Akkor is kiállok amellett, hogy a nárcizmus, mint személyiség, mindenkiben megtalálható. Ezt már Freud is megállapította: azt, hogy bizonyos színtű nárcizmus mindannyiunkban születésünktől fogva jelen van. Ez a kijelentés nem védi meg a nárcizmusos személyiségzavarral rendelkező személyt. Nem áll ki mellette, és nem áldozathibáztatásra próbál rávilágítani. Nem, hanem azt igyekszik megmutatni, hogy az életben nem minden fekete vagy fehér, hogy nem lehet mindent becímkézve a polcra tenni, hogy te ez vagy és punktum.

Andrew P. Morrison szerint, felnőttkorban egy indokolt mennyiségű nárcizmus teszi lehetővé azt, hogy az egyén tisztában legyen szükségleteivel, ezáltal pedig kiegyensúlyozottá váljék másokkal való kapcsolataiban.

Nem kell egyetérteni vele, én sem teszem, hiszen nem hiszek abban, hogy kiegyensúlyozottá tesz bármilyen kapcsolatot az, ha a nárcizmus akár egy kicsit is felbukkan. Semmiféle önzőség nem lehet jó hatással egy emberi kapcsolatra sem: az, hogy a másik és önmagad személyiségét egyensúlyba, avagy közös pontba próbálod rendezni, hogy működni tudjatok együtt, ahhoz véleményem szerint, semmiféle önzőségre nincsen szükség. Se egóra sőt, amíg az ego egy kicsit is képben van, addig a párkapcsolat folytonos harcmező lesz, és folytonos megkérdőjelezés. Az Ego az kicsit sem racionális, és minden józanságot túl nő. Az Ego védőháló, védőburok, vagy ki hogyan hívja: amíg le nem teszed, addig igazán senkit sem fogsz magadhoz közel engedni, és te sem tudsz közel kerülni senkihez.

Egy olyan embert szeretnél magad mellé, aki úgy szeret, aki úgy ismer, mint senki más? Akivel kölcsönös szimbiózisban léteztek együtt, mégis megvan a kellő szabadságotok?

Akkor engedd meg magadnak a teljes puritán önmagadat: aki nem azt lesi, hogy megfeleljen másoknak, aki nem a másiktól várja a csodát és azt, hogy 120%-ban kiteljesítsen téged, hanem egyszerűen már úgy mész bele egy kapcsolatba, hogy teljes vagy. Nem félember, nem negyedember, hanem egy teljes egész. Tudod miért? Mert két egész alkot egy nagyobb egészet. Önmagad képes önmagadban megtalálni azt, ami a lehető legjobban kiteljesít téged. Amiért a világ másik oldalára is elmennél. Ami sokkal fontosabb az egyszerű „én” -nél. Ha megtalálod azt, aki valójában vagy, akkor az addig bonyolultnak tűnt dolgok hirtelen a lehető legkönnyedebben elérhetőek lesznek. De ehhez nincs szükség egóra: arra az egóra, ami gúzsba köt téged, ami igyekszik elhitetni veled, hogy nem baj, ha félsz szeretni, és nem baj, ha konokul azt hajtogatod, hogy „nem neked kell megváltoztatni, mert aki szeret, az így fogad el téged, ahogy vagy.” Tényleg? És te úgy fogadod el a másik embert, ahogy van? Mik fájnak a másik embertől? Milyen tulajdonságait nem vagy képes elfogadni, vagy melyiknél érzed azt, hogy fogytán van a türelmed? Megvannak? Akkor most fókuszálj egy kicsit a belső énedre: mert, amit a másikban nehezen fogadsz el, amit a másiktól nehezebben tűrsz el, amit a másiknál nem értesz és nem tudod hová tenni, az megtalálható benned is. Nem az a megoldás, hogy akkor leállsz és abbahagyod és úgy viselkedsz majd, mint ahogy szerinted most a másik viselkedik. Az a megoldás, hogy magadra fókuszálsz.

De igen is van különbség aközött, hogy egóból fókuszálsz magadra vagy azért fókuszálsz magadra, hogy ne csak magadat, hanem a másik személyt is megérthesd. Nem mindegy, hogy miféle ego az, ami vezérel téged. Nem mindegy, hogy miképp viszonyulsz saját magadhoz, és hogy egyáltalán viszonyulsz-e valahogyan.

• kapcsolatok nárcisztikus személyiség nárcizmus önzőség

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!