A mi női agyunk számára Ti férfiak néha nagyon furcsák, érthetetlenek vagytok. Ennek egyik oka a gyakran teljesen ellentmondásos magatartásotok. Mindannyian olyan nőt szeretnétek magatoknak, akivel meg lehet jelenni, dicsekedni lehet, büszkének lehet rá lenni, a tenyereteken lehet hordozni, királynőként kezelni. Aztán egyszer csak teljesen váratlanul előtör belőletek egy másik énetek, aki meg pont az ellenkezőjét szeretné, uralkodni a nőn, mégpedig minden lehetséges módon.

Azt hiszem mindkét viselkedési formát meg lehet érteni. Nincs annál természetesebb, minthogy mindenki olyan társra vágyik, akire büszke lehet, akivel azt üzeni a világnak: Nézzétek csak milyen gyönyörű nő van velem! Ő az enyém! Ilyen férfi vagyok Én! A másik viselkedési formát tekintve is azt tudom megállapítani, hogy az uralkodás, a hatalom gyakorolása is férfi tulajdonság bár nem feltétlenül a párkapcsolatban van a helye. Ez a két viselkedési forma valahogy úgy néz ki a gyakorlatban, hogy a férfi kinézi magának azt a gyönyörű, ragyogó nőt, akire felnéz, akit csodál, akinek minden pillantásáért remeg. Majd minden számára elérhető eszközt bevetve megpróbálja elcsábítani, lenyűgözni s birtokba venni. Aztán ha már megszerezte a nő kegyeit, mindent megtesz azért, hogy ezt a gyönyörűséges királynőt maga alá gyűrje, leigázza és uralkodjon rajta. S ha már birtokba vette, újabb királynő után néz, akire fel lehet nézni, akit csodálni lehet, akinek minden pillantásáért remeghet…

Bizar egy helyzet. A kapcsolat fordulópontja minden képpen ott keresendő, amikor a férfi megszerzi a nőt. De vajon miért nem tudtok Ti férfiak boldogok lenni azzal a csodálatos nővel, akinek a kegyeiért megküzdöttetek? Miért ne folytatódhatna a történet úgy, hogy "és boldogan éltek míg meg nem haltak" (vagy legalábbis egy jódarabig)? Miért nem tudtok együtt élni egy kiegyensúlyozott, egyenrangú kapcsolatban? Azt hiszem talán azért nem, mert ehhez önbizalom kell, mégpedig valódi önbizalom. Na nem az az éretlen fajta, amit pl. akkor érez az ember ha olyan személlyel találkozik, akiről azt gondolja, hogy nála kevesebb. Egyáltalán nem, én arra az önbizalomra gondolok, ami valódi bizalomból, hitből származik. Amit nem külső forrásból szerez meg az ember, hanem belül, saját magából fakad. Abból a belső erőből táplálkozik, aminek kizárólag mi magunk vagyunk a forrása. Amit úgy tapasztalunk meg, hogy látjuk, érezzük az élet rengeteg lehetőséget hordoz számunkra, hogy végtelen bőség áll rendelkezésünkre minden létező élethelyzetben. A boldogságunk kulcsa mi magunk vagyunk, nem vagyunk kiszolgáltatva senkinek, s a másik irányába tett megnyílásunk félelemmentes és szabad. Ezen kellene dolgoznunk mindkettőnknek, ahelyett, hogy azon gondolkodnánk, hogyan tarthatnánk a markunkban a másikat, (erre mindketten hajlamosak vagyunk) s azon, hogy többnek, boldogabbnak érezzük magunkat egymás által hosszútávon is.

• agatha seymour férfi kapcsolat szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!