Az ember napról-napra egyre jobban el tudja hagyni magát. Homokba dugva a fejét, csak megy előre és nem éli meg az életét igazán. Persze könnyű annak, akinek semmi gondja- mondják sokan. Kérdezem én, létezik olyan ember, akinek problémamentes lenne az élete? Egyértelmű, hogy nem.

Hogy mégis mi a titka annak, hogy a gondok és a problémák ellenére is megőrizze valaki a jókedvét, az életerejét és tudjon hinni abban, hogy jobb lesz neki? Talán nincsen rá egyetemes magyarázat, de valahogy úgy képzelem, hogy a boldogság az egy olyan egyensúlyt követel meg, amit csak mi magunk tudunk megteremteni, körülményektől függetlenül.

Szentül hiszem, hogy ez az egész folyamat belülről fakad. Voltam én is mélyen, nagyon. Amikor reggel az órára nézve nem éreztem mást csak annyit, hogy felfordul a gyomrom egy újabb naptól. Amikor semmi nem ment, amikor képtelen voltam felelősséget vállalni önmagamért, amikor nem volt biztos pont, amikor totális befelé fordulás és apátia ült rám. Jöhetett bárki és mondhatott bármit, semmi sem mozdított előre. Egy biztos egy idő után az ember megérti, hogy a lehetőség mindig adott, és a választás is. Ahogyan eldönthetem, hogy most épp csoki vagy eper fagyira vágyom, éppen úgy dönthetem el azt is, hogy pozitívan vagy negatívan állok a saját körülményeimhez, helyzetemhez. Mindenki egyénenként változó módon éli meg a jó és a rossz dolgokat, és higgyétek el az égvilágon semmi gond nincs azzal, ha szomorúak vagyunk, vagy éppen rossz napunk van. Bele kell állni, meg kell élni, de utána miután szépen kiszomorkodtuk magunkat, olyan egészséges módon, fel kell állni és megtámaszkodni a két stabil lábunkon és átölelni a jó dolgokat, amik ott vannak velünk, minden pillanatban.

• boldogság életfelfogás hit lélekhangok

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!