Ha nem tudsz szeretni
Bántottunk másokat és nem szerettük igazán saját magunkat, mert ha szerettük volna egy kicsit is önmagunkat, akkor soha nem jutunk el idáig. Mondhatjuk, mantrázhatjuk magunknak azt, hogy mindezt csak azért követtük el, hogy védjük a bőrünket, a lelkünket a sok csalódástól, amelyek már korábban is értek minket, de ez nem lesz más, mint egy köteg kifogáshalmaz, amivel próbáljuk feloldozni magunkat a bűneink alól.
Azonban ennek most vége. Már szemünkbe néz a valóság és meglátjuk benne az igazi arcukat. Azt amelyik elesett és amelyik most megteheti, amit már régen meg kellett volna, leküzdheti a korlátait, a félelmeit.
Most elfogadhatjuk, hogy hiányzik a szeretet, hogy hiányzik, hogy nem szerethetünk. Egy összezárt szív ugyanis képtelen szeretni. Elmerül az önsajnálat és a saját poklának mélyében, és addig fürdőzik benne, amíg nem érkezik el a kijózanító pofon, a fojtogató magány álarcában. Hiszen hiányzik az ölelés, hiányzik az odaadás, hogy valakinek megnyíljunk és a másik viszont kinyíljon nekünk. Azonban bizalom nélkül ez nem megy, ha nem hiszünk a szerethetőségünkben és abban, hogy most már lehullottak a láncok, igenis képesek vagyunk a szeretetre. Mert a szeretet bennünk van, akármilyen mélyre is temetjük, és egy megtört szív is csak akkor képes a gyógyulás útjára lépni, ha enged végre önmagának. Ha erején felül is megküzd azért, hogy kinyissa a régen bezárt ablakokat a lelkében.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez