Az érzések a legfontosabbak az ember életében. Érzések nélkül nem is tudnánk létezni, mert érezni nagyon jó. Érezni, hogy van valaki, akit kedvelsz, szeretsz, akire ha rágondolsz automatikusan mosoly ül ki az arcodra.

Akit jó látni néha, magadhoz ölelni, megsimogatni az arcát, a szemébe nézni és a fülébe súgni, hogy mennyire hiányzott. Összebújva elaludni vele, majd reggel, amikor felébredsz mellette, ő is megfordul és egymás szemébe nézve, csak annyit mondotok mindketten, hogy: „jó reggelt”. Ennél nincs szebb dolog a világon. Mert a legjobb dolog az életben, ha éreznek irántad és te is érzel valaki iránt…

Én is éreztem. Érzek, még mindig…sajnos…Ez az érzés nem jó. A viszonzatlan. Amikor csak a te oldaladról vannak érzelmek. Te ezt csinálod velem. Elfojtod az érzelmeket. Úgy csinálsz, mintha soha nem is éreztél volna. Volt idő, amikor sírni, haragudni, utálni akartalak emiatt. Felejteni akartam, elnyomni az érzelmeket magamban. De nem ment. Nem, mert rájöttem, hogy ez nem egy olyan dolog, amit csak fogok és kiradírozok az életemből, mint a rossz végeredményt a matematika házi feladatban.

Igazából nem is akarom. Én nem te vagyok. Ez vagyok én, érzelmekkel teli nő. Sokszor ez a vétkem. Nálad is ez volt. Túlságosan az érzelmek nyílt mezejére léptem. Kitártam a szívem, lelkem, egyszerűen boldog voltam, mert érezhettem valaki iránt és mert éreztek irántam.

Aztán megváltozott minden… Pedig én csak boldoggá akartalak tenni. Olyan boldoggá, amilyenek mindketten voltunk azon a nyáron. Amikor a heves érzelmektől égett a testünk és a vad csókoktól teli forró éjszakákon csak egymáséi voltunk és engedtük, hogy az érzelmek vezéreljenek. Amikor belenéztem a szemedbe, kiolvastam belőle mindent. Nem kellett beszélned, elég volt, hogy megérintettél és a fülembe súgtad, hogy mennyire akarsz engem. Ez volt a minden számomra.

Aztán hibáztunk. Mindketten. Az eredménye pedig meglett. Az érzelmeket felváltotta a düh, a harag, a csalódás és innentől már csak bántottuk egymást. Pedig tudtuk, hogy soha nem kellett volna hagynunk, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Talán már késő. Talán még nem, talán még vannak érzelmek és talán van egy utolsó esély, hogy megtudjuk működhet-e. Időt kell adunk egymásnak. Talán az majd segít…

Addig pedig, míg te az érzelmek hullámvasútján utazol és próbálsz rájönni, hol is kellene leszállni, csak annyit kérek tőled, hogy emlékezz. Emlékezz vissza a boldog percekre. Én azt teszem…mert jó volna még azt érezni, amit akkor éreztem…

További írások ITT

• érzelmek érzések lélekhangokból szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!