Még mindig a múltba vágyik vissza

Vannak szerelmek, amik nem tűrik a múltidézést. Talán joggal, sőt igazából, ha érzelmileg elköteleződünk a másik iránt, akkor azon túl, hogy feltárjuk a régi tapasztalatokat és a múltcsomagot, mégsem húzzuk-vonjuk új kapcsolatunkba a múltunk sleppjét.

Azonban előfordul, hogy szeretett társunk még mindig felszáll a nosztalgia hajójára és lélekben tovább kötődik a rég lezárt történeteihez.

Talán csak egy régi érzés hiánya. Talán még mindig arra vágyik. Talán én nem leszek számára soha az, aki elég ahhoz, hogy ezt felülmúlja? Nehéz megtalálni a megfelelő egyensúlyt abban, hogyan ne éljük meg kétségbeejtőnek és fájdalmasnak azt, hogy kísért a múlt. Hogy az, akit szeretünk nem képes továbblépni. Hogy még mindig ugyanazokat a köröket futja újra és újra.

Látod az igyekezetét, de nem eléggé. Még mindig képtelen elengedni a múltat. Talán nem is akarja igazán. Mert még mindig ott van egy régi fénykép. Még mindig ott vannak az álmok éjszaka, amiket megoszt, mert őszinte akar lenni. De vajon jó-e az, hogy a bizalom ilyen magas szinten ott van ebben a történetben? Kell-e a kegyes hazugság azért, hogy megóvd a másikat a szívtöréstől? Vagy természetesnek kellene lennie annak, hogy ott vagyunk ebben is a másik mellett és végigkísérjük ezeken az időutazásokon? Mellette állunk és társai maradunk ebben is, erősítve ezzel a köztünk lévő köteléket? Bízva abban, hogy idővel majd vége lesz, és eljön a mi időnk arra, hogy jövőt teremtsünk, közös jövőt a fojtogató múlt helyett.

Mert a szerelem nem tűri a fájdalmas múltidézést.

Egy régmúlt érzelem megmérgezi azt, ami még el sem kezdődött igazán. Hogyan is kezdődhetne, ha folyton van egy nyomás benne. Megfelelési kényszert szül, megannyi sérelmet és örökös gyomorremegést annak kapcsán, hogy vajon lesz-e ez majd másképp. Hogyan építkezzek egyedül, nélküled a mi történetünkben? Egy kéz nem tapsol. Nélküled nem tudok falakat mozgatni, ahhoz ketten kellünk. Te és Én. Csak Te és Én.

Vajon, ha így folytatjuk én is idővel majd az a lány leszek, akiről álmodsz éjszaka? Az a lány, aki a múltad fájdalmas emléke? Akiről majd mesélsz valaki másnak, aki összeszorított szájjal, szótlanul hallgatja a múltcsomagod hangjait?

Jövőt rajzolhatnánk, rajzolhattunk volna... Ha kiradíroznád, ha letakarnád, vagy legalább csak áthúztad volna a papíron lévő régi nevet....

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!