelki és akár szexuális válsággal?
Igen. Abszolút összefügg, és nem feltétlenül a nagy gazdasági válság, de az egzisztenciális jólétünk és a létbizonyosságunk egészen biztosan összefügg azzal, hogy mennyire és hogyan vagyunk „szexre, erotikára hangolva”. A Maslow-i hierarchia tökéletes példa. A kérdés mégis nagyon bonyolult, hiszen minden hat egymásra. A testemben jól érezhetem magam, a szexet is ideértve a fizikai komfortérzetem rendben lehet, mégis amennyire könnyű igennel válaszolni, annyira bonyolult egyenlet állhat össze, ha pontosan körbe szeretnénk járni a kérdést.

Vegyünk egy egyszerű példát: Tegyük fel, hogy egy kétgyermekes családban az apa elveszíti az állását, amikor a kisebb gyermek még szopizik. Ilyenkor a családi kérdések nem feltétlenül arról fognak szólni, hogy milyen gyakorisággal bújnak össze a házastársak, hanem arról, hogy feszengenek-e a kialakult helyzeten. Adott esetben itt válik nagyon fontossá a férfi számára az önértékelés. A minták, amelyeket hozott magával, és az azokban megtalálható prioritások. Az, hogy családapaként el tudom-e tartani a családomat, vagy hogy éppen mit szólnak a kollégáim.

Vagy mi történik akkor, ha a szoptatás után a nőnek lehetősége lenne visszamenni egy jól fizető állásba, és a férfi otthon maradhatna a kicsivel. Vajon ez presztízsveszteség? Vagy csorbul a férfiassága a pelenkázástól? Vagy, hogy mindez hogyan hat a pár kapcsolati, érzelmi és szexuális kultúrájára? Sok-sok izgalmas kérdés vetődhet fel, és mivel eljutunk oda, hogy a problémát pókhálószerűen szétszálazzuk, a megoldás is többféle lehet. De mindenképpen fontos, hogy megkérdőjeleződik-e, és ha igen, akkor milyenképpen a férfi és női identitás.

Vonnegut „Most a nőkön a sor” gondolatát tovább gondolva arra juthatunk, hogy a nők intelligenciájára és érzelmi intelligenciájára mindenképpen szükségünk van a fent említett válságból való kilábaláshoz. Vagy a történelem folyamán mindig is ez volt megoldás?
Én árnyalnám azt a kategorizálást, amely a két nemet ennyire elválasztja. Azt gondolom, vannak nőies tulajdonságok és személyiségjegyek. A kérdés az, hogy a hagyományosan nőiesnek tekintett jegyeket a férfiak hogyan emelhetik be a világukba. A klasszikus kategóriákat kellene fellazítani, akkor mindenki jobban érezné magát a bőrében. Most úgy vagyunk, mintha mindenki egy számmal kisebb cipőt hordana. Ami másképpen, de mégiscsak nyom.

A könyvem női könyv, de ha másképpen is, azért érinti a férfiakat. A nőknek talán az a szerencséjük, hogy a feminizmus hosszú ideje működik, és rájuk fókuszál, ám igenis érdemes lenne mindkét nemre odafigyelni. A férfiaknak a szocializáció során sokkal kisebb szelet jut a tortából, és sokkal kevesebb dologra reflektálhatnak. Az önismeret talán a megszokottnál is fontosabb. Összességében a szerepelvárásokat kellene, és lehetne fellazítani.

Nemrégen beszélgettem Charlieval a hatvanas évekről, amikor is a szexuális, zenei meg mindenféle társadalmi forradalom hatott, nem is akárhogyan. Elmondta, hogy ők még mertek akkoriban sírni. Miben különbözött az a korszak a maitól, ha egyáltalán lehet különbséget tenni?
Nem tudom mi történt, hiszen én nem éltem. Mégis érdekes felvetés, hiszen én a mostani világot kérdezem, és sokszor úgy tűnik, mintha a hatvanas évek szexuális forradalmainak semmi nyoma nem lenne. Lehet, hogy csak jönnek-mennek a trendek és a hullámok.

Valakivel beszélgettem nemrég aki arról mesélt, hogy például Dániában korábban elfogadott nyilvános szoptatás a háttérbe szorul az egyre erősebb ellenkampány miatt. Az ember azt hiszi, hogy a kinyílás egyszeri és visszafordíthatatlan folyamat, mégis létezik a hatás-ellenhatás folyamata társadalmi szinten is.

