A legfontosabb dolog lenne minden ember életében, hogy legyen elég önbizalma, szeresse önmagát, és ne érdekelje mások véleménye. Sajnos a mai világban ez nem így van.

Nagyon sok embernek nincs elég hite, hogy egyáltalán hinni tudjon, bízni tudjon saját magában. Ha nem szeretjük önmagunkat, nem becsüljük meg az értékeinket, nem hiszünk saját magunkban akkor, hogy várhatjuk el, hogy csak jó dolgok történjenek velünk? Amíg képtelenek vagyunk hinni önmagunkban, hogy egyedi, lenyűgöző, csodás emberek vagyunk, addig ne várjuk, hogy a környezetünk elfogadjon, és dicsérjen minket.

Az egész életünk során küzdünk magunkkal. Küzdünk, hogy szeressenek, és másoktól várjuk a visszajelzést, hogy jók vagyunk, hogy szuperek vagyunk. Ha pedig megkaptuk a visszajelzést, akkor ideig-óráig el is hisszük, hogy így van, aztán hirtelen, mint a villámcsapás az égen, azon kattogunk, vajon tényleg igaz, amit állítanak?

Jön a kisördög, és súgja a fülünkbe, hogy „tuti csak azért dicsért meg, és mondott szépeket, mert le akar fektetni.” , „biztos csak, azért dicsérte meg, amit csinálok, mert nem akart megbántani, jófej akart lenni”, és ehhez hasonló, olykor még rosszabb dolgok járnak a fejünkben. Egyszerűen nem tudjuk elhinni, hogy szerethetőek vagyunk.

Elmesélek nektek röviden egy saját történetet, ami remélem ösztönzően hat majd másokra.

Volt egy nagyon sok évig tartó kapcsolatom, menyasszony voltam, esküvőt terveztünk ebben az évben. Közben próbáltam megcsinálni a jogosítványt Magyarországon, de valamiért nem akart összejönni. Közben az élet úgy hozta, hogy vége lett a kapcsolatomnak, esküvő lefújva, költözés, stb. Nem sokkal később a volt vőlegényem összejött egy régi „barátnőmmel”. Természetesen magam alatt voltam, akkor senki nem tudta velem elhitetni, hogy rendbe fog jönni az életem. Nem hittem magamban.

Felakartam adni, és fel is adtam egy pár hétig. Aztán egyik nap felkeltem, és eldöntöttem, élni akarom az életem, méghozzá boldogan. Csinálnom kell valamit, ami boldoggá tesz. Így adtam magamnak egy utolsó esélyt, hogy megszerezzem a jogosítványt. Meglett! Boldog voltam. Madarat lehetett velem fogatni. Hittem magamban, és megcsináltam.

Aztán egy hónappal ezelőtt jött egy lehetőség, akarom mondani a sors úgy intézte, hogy nekem élnem kell ezzel e lehetőséggel. Ez nem volt más, mint az írás. Mindig is imádtam írni, amikor írtam, kiadtam magamból az akkori érzéseimet, megnyugtatott. Nagyon sokat gondolkodtam, belevágjak vagy sem. Én, mint aki cikkeket írok? Hiszen ezelőtt mindig csak saját magamnak írtam. Senki nem látta, olvasta.  Nem hittem, hogy jó leszek, de tettem egy próbát. Jól tettem, megérte! Mert imádom minden percét annak, amikor írhatok. Emellett pedig az írással kaptam egy új barátnőt is az élettől. Egy olyan lányt, akivel sokban hasonlítunk egymásra, mintha évek óta ismernénk egymást.

Most ott tartok, hogy kimerem jelenteni, sínen van az életem. Élvezem. Jobbnál jobb dolgok történnek velem. Tudjátok miért? Mert felálltam, és azt mondtam „hiszek magamban!” Most azt gondolom, vagyis akarom mondani, hiszem, hogy a karrieremben sok mindent el fogok még érni, hiszem, hogy meg fogom találni a megfelelő embert, és hiszem, hogy boldog lesz életem!”

• álmok életszemlélet hit önbizalom önhitt önszeretet remények

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!