Megőrültem érted, de engem "komolyan kell gondolni", egyébként az érzéseidet szívesebben formáltad szavakká, mint tettekké.

Láttál, de nem néztél. Nyúltál felém, de nem érintettél meg. Nekem sem kellett több, komplikálni kezdtem. Kerestem a hibát magamban. Nem értettem, miért "baj" az, ha komoly terveim vannak kettőnkkel, és miért nem engedhetem szabadjára az érzelmeimet. "Túl jó" voltam neked...

Láttál, de nem néztél. Nyúltál felém, de nem érintettél meg. Mert az érzéseidet szívesebben formáltad szavakká, mint tettekké. Még akkor is, ha a tettek többet mondanak, többet adnak, többet éreztetnek. Ügyet sem vetettél azokra.

Megőrültem érted. Nincs mit szépíteni, ez volt, se több, se kevesebb, egyszerűen csak... kellettél. Úgy igazán, a teljes lényeddel, és még akkor is, ha az elején tartottam veled a távolságot. Aztán beletanultam az új „szerepbe”, egyre közelebb engedtelek magamhoz. Szerettem melletted lenni. Melletted Nőnek lenni.

De amikor beszéltem hozzád, a telefonodat nyomkodtad, másra figyeltél. Másokra, a pillanatnyi mámort hajkurászva. Hátha az majd többet ad, mint amit a múltad elvett. Osztottál-szoroztál, kivontál és hozzáadtál, csak épp én nem voltam a képletedben. Mondván „túl jó” vagyok neked, hiszen engem "komolyan kell gondolni".

Nekem sem kellett több, komplikálni kezdtem. Kerestem a hibát magamban. Nem értettem, miért "baj" az, ha komoly terveim vannak kettőnkkel, és miért nem engedhetem szabadjára az érzelmeimet. Küzdöttem, de bármennyire is igyekeztem, csak a második helyet érdemeltem az életedben. Ennek ellenére mégsem akartalak elengedni. Az utolsó percig reméltem, hátha minket mégis egymásnak teremtettek. És boldogan élünk, míg... fel nem tűnik egy ex.

• elutasítás érzelmek lélekhangok szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!