Ha a valósághű kajatorták kerülnek szóba egy társaságban, akkor egészen biztosan Sabján Adrienn neve is felbukkan. Közgazdászként végzett, a vérében is van, és azért a kitűnő matekérettségiéért irigylem, oké, azért is, mert szereti is. 2011 óta hobbicukrász, azóta jelent is meg egy könyve, amiről szintén beszélgettünk, sok minden más mellett. Önmagáról, a karrierről, a gyereknevelésről, és a kultúra fontosságáról is. Avagy mi szükséges ahhoz, hogy az ember karriert váltson a hobbijáért?

Már gyerek-, illetve tinédzserkorodban is jellemző volt rád ez a fajta kitartás, és perfekcionizmus? 
Igen, kitűnő tanuló voltam, sőt, a hétvégi házi feladatot is már pénteken megírtam, versenyekre is jártam. Abba a típusba tartoztam, aki ha ötösnél rosszabb jegyet kapott, mindig csalódott volt. A matekérettségimet például a rendelkezésre álló idő felénél beadtam; Maximális pontszámot értem el. 
Azóta szerencsére visszavettem ebből, és igyekszem Pareto 80/20-as szabályát alkalmazni.

Közgazdász szakközépbe jártál. Sosem érezted azt, hogy unod, hogy nem bírod tovább, hogy nem az a te utad és megpróbálkoznál valami mással is? 
Imádom a pénzügyet, az iskolában is a kedvenc tantárgyam a matematika volt. Ebből kiindulva, szerintem eléggé kettős személyiség vagyok: egyrészt bennem van az alkotás vágya, az újítás, a normáktól való eltérés, viszont mindezt nagyon precízen hajtom végre.  Néha, amikor nagy dilemmában vagyok, hogy vajon mi pontosan az én utam, azzal nyugtatom magam, hogy ez a 25 év csak a megalapozása egy jól működő vállalkozásnak, hiszen ha nem értesz a pénzügyekhez, többnyire halálra vagy ítélve, lehetsz bármilyen tehetséges a kreatív pályán.

És honnan ered benned az a tulajdonság, hogy maximálisan tökélyre fejleszted a céget és/vagy a projectet, amiben éppen benne vagy, majd amikor minden sikerül, te másfélév után felállsz egy új állás miatt? Egy kicsit nem a hosszútávú elkötelezettség iránti félelemről van inkább szó? Hogy ameddig érzed saját magadban az uralmat, ameddig öntudatosan vagy jelen a projectekben, addig rendben van, de utána az már kívül esik a komfortzónádon? 
Szerintem kétféle ember létezik: az építő/alkotó, és az üzemeltető. Mindkét típusra szükség van a világ működéséhez. Az első a Maslow piramis legfelső szintjére akar eljutni, a második típusnak biztonságra, kiszámíthatóságra van szüksége. Én egyértelműen az első típus vagyok, szóval amikor kész a mű és túl vagyok a Flow élményen, újat keresek, hogy ismét megtapasztaljam ezt. Nem hiszem, hogy ez a hatalom érzése lenne, minden egyes ilyen alkotásomat más motivált, de mindig ott volt mögötte az emberi tényező: vagy egyedül voltam egy pozícióban, és több ember munkáját kellett volna elvégeznem, vagy a csapatban feszültséget generált, hogy a rossz folyamatok miatt irreális elvárásokat támasztott feléjük a vezetőség, és őket támadták, amiért nem volt megfelelő a munka minősége.

Csapatjátékos, vagy egyéni játékos vagy inkább? 
Csapatjátékosnak tartom magam. Minden munkahelyemen fontos volt, hogy a körülöttem lévő emberekkel jó viszonyom legyen, jól érezzük magunkat. Mondhatnám, hogy a munka másodlagos, de ez nem igaz, viszont az tény, hogy a munka mindig azért ment jól, mert sokszor baráti kapcsolat alakult ki közöttünk, így sosem hagytuk cserben a másikat. 
Például, a legutóbbi munkahelyemen, ahol vezetőként csak az emberi erőforrás menedzsment lett volna a feladatom, inkább bevállaltam egy folyamatfejlesztést is, mert nem akartam, hogy elveszítsem a legjobb embereimet – jobb eredményt értem el ezzel, mint azzal, ha a szőnyeg alá söpörtem volna a problémákat, és vagy szidom őket, vagy nyugtatom őket, hogy nem lesz semmi baj.

