Az imposztor-szindróma egy komoly mentális probléma, amitől én is évekig szenvedtem anélkül, hogy akár csak hallottam is volna róla. Szerencsére már csak távoli emlék a folyamatos szorongás és belső bizonytalanság, valamint az állandóan a fejemben motoszkáló 2 kérdés: Minden tökéletes? Elég jó vagyok?

Az imposztor-szindróma tehát egy olyan pszichológiai viselkedésminta, amely miatt az egyén kételkedik készségeiben, tehetségében vagy teljesítményében, továbbá konstans félelemben él attól, hogy leleplezik “csalásait”. Az imposztor-szindrómában szenvedők a külvilág által megerősített és elismert sikereikről azt gondolják, hogy csak csalás és ámítás az egész, semmit sem érdemelnek meg abból, amit elértek. Az elért eredményeiket sokszor tulajdonítják még a szerencsének, vagy annak, hogy intelligensebbnek tüntetik fel magukat, mint amilyenek valójában. Az imposztorizmus azonban nem csak a szakmai sikerek megélését lehetetleníti el, hiszen a folyamatos kételkedés az emberi kapcsolatokra is jelentős hatást gyakorol. Az imposztor szindrómát az 1970-es években főként a nemi egyenlőtlenségek és kulturális szerepek miatt javarészt nők esetében ismerték fel, de ma már tudjuk, hogy mindkét nemnél előfordul. A nőknél általában mások túlteljesítése a motiváció, még a férfiaknál a sikertelenségtől való félelem a hajtóerő.

Ma már teljes megszállottságként gondolok vissza az akkori tetteimre is, például amikor szombat reggel kipattantak a szemeim, mert eszembe jutott, hogy vétettem egy hibát a munkahelyemen, és abban a pillanatban el akartam indulni az irodába. Annyira az életem középpontja volt a munkám és a perfekcionizmusom (tökéletességre való törekvésem), hogy még a vállalat vezérigazgatója is behívott az irodájába,  én pedig teljesen meg voltam győződve arról, hogy ki akar rúgni, majd közölte, a félév dolgozója lettem és mehetek Thaiföldre az értékesítő csapattal nyaralni. Gondolhatjátok, hogy mennyire meg voltam lepve!

Örökre a füleimben fognak csengeni a szavai: “Klári, nem kell mindig 120%-ot teljesíteni, elég a 80 is.” Nem meglepő, hogy ezt a teljesítménykényszert a párkapcsolatom és az egészségem is súlyosan megsínylette.

2014-ben lettem vállalkozó, akkor estem bele igazán az imposztorizmus csapdájába, mert amikor azt csinálod, amit szeretsz, nem érzed munkának és csak azt veszed észre, hogy 7 napból 7 napot dolgozol. Ekkor találtam rá egy fantasztikus mentorra, aki világbajnok sportolóként rengeteg az enyémhez hasonló tapasztalatot szerzett. Ő megtanította nekem, hogy tökéletesség nem létezik, a hajszolása pedig csak szorongást és fájdalmat okoz. 

Mindannyian tökéletesen tökéletlenek vagyunk, és ez pontosan így van jól!

Ha úgy gondolod, te is imposztor-szindrómában szenvedsz, az első lépés felismerned, hogy miért és kinek akarsz bizonyítani. Nekem az áttörés akkor történt meg, amikor elengedtem a perfekcionizmusom, és ekkor csoda történt: az Ozone TV-s interjú után a szüleim elmondták, mennyire büszkék rám azért, amit csinálok. Elsírtam magam a boldogságtól. Megkaptam, amire mindig is vágytam akkor, amikor már elengedtem a bizonyítási kényszerem.

Természetesen mindenki számára egyedi, ki(k)nek a megerősítésére vágyik. Próbáld megtalálni, számodra mi lehet a megoldás.  Írd össze, mi az a cél, teljesítmény vagy eredmény, ami végre elégedetté tenne a képességeidet illetően. Az imposztor-szindrómában szenvedőknek 5 típusa van. Második lépésként próbáld meg beazonosítani, te melyikhez tartozol, majd használd az ajánlott mantrákat.

A perfekcionista

Ők azok az emberek, akik úgy érzik, a 100-ból 99%-ot elérni kudarc. A típusok megalkotója, dr. Valerie Young különböző mantrák alkalmazását javasolja az egyes kategóriáknak. A perfekcionistáké a következő:

A perfekcionizmus gátolja a sikert. A perfekcionizmusom hatással van másokra. Nem kell mindenben 100%-osan teljesítenem.”

