Nem mondom, hogy egyáltalán nem éreztem, hogy most más lesz. Az életem határozottan formálódott az elmúlt hónapokban, de nem mertem remélni se, hogy ez egyszer rád is kihat majd

Feszengtem, amikor újra megláttalak. Már nem fájt a jelenléted, ahogy a hiányod sem nyomja le a vállam minden nap, ez már egy olyan dolog, amivel meg tanultam élni.  De ez most más volt, mint azelőtt.

Azt hittem, azért futunk össze megint, mert ez is egy jel, hogy dolgunk van még egymással és nem is tévedtem akkorát. Viszont nem az a lényeg, hogy újra bekússz a lábtörlő felett, szép szavakat hintve az előszobába, hanem az, hogy a szemembe nézz, és végre megtanuljalak elengedni. Hogy ott ülj mellettem, lábad az enyémnek döntve, és mégse a pánik legyen az, ami bejárja az összes porcikámat, hanem valami egészen fantasztikus dolog.

A megbocsátás.

Tudod, mindig különleges leszel nekem, hiszen soha nem szerettem így senkit. Valószínűleg te vagy az első és utolsó olyan férfi, aki ennyire vadul kapott, ennyire lüktetve és szenvedélyesen. Hiszen akkor még nem ismertem a mértéket, olyan voltam, mint egy meglepett vulkán, akiből akarata ellenére árad a láva, csak ezzel épp saját magát égeti meg. Tegnap óta nem bánom a rengeteg fájdalmat, mert most végre lepakolhattam a mellkasomról. Nem bánom a veszekedéseket, még azt sem, amikor nem vetted fel a telefont, én pedig tövig rágtam a körmeim, hogy hol lehetsz.

Tegnap óta nem tudok haragudni rád.

• elengedés lélekhangok szerelem szeretet találkozás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!