Visszatérve kicsit a biztonsági körre, hiszen mindennel együtt, nagyon is kilépsz a kényelmes komfortzónádból, mivel az addigi hobbidat tetted meg főfoglalkozásnak, és azóta már könyved is jelent meg. Mi kellett hozzá, hogy rászánd magad arra a lépésre, hogy akkor innentől kezdve tortakészítéssel foglalkozz? És ezt elsősorban arra értem, hogy mennyire voltak belső viharaid, és önmagaddal folytatott harcaid a döntés előtt? 
A mai napig harcban állok önmagammal. Néha azt kívánom, bárcsak sosem csináltam volna meg az első tortámat. A könyvem magánkiadás volt, mindent én intéztem, szóval ebben is ott van mindkét énem. A kreatív legyártott harmincöt tortát, a pénzügyes pedig keresett egy profi fotóst, két grafikust, majd végrehajtotta a projektet, nyomdát keresett, döntéseket hozott, megszervezte a logisztikát, megírta a landing oldal szövegét, és jelenleg is végzi a marketinget.
Mindent egyedül csinálok, nincs mögöttem egy olyan támogató társ, aki segítene ezekben a döntésekben, ahogy sok sikeres női vállalkozó esetében. Ez megnehezíti az építkezést, és bevallom, néha nagyon elfáradok, sőt van, amikor szívesebben menekülnék én is a biztonságba, vissza a pénzügyi területre – csak az elmúlt hónapban négy jól fizető állásajánlatot kaptam, ami közül az egyik kiemelkedően csábító… szóval most nagy bennem a harc.

 
Mi a legfontosabb három tulajdonság, - véleményed szerint -, ami szükséges egy kezdő vállalkozáshoz? 
Önbizalom, kockázatvállalás képessége, kitartás. Ha megvannak mindezek, fontos, hogy legyen egy biztos anyagi háttér, egy reális üzleti terv, tudás, és legyen marketinged. Ha nem ismernek, bármennyire is jó vagy, könnyen elbukhatsz vagy kiéghetsz.

Egy saját vállalkozáson, cukrászdán is gondolkodsz. Valahogy a pénzügy nem ereszt el téged, de nem erről szeretnélek kérdezni, hanem inkább az álmaidról. Hogy álmodtad/álmodod meg a saját cukrászdád? 
Egyedit akarok létrehozni, olyan koncepciót, ami még nincs Budapesten. A terv már megvan, de mivel a gyerekeimet nem akarom elhanyagolni, így még keresem a megfelelő helyszínt és kereteket. Annyit elárulok, hogy nem csak tortákban gondolkodom.

Volt olyan torta, aminél még a készítése közben sem találtad meg benne önmagadat? Amikor egyszerűen csak úgy érezted, hogy valami hiányzik. Megcsináltad, valamilyen szinten még szeretted is, de volt egyfajta hiányérzeted vele kapcsolatban. 
Igen, vannak ilyen torták, de persze nem utasíthatom vissza őket, hiszen személyesen ismerek mindenkit, akiknek készül, és nem akarom cserbenhagyni őket. Van olyan gyerkőc, akinek már hétéve készítem a szülinapi tortáját. Az ilyen helyzetekben nem a kreativitás a lényeg, hanem az, hogy boldog legyen.

Mi volt a legextrémebb torta, amit valaha el kellett készítened? 
Sokak szerint valamennyi kajatortám extrém, de az én kedvencem egy realisztikus szívtorta, amit Valentin napra készítettem. Ez onnan jött, hogy már nagyon szerettem volna valami „véreset” készíteni, amikor az egyik kolléganőm kapott az alkalmon, és kért egy ilyet a párjának. Nagy siker volt. 
 
Azt mondtad az egyik interjúdban, hogy az a jó torta, ami meghökkenti az embereket. Szerinted ez mindenre ráhúzható? Mármint, hogyha valamitől bizonyos mértékig megdöbbensz, akkor az jó lesz. Például egy párkapcsolatban, ha eltűnnek a meglepetések, vagy ha már nem lepődsz meg a párod tettein, illetve személyiségén, akkor ott már baj van? 
Nem, a párkapcsolat szerintem nem így működik, hiszen ott nem a meglepetések a fontosak, hanem a kémia. Egy születésnap ennek pont az ellentéte, az ember ki akar tenni magáért. Én pedig imádom azokat a kis sztorikat, amivel megkeresnek, ilyenkor akár az alvásidőm nagy részét is feláldozom. Amikor azért kérnek ponty vagy lazac tortát, mert az ünnepelt utálja a halat, vagy a nagyi mindig csirkepörköltet/húslevest/abált szalonnát készít, és most őt akarják meglepni, ez kihagyhatatlan. Utána kapom a visszajelzést, hogy a nagyi elpityeregte magát, vagy hatalmasat nevettek, és ez az, ami mindig feltölt. 
Mostanában gyerekeknek is kérnek kajatortát, örülök, hogy végre elrugaszkodunk a hagyományoktól – na meg a csokitortától -, és imádják. A lányom 10. szülinapján is borsófőzelék torta volt, ami vélemény szerint nagyon nagy előrelépés, értem ezt úgy, hogy végre egy torta is lehet élményajándék, és nem csak egy sima süti, amit a köszöntés után azonnal felvágsz és megeszel… Volt egy olyan tortarendelésem, amihez két órán keresztül tilos volt hozzányúlni. Az ilyen visszajelzések miatt is csinálom. 
 
