Talán annak nem fáj, aki arra kényszerül, hogy kimondja: eddig, és ne tovább? Az nem csókolt olyan szenvedéllyel, nem öltelt forró törődéssel, nem emlékszik a reggeli párnalenyomatos birkózásra? Éppen annyira szereti a közös emlékeket, mint az, aki maradt volna még egy kicsit. De amikor szakít, még nem gyászolhat.

Összeszedi magát szegény pára, hogy erőt demonstráljon, hogy határozott tudjon lenni a saját döntése kapcsán. De ne essünk tévedésbe: neki ugyanúgy fáj! Nem feltétlenül van lehetősége érzelmeket kimutatni, csak összeszorított fogsorral állni, mert ha csupán a gyengeség halvány sugarát látják rajta, oda minden próbálkozása.

Akkor kezdődik a győzködés, az alkudozás, hogy most másképpen lesz, hogy változás lesz. Most majd hirtelen felhagynak az összes rossz szokással, több időt szánnak egymás álmaira, és tényleg lesz értelme az összetartozásnak! Nem állnak tovább egyhelyben, hanem mindjárt kettőt lépnek előre, forróban táncolnak, megértőbben szeretnek, tényleg odafigyelnek egymásra.

Lekicsinyelik az égető problémákat, sőt, tulajdonképpen el is tüntetik őket, hiszen amint megérzik az elmúlás szelét, felszínre tőrnek az édes, melengető emlékek. Hirtelen másra se emlékeznek, csak a jóra. És amikor csupán a mérleg egyik oldalát tartja szem előtt az ember, könnyű elfelejtkezni a másikról. Ebből pedig nem lesz szakítás, de ha az nem is, akkor legalább bárminemű, építő jellegű változás lenne. Valami azért lesz, mert a félelem ilyenkor egyfajta varázslatnak tudható be. Rezeg a léc, hát muszáj többet, jobban, máshogyan csinálni. Tart vagy jó két hétig a pozitív hullám, az elmúlás félelme által keltett izgalmas élmények sora, aztán megint mehetnéke lesz az embernek. Kezdheti elölről az egészet. Talán most nagyobb sikerrel jár? Ezúttal okosabb lenne kint hagyni az érzelmeket?

Amíg búcsúzik, és lezár addig nem, de ha már különvált, előveheti az érzelmeket. Meggyászolhatja azt, ami elveszett. Addig pedig megmarad szívtelennek.
Mert ha sír az ember, akkor arra mutogatva teszik fel a kérdéseket. Sírsz, mert szeretsz, akkor mi értelme annak, hogy mindenáron menni akarsz? Miért kínzod magad, miért nem maradsz inkább velem? Biztonságban, szeretetben, melegben. E helyett tényleg inkább a zimankós vacogás kell neked?

• érzelmek meggyászolni szakítás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!