A Magyar Festészet Napja

“A Magyar Festészet Napja civil kezdeményezésként 2002-ben jött létre. Csak remélni lehetett, hogy egyszer az egész országot átszövő, az országhatárt is átlépő, egész héten át tartó művészeti fesztivál, a hazai kortárs festészet méltó és átfogó seregszemléje lesz.” Ez olvasható a Magyar Festészet Napja weboldalán, és a kezdeményezés mára elérte célját. Az idei főrendezvény az október 19-én megnyíló, BÁLNA-ban helyet kapó Élő Magyar Festészet kiállítás, de számos egyéb programmal, rendezvénnyel is készülnek a szervezők. A jeles nap alkalmából összegyűjtöttük a magyar festészet legkiemelkedőbb alakjai.

Munkácsy Mihály: 1844-től 1900-ig élt magyar festőművész, aki mélyről küzdötte fel magát, és vált asztaloslegényből híres festő. Hatalmas méretű vásznaival az egész világot meghódította. A kor legnagyobb „szociológusa” is volt egyben, az európai és a magyar társadalom falusi és városi közösségeinek kiváló ismerője. Tanulmányozta és nagy műgonddal lefestette a sorsukba beletalált embereket. Európai, keresztény és magyar polgár volt egy személyben és zseniális tehetségű festő, de ahhoz, hogy hatalmas méretű életművét létrehozza, nagy szorgalom, megfeszített szellemi és fizikai munka szükségeltetett. Romantikusan realista festő volt, aki mindig invenciókkal teli munkákat alkotott. Nagy méretű vásznain készítette el kompozícióit gazdag embertípusokkal, eszköztárakkal, mintegy előrevetítve a XX. századi karakterszínészekkel, számos statisztával és pazar díszletanyaggal dolgozó, gazdag kiállítású színes, szélesvásznú filmek világát.

Krisztus trilógia

Benczúr Gyula: Benczúr Gyula 1844-től 1920-ig élt. Középiskolásként magánrajziskolában, Kassán kezdett festeni és rajzolni. 1861-től a müncheni Képzőművészeti Akadémián Hermann Anschütz, majd 1865-től 1869-ig Karl von Piloty tanítványa volt. 1869-ben Olaszországban, 1874-ben Franciaországban tett tanulmányutat. 1876-tól 1883-ig a müncheni akadémián tanított. Hazatérésekor megalapította az első magyar művészképzőt a Benczúr-mesteriskolát, melyet haláláig igazgatott. Már életében elismert és köztiszteletben álló festőművész volt. 1906-ban a főrendiház örökös, 1910-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja lett. Pályájának korai szakaszát a biedermeier stílusú arcképek, a romantikus életképek , illetve a Karl von Piloty festészetének hatását magukon viselő történelmi tárgyú képek jellemzik. Hazatérése után aktokat, portrékat és mitológiai témájú képeket festett. Utolsó alkotói korszakát a monumentális történelmi kompozíciók jellemzik.

Olvaső nő

Szinyei Merse Pál: 1845-ben látott napvilágot, és 1920-ban hunyt el. Nemzeti érzelmű nemesi családból származott, amelynek körében nemzedékek óta megszokott volt az irodalom, a zene és a képzőművészet művelése. 1864-ben beiratkozott a müncheni Képzőművészeti Akadémiára, ahol egy év után Hermann Anschütz osztályába került, majd Wagner Sándornál tanult festeni. Megszámlálhatatlan művet köszönhetünk a művésznek, aki ugyan csaknem 10 évre félretette az ecsetet a ‘80-as években a negatív kritikáknak köszönhetően, de végül visszatért, és élete végéig alkotott.

Lilaruhás nő

Csontváry Kosztka Tivadar: 1853-ban született, majd 1919-ben elhunyt festőművész. Eredetileg gyógyszerésznek tanult, de otthagyta állását, és különböző mesterektől festészetet tanult. Utazásokat is tett, jelentősebb képeit Keleten festette. Mintegy száz nagyobb művet alkotott. Míg külföldi kiállításairól a legnagyobb kritikusok elismerően nyilatkoztak, itthon nemigen ismerték el. Ehhez különc életvitele, és – élete vége felé egyre kifejezettebb – látnoki-prófétai allűrjei is hozzájárultak. Művészetét az expresszionizmushoz, illetve posztimpresszionizmushoz kapcsolják, de nem tartozott egyik elhatárolható irányzatba sem.

Magányos cédrus

Rippl-Rónai József: 1861-től 1927-ig élt magyar festő. Művészi pályafutása kis kanyarral indult. Először patikussegéd volt, majd Budapesten gyógyszerészeti mesteroklevelet szerzett. 1882-ben Zichy Ödönnél házi tanítóskodott, Szurdon és Kalksburgban élt, közben rajzórákat vett. 1884-től a müncheni Művészeti Akadémián tanult. 1887-ben Párizsba ment, és Munkácsy Mihálynál tanult, később a segédje lett. Festészetén eleinte meglátszott Munkácsy hatása, akinek stílusát utánozta. Franciaországi tartózkodása alatt azonban megismerkedett a új stílusirányzatokkal is. Alapító tagja volt a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIÉNK) csoportnak. A posztimpresszionista és szecessziós törekvések legjobb magyarországi képviselőjeként tartják számon. Festészetére gazdag színvilág, stilizáló vonalak és dekorativitás jellemző. Kialakított egy sajátos stílust, amit „kukoricás”-nak nevezett, a festéket vattaszerűen, foltos felrakásokkal hordta fel vásznaira. Késői korszakában drámai hatású íróportrékat, önarcképeket festett.

Majális