Melyik volt az a torta, amit többször kellett elkészítened, mert valamiért sosem jött össze? 
Nem volt ilyen. Inkább olyan van, hogy rájövök, hogy lehet még jobban csinálni, például egy sült kacsa/libacomb esetén mindig újabb technikát próbáltam ki, és a harmadik lett a legjobb, szinte már megtévesztően élethű.
 
A gyereknevelésben is ennyire maximalistaként veszel részt, vagy azért lazábban fogod a gyeplőt? Mi a legfontosabb szerinted, amit minden szülőnek át kéne adnia/meg kéne tanítania a gyerekének? 
Vannak szabályok természetesen, például hétköznap legkésőbb fél 9-kor mennek aludni, és első a házi feladat, viszont, ha megcsináltak mindent, amit kértem, akkor nem korlátozom őket. Nagyon fontosnak tartom, hogy a szülő kimutassa a szeretetét, hogy a gyerek biztonságban érezze magát, és bátorítsa őt, hogy bármit megkérdezzen, amit csak akar. Nem vagyok híve annak, hogy lekorlátozom a gyermeket azzal, hogy nem nézhet tévét, vagy nem számítógépezhet, persze át kell beszélni a kereteket. Én rengeteget tévéztem gyerekkoromban, aminek az egyetlen következménye az lett, hogy 19 éves koromban már két felsőfokú nyelvvizsgám volt, mivel külföldi adókat néztem, szóval nem biztos, hogy ez káros.
Fontosnak tartom, hogy minden gyermeket a személyiségének megfelelően kezeljünk, én két, teljesen ellentétes személyiségű gyermeket kaptam. 
A fiam kicsit introvertált, maximalista, kötelességtudó, kitűnő tanuló, és 12 évesen már simán elintéz egy reklamáló levelet, vagy TED videókat néz angol nyelven, a feliratot kikapcsolja, mert az zavarja. Rá tudtam bízni a könyvem korrektúráját, és rengeteg dolgot meg tudok beszélni vele, mert nagyon tisztán látja a világ működését annak köszönhetően, hogy nem csak tőlem kap információkat. 
A lányom művészlélek, és az egyik legjobb döntés volt, hogy beruháztam egy zongorába, mert nagyon tehetséges. Vele teljesen másképp kell kommunikálnom, de azt hiszem ez a jó a szülői létben, hogy így sokkal komplexebben látjuk a világot. Ő szintén rengeteget tanult az internetről, főleg rajzzal kapcsolatos videókat néz, illetve több dalt is megtanult már a Youtube-ról.

A most kirobbanó kultúrtörvény kapcsán: Mit jelent szerinted a kultúra egy nemzetnek? Vagy mit kéne jelentenie. 
Fontosnak tartom, hogy a kultúra tényleg értéket közvetítsen, független, és mindenki számára elérhető legyen. Ha elvonatkoztatunk Magyarországtól, szerintem az látszik, hogy a Facebook térhódításával, az algoritmus által generált válogatott tartalmakkal az emberek kevésbé nyitottak, mert azt hiszik az ő igazságuk a valódi igazság. Jó lenne, ha kicsit el tudnánk szakadni ettől, és kicsit tágítva a látókörünket észrevennénk, hogy a világ sokkal összetettebb. Ha nem csak azokat a tartalmakat olvasnánk, amit jelenleg a média tesz elénk az alapján válogatva, mi generál nagyobb olvasottságot. 
A legutóbbi munkahelyemen rengeteg különböző nemzetiségű emberrel dolgoztam együtt, a világ minden tájáról: olasz, spanyol, brazil, pakisztáni, ghánai kollégák voltak a csapatomban, és hihetetlen jó volt látni, hogy a sok különbözőség ellenére mégis mennyire jól együtt tudunk működni, mennyire törődünk egymással. Mivel nem mindenkinek van lehetősége erre, szeretném, ha eljutnánk oda, hogy a kultúra által elfogadóbbak lennénk. Ehhez viszont szükség van arra, hogy egyrészt az elérhető kulturális javak minőségiek legyenek, másrészt egyre többen akarjanak belőlük.

Mi volt az utolsó színházi előadás, amit láttál? És mi volt az utolsó könyv, amit olvastál? 
Nagyon régen voltam színházban, 8 hónapos terhesen néztem meg az Operettszínházban a Mozartot. Olvasni imádok, gyerekkoromban faltam a könyveket, felnőttként sajnos elég kevés időm jut rá, de most épp Atwoodtól olvasom a Testamentumokat, előtte szakmai könyveket olvastam Cialdinitól, illetve Barabásitól a Képletet, amely szerintem minden vállalkozónak kötelező olvasmány kellene, hogy legyen.

• gasztronómia interjú sabján adrienn

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!