Meg kell ismerni a negatív érzéseinket ahhoz, hogy kezelni tudjuk mások haragját
Bár a harag, mint érzelem valódi részét képezi az emberi létnek, mégis azt kell mondani, hogy egy haragos ember sokszor szorongást vagy félelmet kelt a környezetében. Éppen ezért, hogy ezt elkerüljük, érdemes utána nézni annak, hogy mi módon lehet kezelni más emberek haragját.
Nem feltétlenül kell egy bántalmazó háttérből érkeznünk ahhoz, hogy más emberek haragja ijesztően hasson ránk. A személyes példámmal el tudom mondani azt, hogy a szüleim megfelelően kezelték az indulataikat. Amikor mérgesek voltak, akkor sem projektálták ki rám és a nővéremre a belső feszültségüket. De még így is volt olyan példa, ami ijesztő volt számomra. Egyszer az énektanárom alsó tagozatos koromban hozzám vágta a kulcscsomóját, pusztán cél nélkül, azért, mert a padtársam feldühítette. Akkor én ezt 9-10 évesen nem tudtam kezelni. Rémült voltam, és lélegzetvisszafojtva ültem ott döbbenten, és kérdőn, hogy mi is történik valójában.
Később persze, ahogy idősödtem és saját bőrömön is megtapasztaltam a haragot, mint érzést, belőlem kiindulva, akkor kezdtem megérteni azt, hogy ez valóban kihatással lehet másokra, vagy legalábbis a szűk környezetemre. Valamint ettől függetlenül is azt tapasztaltam, hogy továbbra is szorongva reagálok én magam is arra, ha valaki a belső agresszióját hangosabban fejezi ki előttem.
Most, felnőtt nőként, úgy gondolom, hogy ezek a reakciók a szorongásos problémáim következményei is voltak, amelyet a pszichológusom végül meg is erősített. Mindig úgy éreztem, hogy a negatív érzelmek, a harag és a támadások, még akkor is, ha nem ellenem irányulnak, mégis engem érnek el. Az adrenalin szintem ilyenkor az egekben van és ez egyáltalán nem hatott rám megfelelően.
Furcsa módon, de talán pont ez vezetett el odáig, hogy elkezdtem keresni a válaszokat arra, hogy vajon miért érzek így?
Fokozatosan kezdtem el megfigyelni, hogy vannak olyan helyzetek, amikor igenis haragudnom kellene, dühösnek kellene lennem, de nem tettem. Sőt inkább elfojtottam ezt a negatív érzést magamban. Mígnem megértettem, hogy jogom van teret engedni ezeknek az érzéseknek. Hiszen ezzel gyógyítom saját magamat is. Megismerkedem az érzéssel és ezzel együtt már nem lesz félelmetes számomra.
Ma már azt is tudom, hogy a haragom elnyomása pontosan olyan volt, mint az érzéseim befalazása. Megtanultam tehát szabadjára engedni a bennem lévő olykor haragos érzéseket és megértettem azt, hogy sem a düh érzése, sem annak kifejezése nem rombolja le közel sem annyira az életemet, mint annak elfojtása.
Innentől kezdve egészen más aspektusból tudtam nézni mások haragját is és hamar felismertem azt is, hogy sokkal kevésbé vannak hatással rám.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez