El akartam menni, esküszöm. Próbáltam elindulni, de a lábaimat mintha a földhöz ragasztották volna, ott ültem és nem bírtam mozdulni. Néztem ki az ablakon és nem láttam az utamat.

Valahányszor egyedül maradtam a gondolataimmal, mindig arra jutottam, hogy be kell fejeznem. Be kell fejeznem ezt a játékot, hogy várlak téged és elhiszem azt, hogy ha csak még egy kicsit teszek bele, akkor minden rendbe jön, akkor majd itt leszel végleg.

Nem is hinnéd, hogy a hónapok, amiket nélküled töltöttem, hogyan teltek. Ismerem én is azt az olcsó módszert, amikor úgy teszek, mintha jól lennék, miközben darabjaimra hullva, könnyes szemmel hajtom álomra a fejem. Úgy viselkedni mindenki számára, mintha a legstabilabb lábakon állnék, valójában legbelül félve és reszketve. Tudom milyen, amikor senkinek nem akarom elmondani, mi az, amit érzek, mert tudom mindenki más csupa üres és közhelyes gondolattal próbálna helyrebillenteni. Hogyan is értenének... 

Átéltem azt is, hogy milyen mások boldogságát csak távolról nézni. Milyen vágyni arra, ami nekem itt és most nem adatik meg. Voltam egymagam akkor is, amikor csak rád lett volna szükségem. És voltak élmények, amiket csak veled akartam megosztani. Mégsem voltál mellettem, de nem hibáztatlak. Nem, már nem.

• búcsú elengedés érzelmek kapcsolat magány szakítás szerelem szeretet

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!