Soha nem terveztem nélküled az életem. Ha a jövőre gondoltam, mindig benne voltál. Benne voltunk, mi ketten, együtt, egy erős szövetségben. Soha nem hittem, hogy túl kell majd élnem a hiányodat. Soha nem tudtam elképzelni, hogy az, ami kettőnket összekötött, egyszer szétbomlik majd.

Nap, mint nap szakítanak párok. S kívülről nézve olyan egyszerűnek tűnik mindez. Elmúlik, elhal a szerelem, vége szakad egy öröknek hitt kapcsolatnak. Folytatódik az élet, egyedül. A szívemet szaggatják a rólunk szóló emlékek. A múltamnak azon részét, amelynek főszereplője voltál, próbálom elrejteni a szívem legeldugottabb sarkába, hogy ne fájjon ennyire. Nem a veszekedések emléke nyújtja a szenvedésem tárgyát. Hanem minden, ami volt. A veled együtt átélt szépre éppen olyan vággyal gondolok, mint a rosszakra. Mert mindezek velünk történtek, mi éltük át őket. Együtt sírtunk, nevettünk, hőbörögtük, veszekedtünk.

Soha nem terveztem nélküled az életem. Csak veled, és most gondolkodhatok, mivel töltsem meg a hátralévő évtizedeimet. Minden napomból hiányzol már most. Azt mondják, az idő majd segít. De kétlem. Nem hiszem, hogy erre a kínzó érzésre orvosságul szolgálna az idő. Nem, hiszen minden nélküled eltelt nap, hét, hónap, és év, csak növeli a fájdalom mértékét. Mert minden perccel erősebbé válik a hiányod. Úgy érzem, lassan elemészt, elpusztít, s nem marad belőlem más, csak egy szenvtelen csontváz. Bárcsak mindaz, amit megálmodtam, még valóra válhatna. De nincsen már remény, te tovább léptél, és neked az idő örömmel fonja körül az életed. Mert neked jobb nélkülem. 

Hiába böngészem a múlt képeit a fejemben, keresem, hol is ronthattam el, bármely képkockán éppúgy találok hibát, mint ahogyan valójában egyiken sem. Mert nincs olyan tett, amely szerelmet tudna gyújtani egy megkövesedett szívben. Mert a varázsgyújtó egy másik kézben van. És én hiába próbáltam számtalan eszközzel szikrákat csiholni a szívedben, nem lettek szerelmet tápláló lángok. Soha nem terveztem nélküled az életem. Miért is tettem volna? Boldog voltam veled. S tudtam, hogy nélküled a koszlott, sivár jövő vár rám. Soha nem terveztem nélküled az életem. Most ki kell találnom, hogyan tegyem boldoggá az életem, nélküled. Engednem kell, hogy a szívem újra tudja érezni a szerelmet. Mert az nem lehet, hogy az irántad való sóvárgás töltse ki a hiányodban tengődő éveimet. Ostoba voltam, hiszen láttam, hogy milyen megfontoltsággal hoztad a legapróbb döntéseket is kettőnkkel kapcsolatban. Pedig ahogyan Honoré de Balzac is nyilatkozik az igaz szerelemről:

„Az igaz szerelem sokban hasonlít a gyermekkorhoz: megvan benne ugyanaz a meggondolatlanság, oktalanság, pazarlás, kacagás és sírás.”

Mivel te a kezdetek óta túlgondoltál minden magától értetődő lépést, így már évekkel ezelőtt el kellett volna gondolkodnom azon, hogy a jövőmet ne úgy tervezzem, hogy te állj a középpontjába. Tudom, soha nem is kérted. Mégis, csak veled láttam a jövőt. Amióta megismertelek, nem tudtam nélküled tervezni az életem. Mert így működik az igaz szerelem. Belefészkelődik minden gondolatunkba, tettünkbe, és irányítja az életünket.

• elmúlás lélekhangok szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!