Társfüggőség – a túlszeretés művészete
Egy olyan világban, melyben a függetlenség és személyes boldogság számít a legfontosabbnak, a párkapcsolatok nagy része halálra van ítélve. Hiába a sírig tartó, epikus szerelem ígérete, ha utána jönnek a szürke hétköznapok. Rég megváltoztak az emberek családról, szerelemről és karrierről alkotott fogalmai, ami jó indok arra, hogy sokkal könnyebben bocsássák útjára a megunt kedvest, mint annak idején.
Azonban kevés szó esik azokról a férfiakról és nőkről, akik még egy hagyományosabb eszmében hisznek, és nem tudnak elszakadni csak úgy, egyik napról a másikra. Akik számára egy tartós kapcsolat többet jelent a tapasztalatszerzésnél. Mondhatni, olyan világba élünk, ahol a ragaszkodás, kitartás és elkötelezettség a másik iránt már patológiás esetnek számít. Azóta van ez így, mióta elvárjuk a nőtől is, hogy megálljon a saját lábán. Mert nem egyenrangúként, hanem egyformán kezeltetik a férfival. És itt a hiba. Hiszen sose lesz ugyanolyan: másképp gondolkodik, másképp érez, és főként másképp szeret. Olyan régi eszmények, mint a kitartás és az elkötelezettség, nem divat többé. A szeretet erejéről is csak a mesékben hallani már – ezért szenved a nő. De vajon ez tényleg betegség?
Nos, valahol igen, mert szenvedést hoz. Társfüggőnek lenni szinte ugyanazt jelenti, mint drog-vagy alkoholfüggőnek. Akit csupán mások igényeinek kielégítése éltet, és a saját vágyairól képes teljesen lemondani ennek érdekében – az biztosan társfüggő. Szakszóval kodependens. Egy ilyen kapcsolat többet árt, mint használ. Pszichoszomatikus betegségekhez, depresszióhoz vezet, végső esetben akár öngyilkosságba hajszol. Azok a nők, akik túlságosan szeretnek, a régi családi mintákat viszik át jelenlegi kapcsolatukba. Ezek pedig többnyire negatív minták. A legrosszabb akkor következik be, mikor a nő csak a nagy Ő (illetve annak gondolt) férfi megszállottja lesz. Tőle függ, csak érte él. Ha ő nincs, nincs önbecsülése. Élete sincs. Csak a férfiért létezik, minden mást elhanyagol, és retteg a magánytól. Tárgyat csinál magából: egy erekkel átszőtt, fájdalmas érzelmekkel csordultig teli kis eszközt, melyet az áhított férfi kielégítésére terveztek. Ez semmiképp sem szeretetkapcsolat. Ez emberi játszmák kavalkádja, amihez pedig két ember kell. Tehát a férfi is hibás. Olyan, mint egy tánc, melyben a két fél tökéletesen kiegészíti egymást. De az adok-kapok mérlege sosem egyenlítődik ki, és általában a nő az, aki többet és önzetlenebbül ad, ám szinte semmit sem kap vissza. Azonban őt sem lehet kielégíteni érzelmileg sohasem – hiszen nem ismeri a boldog kapcsolat fogalmát. Mint forró, éles kés, mely a lelken keresztül csontig hatol – csak a fájdalmas, mély elhagyatottság érzését keverik sokan össze a szerelemmel. Az ilyen hihetetlen mértékű kötődés alapja pedig igazából a félelem. Azok a nők, akik ennyire szeretnek, és így függenek a párjuktól, egyszerűen rettegnek. Attól tartanak, hogy egyedül maradnak, nem érdemesek a szerelemre, és elveszítenek valamit. Hogy mit? Általában maguk sem tudják megfogalmazni – csak annyit tudnak, hogy pótolhatatlan.
Amint felismerhetővé válik, kezelni kell. Társfüggő mellé általában szenvedélybeteg, vagy személyiségzavaros társ kerül – hiszen vele törődni kell. Őt nem lehet magára hagyni. Biztonságérzetet ad, mert a másik személy is függ tőle. Szimbiózis alakul ki, kölcsönös kihasználtság. Szeretetet a szeretetért. Egymás parazitái lesznek. Olyan ördögi kör ez, amiből nehéz kilábalni, de nem lehetetlen.
A nőnek szembe kell néznie helyzetével, és önmagával. Ez egyedül nem fog menni. A tehetetlenség érzése szinte kibírhatatlan erejű kínokat tud okozni. A remény is: hiszen örökké hiszik, hogy a másik meg fog változni. Ha mégis sikerül kilépni a se veled- se nélküled zavaros örvényéből, akkor is előfordul, hogy az új társ is hasonló személyiségű. Ahhoz, hogy az új kapcsolat ne fulladjon ismét tragikus kudarcba, ki kell mozdulni a komfortzónából. Merni kell, tenni és bízni – hisz a boldogság egyik kulcsa az önmagunkban való hit. Muszáj elhinni, hogy egyedül is sikeres és boldog lehet valaki. Talán sosem fog elmúlni a szerelem. De meg kell tanulni fájdalom nélkül élni, és ez már hatalmas lépés a boldogság felé vezető úton.
Helle Robertina
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez