Van, amikor mindenki hősnek látszik

- Nem tehetek róla - mondja a barátnőm -de olyan régóta egyedül voltam már, és annyira akartam, hogy végre ne legyek egyedül legalább az ünnepek alatt, hogy minden mindegy volt. Láttam, tudtam, hogy alkoholista, hogy nincs munkája, hogy szerencsétlen, de nem számított, vállaltam.

Nézett mindenki nagyokat a baráti körömben, ügyvéd létemre hogy keveredhettem egy ilyen kapcsolatba, de nem foglalkoztam velük. Ha pia-szagúan is, ha nem olyan okosan is, de ott feküdt az ágyamban egy férfi. Lehet, hogy ezért sokan hülyének néznek, de vállaltam, ugyanis tudtam, bármilyen csúnyán is hangzik, hogy ő lesz a belépőm a teljesebb, kiegyensúlyozott kapcsolatot tartalmazó világba. Mert ez az ember, akármilyen is, de hímnemű volt. Józan alkalmaikor humora is volt, s nem utolsó sorban olykor-olykor, igényesebb állapotában még szexeltünk is.

Bármilyen furcsa, ettől az embertől igenis nőtt az önbecsülésem. Végre nem voltam szingli, és bátran eljártam a pasimmal bulizni, ahol mindig nyitva tartottam a szemem… Egy ilyen alkalommal láttam meg őt, az igazit, akivel ma már egy ideje együtt élünk. Ott állt a buliban, csak néztem-néztem, ő egyszer csak odajött az akkori páromhoz, aki pedig bemutatott neki. Egy hét múlva különköltöztünk: én a szerelmemhez, ő vissza a szüleihez.

Van, aki szerint nem voltam tisztességes vele, mert már az elején tudtam, csak arra kell, hogy a segítségével összeszedjem magam és továbblépjek. Persze mindenki azt gondol, amit akar, de én nem értek egyet ezzel a meglátással. Valóban nem terveztem vele jövőt, de nem is lehetett: teljesen alkalmatlan volt rá. S igazság szerint ő is profitált a kapcsolatból, ugyanis segítettem neki munkát találni, és most végre saját keresete van. Ugyan egyedülálló maradt, de őt ez nem érdekli. Barátként gondolunk egymásra, senki nem haragszik senkire, mert akármilyen rosszul indult is a közös kapcsolatunk, egy kis tudatossággal mindketten sokkal jobban jöttünk ki belőle, mint ahogy a legtöbb ember a kapcsolatait intézi. Azt hiszem, itt épp a “viszonylagos” érzelemmentesség volt a lényeg – tudom, hihetetlen, hogy mikor mindenki a nagy “Ő”-t keresi – persze én is Ő-t kerestem – a tudatosság volt a hozzávezető út. Nem mondom, hogy példaértékű valakivel azért együtt lenni, hogy majd mellette megtaláljuk az igazit, de működhet. Akkor, ha az “átmeneti” megoldás célja nem egymás lehúzása, hanem egymás felemelése: ilyenkor utólag mindenki hálával tud a másikra gondolni.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!