A jelenből visszatekintve egyértelmű, hogy én nem csak egy, hanem 2 típus jellemzőitől is szenvedtem. Nem elég, hogy a perfekcionista létem intenzíven rombolta az életem, a superwomenségem nem engedte, hogy kiszervezzem a feladataimat. Amikor végre felfogtam, hogy elég a 80% is, képes lettem arra, hogy kiengedjem a teljes kontrollt a kezeim közül, és azóta is fantasztikus emberekkel dolgozom. Úgy érzem, hosszú évek után végre megtaláltam azt az állapotot, amiben igazán elégedett és hálás lehetek.

A szakértő

Ők a tudás alapú verziói a perfekcionistáknak. Számukra nem a munkájuk teljesítménye, hanem az akadémiai tudásuk milyensége és mennyisége számít. Bár az állandó tanulásra és továbbképzésre való igény alapjáraton nem rossz, rengeteg lehetőségről, előléptetésről lemaradnak, mert sosem érzik magukat elég kvalifikáltnak az adott pozícióra. Az ő mantrájuk így hangzik:

A tudás végtelen. A kompetencia azt jelenti, hogy tisztelem a határaimat. Nem kell mindent tudnom, csak elég okosnak kell lennem ahhoz, hogy tudjam mikor és miben kell segítséget kérnem.”

A született zseni

A született zsenik úgy gondolják, az intelligencia örökletes. Elvárják, hogy született vezetőként, vagy matematikusként bújjanak ki az anyaméhből. Akkor érzik imposztornak magukat, ha valamit nehezen, küzdelmek árán tanulnak meg. Ha úgy érzed, te is ebbe a típusba tartozol, az alábbi mantrával segíthetsz magadon.

Az erőfeszítés győzedelmeskedik a képesség felett. A kihívások lehetőségeket rejtenek. Az igazi siker eléréséhez idő kell.”

A superman/superwoman

Ezek az emberek úgy érzik, az élet minden területén, minden szerepükben kiválóan kell teljesítenük. Nem csak a karrierjükben, de szülőként, partnerként, és a társadalom hasznos tagjaként is egyszerre kell a legjobbnak lenniük. Ha superman vagy superwoman vagy, és el akarod kerülni a kiégést, a te mantrád:

Az, hogy delegálom a feladataimat nem csak nekem ad szabadságot, hanem másoknak is lehetőséget a részvételre. Az, hogy superman/superwoman akarok lenni egy egészségtelen üzenetet közvetít azok számára, akik felnéznek rám.’

A magányos harcos

Ha úgy érzed, egy olyan eredményért becsülnek meg, amihez segítséget kértél, az nem is igazi eredmény, egyértelműen magányos harcos vagy. Ennek a mentális terheken túl az a negatív következménye, hogy minden feladatot túlzottan sok idő alatt teljesítesz, hiszen természetesen csak a legvégső esetben vagy hajlandó segítséget kérni. A magányos harcosok mantrája:

A kompetens emberek tudják, miben és hogyan kell segítséget kérniük. A hozzáértő emberek más hozzáértő emberek munkájára építenek. Az okos emberek azok segítségét kérik, akik többet tudnak, mint ők.”

Az imposztor-szindróma nem válogat az áldozatok közül. Csupán a mindig aktuális eredmény elérésével nem szabadulhatunk az imposztorizmustól, gyökeres változásra van szükségünk, amely Önmagunk megismerésével és szeretetével kezdődik. Ez a mentális probléma egy valóban csendes gyilkos, hiszen azok az emberek, akiket érint, meg sem fontolják, hogy bármi gond lenne azzal, ahogyan érzékelik a világot,  szerintük csupán a teljesítményük, tudásuk vagy az intelligenciájuk nem elégséges a feladataik tökéletes teljesítéséhez. Nagyon fontos, hogy ne csak magadon csekkold le az imposztor-szindróma tüneteit, elemezd azokat a szeretteidet is, akikre úgy érzed, illik bármelyik leírás, és küldd Nekik tovább ezt a cikket!

Szeptemberben pedig hatalmas meglepetéssel várok mindenkit, ugyanis utoljára megnyitja kapuit a Kapcsolatok Akadémiája, ahol leteheted azokat a belső, gátló tényezőket, ami miatt nem vagy elégedett az életeddel!

További írásaimat a honlapomon olvashatod.

• imposztor szindróma mentális betegségek pszichológia

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!