Mai fekete-fehér világunkban az olyan tulajdonságok, mint az optimizmus és a naivitás nem hízelgő jelzők ránk nézve. Ha optimisták vagyunk, akkor építünk egy álomvilágot magunk köré, és hisszük, hogy „ez a világ minden világok legjobbika”.
Én nem szerettem 16 évesen Candide-ot olvasni. Kirázott a hideg attól az ömlengős optimizmustól, ami minden csapás után ott maradt a végtelenül naiv szereplőn. Nem szeretjük, ha naivnak titulának bennünket. Van ebben valami lesajnáló, mikor közlik veled, hogy „Jaj édesem te olyan kis naiv vagy.” Még hozzá is teszik: „kis naiv”. Mintha ártatlan bárányok, nem inkább kis barmok lennénk, akiket az orrunknál fogva vezetnek. Sokan nem is gondolják, hogy az általuk naivnak titulált emberek, mi, hány lépcsőfokát végigjártuk ennek a lelki folyamatnak. Nem mindegy, miben vagy naiv.
Hiszen az általános felfogás szerint naiv az, aki mindenkinek mindent elhisz, talán kicsit bugyuta módon optimista is, és ezt mások játszva kihasználják. Az emberi jóindulatot könnyű magunkba habzsolni, mert szívesen adják. Szívesen adom oda neked a lelkem, ha cserébe kaphatok valamit, amit amúgy nem kapnék meg: szeretetet, törődést, figyelmet. Cserébe én odaadom a pénzem, figyelmem, odaadásom, és az egész szívemet is. Ha létezik pokol, biztos van külön bugyra az olyan embereknek, akik kihasználják a naiv embereket. Mivel mások jóindulatán könnyű feljebb jutni. Te összeszeded tőlem a szeretetmorzsáimat, és továbbállsz összetört szívemet magam után hagyva. Neked úgyis arra voltam jó.
Igen, a naivitásnak ezen fázisa, amelyben az adományozó nem fogja fel saját belső értékeit, és nem becsüli magát, csupán szét szeretné szórni a lelkét egy kis szeretetért cserébe, ez a naivitás óriási hiba. Ám tanulási folyamatnak kiváló. Megtanuljuk összerakni a szívünk szilánkjait, minden egyes cserbenhagyásnál. Amennyiben elég ügyesek vagyunk, és nem zárkózunk be a megkeseredettség falai közé, akkor felfedezzük, milyen lelki erő rejlik bennünk. Hiszen én odaadom a szeretetem és a végtelen figyelmem, felhívhatsz az éjszaka közepén, kölcsön kérheted a fél fizetésemet, kihasználhatod a testemet és a lelkemet, majd itt hagysz a rumli közepén és nekem itt marad a lecke. Elkezdem összerakni a puzzle darabkáimat. Sérült önbecsülésből egy idő múlva kialakul a saját hatalmam tudata: felálltam. Ebből a gödörből is kijutottam. Tükörbe nézek, arra a naiv kis arcomra, és rájövök, hogy bolond voltam. Megint megcsinálták velem. Itt az ideje eldönteni: Vajon szeretem-e magam annyira, hogy hagyom, hogy a külvilág befolyással legyen az én szívemre?
Ha eljutsz addig a kérdésig, hogy mi a fontos: önmagunkhoz hűnek lenni, vagy a világ folyamatosan változó véleményéhez, akkor megoldottad a képletet. Felléptél a naivitás következő szintjére.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez