Kit érdekel a válság? Sting az Arénában!

Punks Not Dead! Nem is lehetne másképp aposztrofálni a hozzáállást! Szimfonikusok el, vissza a gyökerekhez! Óriási! Ki a fenét érdekel a válság ilyenkor?

De tényleg, ki az aki az All This Time akkordjai után, vagy közben vagy mellett a hétköznapi gondokkal lenne elfoglalva. Igaz a forintról jött hírek akár jókedvre deríthettek, ám Soros György intelmei Európának gondterheltté tehették az egyszeri koncertlátogatót. De valamiért itt megértettünk valamit. A nem vegytiszta punk alapok, de mégis olyan feeling, mintha mondjuk Sid Vicious hangszeres zseni lett volna. És végre valaki el akar mondani valamit.

Mint annak idején a rendszerváltásnál Peter Gabriellel, belekiáltva a nagyvilágba.

És kiderült, hogy a zene nem csupán szórakoztatás, hanem végre újra kaptunk valamit abból a hetvenes évekbeli hangulatból, amikor is a muzsika válasz mindenre, amit egyébként csakis magunknak teszünk nehézzé, és elviselhetetlenné.

Kit érdekel a válság, amikor a Seven Days szól, vagy éppen a The Hounds Of Winter, vagy Dominic Miller szólója, vagy bármelyik nagyon, de nagyon precízen előadott, mégis szenvedélyesen tökéletes dal? Nem lehet leírni, hogy mit jelent, amikor valaki nem csak úgy odateszi magát, hanem mindent kienged, és reflektál a világra. Arra, amelyiknek most egyszerű, de tökéletes válaszokra van szüksége.

És mosolyra.

És nem haragra.

És kiútra, amikor hevül a szív, és nem az agy, hanem a lélek a főnök.

Amikor a Desert Rose nem magányos virág, hanem van kihez odafordulnia, mert végre megérti, hogy a darabok, a szétesés nem működik az örökkévalóságig, és hogy a közösségre igenis szükség van.

Visszamenni az alapokhoz.

A lufikat kidurrantani, felvenni egy gitárt, és énekelni. Hatvanévesen.

És tapsolni, nem úgy mint a meccseken, ahol már szinte minden adatot elkérnek az embertől. Ideje visszatérni a zenéhez. Valami nagyon, de nagyon készül, ahol végre újra szükség lesz mindenre, ami emberből van.

Minden lélegzetre, mindenkire, mindenhol.

Tökéletes este volt. Kaptunk egy szelet múltat, hogy legyen egy sokkal nagyobb szelet emberi jövőnk.

Come On England! Csak így tovább!

Bokros László