Szeretem a téli reggeleket. Még akkor is, ha korán kell kelni. Szeretem a friss kávém illatát, és néhány perc erejéig visszabújni, a meleg ágyba, majd újult erővel nekikezdeni a napnak. A baj csak az, hogy a mai reggel volt az utolsó, amikor ezt érezhettem, mert te gondoskodtál róla, hogy innentől kezdve utáljam a reggeleket…

Pedig milyen jól indult a reggelem. Annak ellenére, hogy iszonyatosan fáradtan keltem, azt éreztem, hogy ma történni fog velem valami. Persze akkor még nem tudtam igazából, hogy jó vagy rossz dolog, csak reméltem, jól fog eltelni a napom. Sajnos sok idő nem kellett hozzá, hogy kiderüljön…életem talán legrosszabb napjának néztem elébe. 

A finom zöld teám, a tányér müzlim már az asztalon volt, gondoltam egy gyors reggeli mellett megnézem a közösségi oldalaimat, kirakok pár posztot a szerzői oldalamra, aztán sietek is, a megbeszélt interjúmra. És akkor ért a hideg zuhany. De még milyen hideg…Szó szerint jéggé dermedtem. 
A kanalat, ahogy felemeltem, úgy abban a pillanatban ki is ejtettem a kezemből. Sokkot kaptam. Miattad. Mert olyat láttam meg, amiről először azt hittem csak álmodom. Végig futott hirtelen az agyamban, hogy talán ezt mind csak álmodom, a reggelit, azt, hogy itt ülök az asztalnál, és épp sokkot kapok tőled, az ájulás szélén állva. Majd rájöttem, hogy sajnos ez nem álom, hanem maga a valóság. A színtiszta, fájdalmas valóság. Az a kép, a hozzá írt mondattal, megpecsételte a napomat, és mondhatni a jövőmet…

Beleégett minden a retinámba. Remegett a kezem, lábam, és a niagara csak úgy ömlött a szememből. Akárhogy szerettem volna, nem tudtam megálljt parancsolni neki, de, hogy őszinte legyek nem is akartam. Tudtam, hogy ki kell, hogy adjam magamból, mert különben megbolondulok, és eközben készülnöm is kellett, mert természetesen még késésben is voltam, miattad. 

Persze, mi nők tudjuk egy 10 perc alatt vörösre kisírt szemet nehéz pillanatok alatt formába hozni, de nekem muszáj volt, mert mégsem mehettem vörös szemekkel az interjúra. Lassan, de összeszedtem magam, eljutottam, időben az interjúra. Bevallom, ott ültem testben, de lélekben, és fejben teljesen máshol jártam. Tisztán előttem volt a reggeli fotó, és nem tudtam másra gondolni, csak, hogy megint miért velem történik ez. Mi rosszat tettem, hogy engem büntet az élet? 

• csalódás érzelmek lélekhangok lezárás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!