Nem tudom hányszor eshet szét két ember élete, ahogy azt sem, hogy velünk hányszor történt már meg. Minden egyes alkalommal valami új dolgot kell kibogozni, mindig egyre több por marad az elégetett pillanatokból és nekünk most itt a jelenben is küzdeni kell. Hol egymással, hol egymásért. Vannak átmeneti és változó dolgok az életben. Az évek során kiderült, hogy bármekkora a baj, mi nem tudunk máshogy lenni. Sokszor próbáltuk más úton, vagy máshol keresni azt amit mi tudunk egymásról. De a végén mindig valaki keresett, összefutott vagy egyszerűen megjelent.

Mert sosem tudjuk mikor döntünk helyesen. Annyi csatát vívott már az ész és a szív, sokkal többet mint amit elvileg kibír. De túl van rajta, vagyis ezen is. Talán többször kellene hinnünk abban, hogy lehet minden szép még, mint sem azon gondolkozni, mi a rossz. Sokszor elhisszük, hogy jó amit teszünk és az idő világít rá minket annak a fontosságára, hogy minden, amiről azt hisszük jó, végül kiderül, hogy máshogy érzünk. Ez pedig egy felesleges kört futtat le velünk. Egy kicsit mindenre inkább az együtt lenne a megoldás mint a külön. Mert külön nem jó. Mert mind tartozni akarunk valakihez. Van, hogy minden áron, amikor bárki jó lesz mert felöltöztetjük az elvárásainkkal. Vagy épp az ellenkezője, hogy elhitetjük azt, hogy jó nekünk egyedül mert képtelenek vagyunk az együttélésre. De biztos, hogy kell az aki éjjel átölel, aki meleget ad és tud minket szeretni. Minden élethelyzetben, minden hiányossággal amit magunkkal hozunk, úgy ahogy senki.

Ez a történet sokak számára ismerős, akik már húzták fel többször a cipőt a lábukra, amiről azt gondolták, hogy többet nem fogják. Azok, akik elhatározták, hogy a lehetőségükhöz mérten jól fognak cselekedni és nem hibáznak többet. Vagyis, nem kezdik újra, aztán jött valami megmagyarázhatatlan és megtörtént.

Az újrakezdés nem lehet egy vakon indított cselekmény. Tudni kell, hogy mit csinál az ember, látni kell a valóságot mert nagyon könnyen újra beleeshet a hibába vagy elkövetheti azt, ami a kapcsolat végéhez vezetett. Fontos, hogy tudd, mit érzel, hogy nem az egyedülléttől való félelem miatt teszed, hogy nem a csalódás sodor újra a karjába annak, akit egyszer már elengedtél. Én hiszem, hogy vannak az életben megbonthatatlan kapcsolatok, olyanok amiket nem értenek még, akik a részesei sem. Mert valahol egy régmúlt napon, bevésődtek egymásnak.

 Aztán egy napon, rá kellett jönnünk hogy se Isten, se Ördög nem választhat el minket. 

Mindig kell a szerencse, hogy az ember jókor tegye a dolgát mindegy miről van szó. A belátás is egyfajta szerencse, amikor felméred, hogy nem megy se mással, sem máshol. Teszed amit kell éppen ezért el kell ismerned, hogy vannak olyan erős kapcsolatok amiket lehetetlen lezárni. Mindegy, hogy ez a gyengeséged vagy az akaratod, a lényeg, hogy nincs kiút. Sem az új ember sem a másik, nem lesz jó, mert nem Ő az. Ezt pedig néha el kell fogadni, ha az ember nem akar több sérülést szerezni magának az élete során.

Hozzám tartozol és én hozzád. Lehet, hogy majd megértjük egyszer, de az is lehet, hogy a miért soha nem jön majd szembe velünk. Nem tudom hol leszünk évek múlva, hogy mi a mi dolgunk egymással, de az biztos, hogy van. Ezer kérdést tettem fel rólunk neked, de igazi választ nem tudtál adni, mert te se érted ezt. Pedig, te vagy az idősebb, akinek jobban kellene tudni, hogy az élet ilyen trükköket nem vet be ennyiszer az életbe. De ezt mondjuk tudod jól, hogy én nem csak egy tréfa vagyok. Az életedbe én vagyok a "Nő” , akit nem tudott még senki helyettesíteni, pedig próbáltuk mindketten. Aztán egyszer csak eljött a pillanat, ahol mindketten megálltunk és mérlegeltük a lehetőségeinket, amiből mindig rengeteg volt. Csak egyik sem volt az, amit hiányoltunk.

Persze nem szabad összetéveszteni az akaratot a valósággal, hogy tudjunk olyan dolgokra nemet mondani, amiknek nincs helyük az életünkben.

• kapcsolat kapcsolódás összetartozás szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!