Miért olyan nehéz olyan embert szeretni, aki nem szereti önmagát? Egy önleértékelő ember azt gondolja, szeretni csak „kifelé” lehet, a szeretet csupán másokra vetülő érzés, és soha nem lehet egyszemélyes. Az önmagukkal rossz viszonyban lévő emberek nem értik, mit szeressenek önmagukon, közben pedig figyelemre, elfogadásra, dicséretre, és szeretetre szomjaznak.

Mi történik, mikor az önmagát nem szerető és becsülő ember párkapcsolatot kezd? Egy önleértékelő emberrel nehéz együtt élni, vele egy beszélgetés valóságos érzelmi aknamező, vigyázz, hová lépsz, mert minden mondatból a legrosszabbat olvassa ki, a bókot, dicséreteket, elismerő szavakat félreértelmezi, és képtelen fogadni, a ajándékot nem érdemli ki, és úgy tűnik, minden erőfeszítés kudarcba fullad, mert egyre kevésbé érezzük magunkat motiváltnak arra, hogy változtassunk hozzáállásán.

Ördögi kör ez, mert minden elutasítás ellenére ugyanakkor folyamatosan igényli is, hogy dicsérjék, és ha lanyhul a lelkesedésünk, hirtelen kételkedni fog a szeretetünkben, és azzal gyötör majd, hogy lám, tényleg neki volt igaza: valóban nem érdemli meg a törődést, és nem méltó a szeretetre. Ez hosszú távon iszonyú fárasztó a partner számára, mert fokozatosan beleragad a másik terhét is cipelő támogató-mentor szerepbe, közben pedig az önleérékelő társa nem változik, nem fejlődik, hanem egyre inkább dicséret- és társfüggővé válik.

Aki támogatja jogosan érezheti úgy, hogy vele senki nem törődik, mert mindig a másik, megerősítésre vágyó fél problémája van fókuszban. Bár ő maga tisztában van saját értékeivel, és helyén van az önbecsülése, mégis, ha folyamatos negatív hozzáállással, visszautasítással szembesül, akkor önmagába vetett hite is meginoghat. Nincs elkeserítőbb annál, mint mikor szeretünk valakit és segíteni próbálunk rajta, de erőfeszítéseink teljesen értelmetlen. Sajnos ilyenkor az önleértékelő ember segítő, támogató társát rántja magával együtt az önértékelési problémák bugyrába.

Hogyan szeressem önmagam, amikor hibát hibára halmozok? Amikor sikertelen, sértődékeny és kritikus vagyok? Amikor újra és újra ugyanarra a szerencsétlen, elátkozott mintára elszúrom az életem? Amikor soha nem elég jó, amit csinálok, amikor akaratgyenge és értéktelen vagyok, aki nem érdemel figyelmet, gyengédséget, szeretetet? Az ilyen kérdéssorozatok nem segítenek, és nem visznek előre. Mert egy önleértékelő ember ekkor semmi mást nem tesz, mint áldozat szerepébe helyezi önmagát, aki passzív és cselekvőképtelen. Ha elfogadná, hogy a dolgok nem csak megtörténnek vele, hanem minden történésnek igenis köze van az hozzá, és az ő hozzáállásához, akkor máris egy pozitívabb, cselekvő pozícióba helyezte önmagát, aki kész változni, változtatni.

• önbecsülés önértékelés párkapcsolat

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!