A helyzetet bonyolítja, hogy a vizsgált folyamatot a társadalom vagy az egyén szintjén kezeljük, vagy vizsgáljuk. Az én könyvem mikroszintről indul, és már a legelején nehéz megjósolni, hogy egy adott gyermek mit is kezd a családban látott mintákkal. Követi, vagy netán elutasítja, és hogy miképpen is lesz a mikroszintű folyamatoknak társadalmilag is fontos jelentése.

Mitől lesz valaki jó nő, jó anya, jó szerető?
Érdekes, hogy hozzátetted a jót, noha a könyv címében ez nem szerepel. Nem tudom, hogy valaki mitől lesz jó anya, jó szerető, vagy jó nő. A magam értékrendje szerint elsősorban attól, hogy a nő jól érzi magát ezekben a szerepekben. A munkám lényege éppen az, hogy egy ollóval apró darabokra szabdaljam a „jó” jelentését. A normákat lecserélném és a jó szócska helyett az önazonosság szót használnám.

Ahogy a címben is megtalálható három szerepet mindenki saját magára alakíthatja. Elképzelhető, hogy az adott pillanatban csak az egyik vagyok, de az is, hogy éppen mind a három.

Férfiként kicsit óvatosan közelítettem, mert féltem a darabokra szedéstől, de a kötetből mi is sokat tanulhatunk. Egy férfinak van-e olyan mozzanat az életében, ami az anyasághoz hasonlítható?
Engem foglalkoztat a nőiség, a nőiség „esszenciája”, ha van ilyen egyáltalán, valami, ami már valahol a szerepeken túl található. Nem gondolom, hogy az anyaság feltétlenül valami kizárólagos női dolog lenne. Erre számomra pont a párom sokszor nagyon jó példa. Ő a kisfiunk nevelése során bizonyos helyzetekben sokkal zsigeribb anyareakciókat ad. Például, ha a gyerekünk beteg, én hamarabb kezdek aggódni, teljesen azonosulni vele, míg a párom eközben „ösztönösen” gondoskodó, megnyugtató anyaként kezd működni.

A várandósság az mondjuk kizárólag a nők „előjoga”, de nem feltétlenül fekete-fehér történet. Egyik oldalról csodálatos, hogy az emberben ott a gyermek, ugyanakkor nagyon ambivalens élmény is egyben. A könyvben is írok a terhességem alatti egyik álmomról, amikor egy madárral voltam várandós, akinek horrofilmbe-illően kijöttek rajtam a karmai és a csőre. Ez egy nagyon, de nagyon vegyes élmény. Ami engem jobban foglalkoztat, az a szülés folyamata. A szexszel való párhuzam itt számomra nyilvánvaló, hiszen egyszerre fizikai, testi, lelki, társadalmi és egy sor más élmény egyben, amelyet nem lehet félvállról venni, vagy kitérni előle. Át kell menni az alagúton, végig kell csinálni! Talán ez az, amit a férfiaknál hiányozhat. Ki tudja, lehet, hogy a férfiak talán éppen ezért generálják a háborúkat, viccesen mondhatnánk, hogy a péniszirigység helyére behelyettesíthetjük a szülésirigységet. A fallosz, mint hatalmi elem egyre inkább hozzáférhető a nők számára, ami viszont a túloldalról nem mondató el a szülésről.

Egy férfi miért olvassa le a könyvet?
Ha izgatja őket a nő, a punci, a pina, akkor mindenképpen olvassák el! Ha izgatja őket a saját neveltetésük, a családban betöltött szerepük, valamint, ha izgatja őket, hogy milyen párnak, apukának lenni, akkor mindenképpen olvassák el! Kamaszokkal dolgozom, a punci izgatja őket, de azt kevesen tudják, hogy a puncinak karakteres gazdái is vannak, és a puncik mindig a gazdáiktól függnek, és ha közelebb akarnak jutni, akkor ez izgalmas lehet. Szerintetek fogják olvasni? Vagy anyukák és a nők olvassák, és otthon titokban azért az apukák is leveszik a polcról? Ciki egy ilyen könyvet egy férfinak a kezébe venni?

Nekem nem. Én olvasom a metrón is, nem takargatok. Én, ha jó döntést hoztam az életben, azt nőknek köszönhettem.

Szerencsés nőkkel volt dolgod. Vagy a férfiakat valamiért nem akarod meghallani…

Ha egy nő jóindulatú és jól is lát, arra hallgatni kell!