Manapság már az instant világ korát éljük, nem csupán minden kell, de ami kell, az azonnal. Rengeteg cél lebeg szemünk előtt, újabbnál újabb tervek, majd miután az egyiket elértük, jöhet is a következő. Önmagában ezzel, hogy az embernek sok célja van és új céljai vannak, semmi baj nincs. A probléma akkor van, ha nem tanuljuk meg élvezni azt, amit elértünk, ha nem tudunk jelen lenni, örülni az eredményeinknek és az elért sikereinknek.
És talán ez generációnknak a másik „betegsége”. Nem csupán azonnal kell minden, de ami van az már természetes, annak nem kell örülni, meg úgy egyáltalán biztos elég jó? Biztosan nincs ennél jobb? Lennie kell, mert ez nem tökéletes azért mégsem… Majd neki állunk hajszolni valamit, ami nincs, addig nem jó semmi, amíg ezt a valamit nem találjuk meg. Igaz ez a kapcsolatokra, munkára, tárgyakra.
Mint ahogy az is igaz, hogy tökéletes nincs. Semmiben sem. És amíg erre nem ébredünk rá, bizony elégedetlenek leszünk. De vajon mi okozza ezt a hozzáállást? Miért hajszolunk folyton új célokat, ami aztán nem is tesz minket boldoggá? Miért nem tesz minket igazán boldoggá, ha valamit elértünk? A mi generációnk szereti, ha valamit könnyen elérhet, gyorsan legyen meg amit szeretnénk, minél kevesebb energia befektetésével. Ha valamibe túl sok energiát kell fektetni, lehet, hogy át is sorolódik automatikusan a „lehetetlen” vagy az „áh, hagyjuk úgysem érem el” kategóriába. Egyik sem igaz rá valójában, csak az általunk megszokotthoz képest túlságosan melós lenne. És itt kezdődik a baj….
Persze, hogy kevesebb értéket tulajdonítunk annak, amiért nem dolgoztunk meg. Arra megyünk rá, hogy kevés energiánkba kerüljön minden, de mit ér valami, amit félgőzzel végzünk… Mindenből annyit tudunk kivenni, amennyit korábban bele tettünk. Ne csodálkozzunk tehát, ha félgőzzel végzett tevékenység után félig vagyunk csak boldogok, elégedettek vagy büszkék magunkra. A másik hatalmas probléma, ami az elégedettségünket gátolja, ami miatt semmi sem elég jó, az a rengeteg összehasonlítás. Örülünk a sikerünknek, majd rájövünk, hogy máséhoz képest ez nem is akkora siker, hogy amit elértünk, az szép és jó, de valaki mást ért el, és mivel az nem a miénk automatikusan felértékelődik. Nem azért mert valóban jobb lenne vagy értékesebb, csupán, mert nem a miénk. Sajnos korunkban, amikor mindenhonnan ömlenek a retusáltan boldog pillanatok, a megjátszott minden tökéletes filterekkel, nagyon nehéz elkerülni azt, hogy ehhez a tökéletesre szerkesztett világhoz viszonyítva a mi valódi világunk alul maradjon.
Valójában ezeket a felesleges összehasonlításokat el sem szabad kezdeni, hiszen mindenki más, más tempóban halad az élete, más időszakában tart, mások a vágyai és céljai és máshogy éri el azokat. Emellett senkinek sem tökélete az élete, az hogy mit mutat online és mi a valóság sokszor köszönőviszonyban sincs egymással. Mindenkinek megvannak a maga problémai, és bizony lehet, hogy meglepődnénk, ha tudnánk, hogy a tündérporral beszórt fátyol mögött mi van valójában. Igyekezzünk tehát értékelni, amit elértünk, nézzük meg honnan indultunk, magunkhoz képest mennyit fejlődtünk. És ne felejtsünk el nagyot álmodni! Higgyük el, hogy igenis elérhetünk valamit, attól független, hogy rengeteg munkánk lesz benne, sőt éppen ettől leszünk nagyon boldog, miután megvalósítottuk. Tűzzünk ki magunk elé olyan célt, amiért igenis tennünk kell, majd valósítsuk meg, és meglátjuk majd, hogy a folyamat során megtanuljuk értékelni amink van és amiért teszünk!
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez