Társtudatra is szükség van egy kapcsolatban
Nehéz ma jó párkapcsolatot találni, mondják egyesek. Mindenki elveszett, az emberek jósokhoz menekülnek, keresik a módját, hogyan találhatnának rá arra a valakire, akivel szép, minden értelemben gazdag életet alakíthatnak ki. Körülnéznek szórakozóhelyeken, keresik, kutatják a megfelelő korosztályt, a megfelelő érdeklődési körrel és műveltséggel rendelkezőket, s mikor végre rátalálnak azokra, akikben a potenciális társat látják, kiderül, hogy valami nem stimmel velük. Nincs társtudatuk – fogalmazom meg egyszerűen.
- Erről lehet szó - mondja egy ismerősöm -, úgy tűnik, az emberekből eltűnt a –“mi”- tudat. A legtöbben úgy képzelnek egy párkapcsolatot, hogy kizárólag önmagukat, a saját érdekeiket képviselik benne, csak a saját előnyeikért hajlandóak megmozdulni, és a mi, az együtt, a közös élet fogalmát valójában nem ismerik. Úgy szeretnének részt venni egy kapcsolatban, hogy az egyedi, önálló gyarapodásra koncentrálnak mindvégig – legyen szó anyagi, lelki, érzelmi gyarapodásról. Saját céljaikért dolgoznak, s úgy gondolják, a párkapcsolat arra való, hogy a kényelmüket szolgálja, céljaik, vágyaik megvalósításához jelentsen biztos alapot, legyen egy hely az életükben, ami a biztonságot jelenti, ahol támogatják, bátorítják őket, s ahonnét majd erejük teljében továbbléphetnek valami jobb, több felé…
- Nem jelent kivételt ez alól a szexuális élet sem – magyarázza egy férfi ismerősöm. - A nők éppoly szabadok lettek, mint a férfiak – de nincs is ezzel semmi baj - teszi hozzá gyorsan. - Probléma akkor van, ha abban az esetben sem hajlandóak változni, ha párkapcsolatban élnek, vagy felmerül annak lehetősége. Legtöbbször ugyanis társkereső oldalakon kutatják az igazit, s nem ritka, hogy a “próba” során minden lehetséges, nekik tetsző férfival belemennek egy futó viszonyba. Hiába magyarázom a nőnek, mikor besokalltam a dolgaitól, és továbbléptem, hogy: “nem vagy alkalmas párkapcsolatra, nem neked való, nem a te műfajod”, hajthatatlanul sír, siránkozik, hogy nem érti, miről beszélek, és sopánkodik, hogy nem talál megfelelő társat.
- Mire? – teszem fel neki a kérdést. - Arra, hogy legyen valaki, akinél lakhatsz, aki szállást biztosít számodra addig, amíg kényelmes neked, aztán mész tovább?
Az ilyen nő nem tud, vagy nem akar a férfi társa lenni (talán csak a szórakozópartnere…). Nem akar családot alapítani, vagy ha mégis, úgy, hogy a lehető legkevesebb felelősséget kelljen érte vállalnia. - Akkor hát hogyan tovább? – szegezi nekem a kérdést. - Azt mondják, persze, hogy mi, férfiak sem vagyunk különbek, nekünk is gyakran csak egy hely kell, ahova hazamehetünk, ahol gondoskodnak rólunk, otthont kapunk, meleg ételt, olykor dicséretet, s ha épp úgy tartja kedvünk, kikacsintgatunk, vagy akár rendszeresen elkirándulunk a kapcsolatból, mondván, legyen elég, hogy a pénzt hazaadjuk. Fordulni látszik a világ – mondja -, ma már a nők ugyanúgy elvárják a kényelmes életet, mint mi. Persze, miért érnének kevesebbet nálunk, miért járna nekik kevesebb: valószínűleg már nagyon unhatják a mi hozzáállásunkat is…
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez