Hiábavalóság és szélkergetés III.

Novellarészlet Kötter Tamás Rablóhalak című regényéből, amely október 31.- től kapható a könyvesboltokban.

Hazafelé veszek egy üveg Dom Perignont.

– Mit ünnepelünk? – kérdezi a feleségem, amikor a poharakkal és az üveg pezsgővel belépek a nappaliba.

– Hát engem – vágom rá büszke mosollyal.

– Csak nem?

– De, igen!

– Bejelentették végre?

– Hivatalosan még nem, de ma jártam Tamásnál és beszéltünk a dologról. A többi már csak formaság. Kinyitom az üveget és részletesen elmesélek mindent, amit ma Tamástól hallottam.

– Istenem, Péter! Nagyon büszke vagyok rád. Ugye, tudod? – lelkendezik Noémi és egy puszit nyom az arcomra.

– Hát igen, az új osztályvezető áll előtted, édesem. Sok minden meg fog változni az életünkben.

Koccintunk, aztán szorosan átölelem Noémit. Sokáig így maradunk. Úgy érzem, jó úton járok. Tiszta, világos jövő áll előttem, meglepetések és viharok nélkül. Tudom, hogy kiszámítható, és ezzel együtt talán kicsit unalmas életem lesz, de ebben a percben ezt egyáltalán nem bánom. Újra töltök mindkettőnknek, aztán leülünk a kanapéra, és elkezdjük tervezgetni a jövőt. Először is leszögezem, hogy még többet fogok dolgozni, mivel egy egész osztályt vezetek majd. Gyakran hétvégén is be kell járnom, és úgy tervezem, hogy az első két évben nem megyünk el nyáron hetekre nyaralni, legfeljebb hosszú hétvégékre. Noémi megértően bólogat, és közben a hátamat simogatja. Aztán Noémivel, két pohár pezsgő közt, megbeszéljük, hogy jövőre új lakásba költözünk, ahol legalább két gyerekszoba lesz. Noémi már nagyon szeretne gyereket, egy fiút és egy lányt. Én jobban örülnék két fiúnak, de nem akarok vitatkozni vele. Abban egyetértünk, hogy az elsőt két év múlva, a másodikat három év múlva szüli meg, a többit majd meglátjuk. Elhatározzuk, hogy szülés után Noémi nem megy vissza dolgozni, a gyerekek hároméves koráig otthon marad. A gyerekeket amerikai iskolába járatjuk. Még az idén eladjuk a kocsimat, és Noéminek veszünk egy terepjárót. Régi vágya ez. Nekem nem lesz szükségem saját autóra, a cégtől biztosan kapok egy céges autót, gondolom egy A6-ost vagy A8-ast. Úgy tervezzük, hogy Ausztriába járunk majd wellness hétvégékre, télen síelni és Bécsbe vásárolni. Öt év múlva eladjuk a lakásunkat, veszünk egy kedves kis házat valahol Budán vagy Telkiben, kutyát tartunk majd, vizslát vagy labradort. Úszómedencénk is lesz. Olyan, mint Noémi bátyjának, Gyulának, aki az utóbbi időben gyakran került szóba otthon.

Gyula, a sógorom korábban élsportoló volt, kajakbajnok. Még világbajnokságot is nyert. Gyula magas, izmos, jóképű férfi. Hasonlít Tamásra. A fellépése határozott, de mégis van benne lazaság. Mindenkivel megtalálja a közös hangot. Minden alkalommal, ha találkozunk, hátba vág, és megkérdi, „Mi van veled öreg, még mindig csak helyettesben nyomod?” A sógorom, miután abbahagyta az élsportot, brókerként helyezkedett el, amiből gyorsan meggazdagodott. A felesége Szonja korábban modell volt. Most otthon van a két gyerekkel, mindketten fiúk. Ha valamelyik családi ebéd során kettesben maradunk a sógorommal, általában csak ő beszél, engem ritkán enged szóhoz jutni. Azaz érzésem, hogy egyáltalán nem érdekli, hogy mi van velem. Nem szeretek Gyulával beszélgetni. Újra és újra végig kell hallgatnom ugyanazokat a régi kajakos történeteket: kit hogyan löktek bele a vízbe, hol edzőtáboroztak, ki kit dugott meg és kit nem, Gyula milyen érmeket nyert és hol, a csapattársaival hogyan szívatták egymást vagy az edző őket. Aztán ott vannak még Gyula bróker történetei: a sikeres üzletek, a „nagy kaszálások” és bukások, a bulik az éjszakában, a celebek, akiknek a pénzét kezeli meg a pletykák ugyanezekről a hírességekről. És a vég nélküli gazdasági elemzések a tőzsdéről, az euróról, az olajpiacról, a görög, spanyol, portugál válságról. Szerintem Gyulának fogalma sincs ezekről a dolgokról. Gondolom a HVG-ben, a Világgazdaságban meg az interneten olvashatta azokat az elemzéseket, amelyeket később, mint a saját véleményét elmond nekem. Gyula azt állítja, hogy Tamást is ismeri az Oscarból vagy Ötkertből, vagy a Symbolból vagy jogász- vagy bankármulatóból vagy máshonnan az éjszakából. Ezt minden alkalommal megemlíti, amikor találkozunk, de én biztos vagyok benne, hogy Tamás sosem barátkozna egy olyan emberrel, mint Gyula. A főnököm többször is elmondta, hogy rühelli a brókereket, mert nem csinálnak semmit. „A kezüket tartják minden szarért. Rohadt ingyenélők. Semmi hasznosat nem csinálnak. Soha ne bízz rájuk egy vasat sem!”, szokta mondani. Gyula a szabadidejében motorozni szokott a barátaival. Van egy Harley-je. Egyszer elvitt egy körre. Október közepe volt. Gyula bőrruhát viselt, rajtam meg ballonkabát volt, alatta csak ing és zakó. Majdnem megfagytam. Gyula széles háta miatt semmit sem láttam az útból, amitől aztán rosszul is lettem, majdnem elhánytam magam. A sógorom, amíg motoroztunk, folyton azt kérdezgette: „Hát nem király? Hát nem őrület?”

Gyuláék Telkiben élnek egy kétszintes villában, igazi medencével, vízforgatóval, a medence körül napozóval és bárpulttal. Három kocsit tartanak, egy Mercedes terepjárót Szonjának, egy A8-ast Gyulának és egy Porsche 911-est csak kettőjüknek hétvégére. „Tudjátok, gyerekek, néha ki kell szabadulni a kötöttségekből”, mondja Szonja, ha szóba kerül a Porsche. Nyaralni csak egzotikus helyekre járnak, meg télen Franciaországba síelni. Noémi, ha ideges, mert nem tudunk valamit megvenni magunknak vagy elutazni valahová, gyakran a fejemhez vágja, „Nézd meg Gyuláékat, ők már tartanak valahol! Szonja megengedheti magának, hogy otthon legyen, de még így is saját kocsija van. És ott van a házuk. Az már valami. Abban már lehet élni. Szeretném, ha gyerekeink is így nőnének fel!” Tudom, hogy Noémi nem akar megbántani, és csak a gyerekeinknek akar jót. Ezért nem is veszem a szívemre, amit mond, de most mégis örülök, hogy kineveznek osztályvezetőnek, és nem lesznek többé anyagi problémáink.

Kötter Tamás

A befejezés következik...

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!