Szeretnénk azt hinni, hogy a szüleink gyermekkorunkban velünk szemben tanúsított viselkedése nem lesz hatással a párkapcsolatunkra, a munkahelyi és baráti kapcsolatainkra. Az igazság azonban az, hogy bizony nagyon sok mindenben úgy viselkedünk felnőttkorunkban, mint a szüleink. Van, hogy tudunk róla, de van, hogy szépen csendben, észrevétlenül kúszik be az életünkbe.

Mindenki szeretné bevonzani a számára ideális társat. Mindenki vágyik arra, hogy párjával mély, intim lelki kapcsolatba kerüljön. Ehhez azonban először meg kell békélni önmagunkkal, a családtagjainkkal és fel kell dolgoznunk a gyermekkori sérelmeinket. Sajnos sokszor észre sem vesszük, hogy a múltunk mekkora hatással van a párkapcsolatunkra. 

Megesik, hogy az új kapcsolatainkat úgy választjuk meg, hogy nem vagyunk tisztában azzal, hogy bizonyos viták esetében az érzelmi reakcióink kimenetele sok esetben a szeretethiánynak köszönhető. A heves indulatok legtöbbször onnan erednek, hogy olyankor nemcsak az adott konfliktushelyzetre, hanem addigi életünk összes hasonló szituációjára, traumájára reagálunk. A hirtelen tornádóként érkező érzések beindíthatják a személyiségünk sérültebb részeit és nem figyelve magunkra, a gyermekkori énünkkel reagálunk. Úgy fogunk viselkedni, ahogy azt gyermekként is láttuk. Ha csendesek, nyugodtak voltunk, mert éppen az volt előnyös számunkra, hogy elkerüljük a büntetést, akkor bizony megeshet, hogy felnőttkorunkra a párunkkal folytatott vita során bekapcsol ez a működés és leblokkolunk. Ha inkább hisztisek, sértődöttek, kiabálósak voltunk gyermekként, mert így értük el, hogy figyeljenek ránk, akkor megesik, hogy bizonyos feszültebb helyzetekben ez a fajta minta jön elő belőlünk.

Ezek a minták megmutatják, hogy nem kell testi bántalmazáson átesnünk ahhoz, hogy a családunk által megtapasztalt negatív élmények hatására a párkapcsolatunkban ezek az emlékek bizony konfliktusokhoz, túlreagáláshoz vezessenek.

A gyermekkorból hozott tapasztalások pedig nagy hatással vannak a felnőttkori párkapcsolatainkra, a kötődésre. Az a gyermek, akire figyeltek, és érdeklődést mutattak felé a szülei, akkor nagy eséllyel biztonságos kötődésű lesz és pozitív elképzelései alakulnak ki a világról, beleértve, hogy az emberek megbízhatóak, támogatást és örömet adnak. Később pedig eszerint fog viselkedni. Ezzel szemben az a gyermek, akit elhanyagoltak, érzelmileg bántalmaztak, annak a gyermeknek az idegrendszere máshogy fog fejlődni. Nem fog tudni kötődni és olyan általános következtetéseket fog levonni az életről, amit felnőtt korában is alkalmazni fog az emberi kapcsolataiban.

Vannak azonban ennél rosszabb körülmények között felnövő gyermekek. A bántalmazó környezetben felnőtt gyerekek szülei nemhogy nem segítik a gyermek stresszét szabályozni, hanem ők maguk jelentik gyermekük számára a stresszforrást. Az ilyen gyermekek nagyon sokszor állandó szorongással nőnek fel. A bizonytalan kötődésű gyermekek lesznek felnőttkorukra a szorongók. Az ilyen felnőtteket az elutasítástól, elhagyástól, a kapcsolatok elvesztésétől való félelem mozgatja. A kötődésük nem a legmegfelelőbben fog működni, legyen szó párkapcsolatról vagy barátságról. Érzékenyen fognak reagálni minden olyan jelre, melyekből arra következtetnek, hogy elveszíthetik a társukat. A feszültségszintjük magasabb, de közben a stresszkezelési képességük alacsony, így a különböző párkapcsolati helyzetek könnyebben váltanak ki belőlük frusztrációt. Az ilyen személyeknek felnőttként gyakran nagyobb szükségük van arra, hogy párjuk, családtagjaik megnyugtassák őket és bizonyítsák szerethetőségüket, fontosságukat.

• érzelmi bántalmazás gyermekkori traumák párkapcsolat traumák feldolgozása

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!