Többször kapom azon magam, hogy futás közben jönnek igazán a "világmegváltó" gondolataim. Tisztában voltam vele, hogy milyen pozitív fiziológiás hatásai vannak, hogy rengeteg jutalmazó hormon szabadul fel ilyenkor az agyban és persze hosszabb távon is szerepet játszik egy egészségesebb létforma fenntartásában.

Egyszóval csodaszer, ahogyan egyébként szinte minden más típusú mozgásforma. A sport egy olyan a testre és lélekre gyakorolt pozitív oldószer, ami nem csak tüneti kezelés - és annak is egy jó fajtája- hanem tartós gyógyulást is hozhat emberi lélek mélyebb rétegeihez eljutva. Ha kellően nyitott a tudatunk és képesek vagyunk figyelni közben testi-lelki jelzéseinkre.

Visszatérnék most a futáshoz. Eleinte a futás eredménye volt számomra a motiváció. Ez az a kezdeti szakasz, amikor a legtöbben úgymond feladják. Ebben a szakaszban én és a futás idegenek vagyunk. Ismerkedünk, kapcsolatunk érdekeken alapszik. Vágyott álmokat, téves hiedelmeket kergetünk, esetleg bizonyítani szeretnénk. Azért is nagyobb a rizikó a kicsekkolásra, mivel ez még nem egy érett, valódi ráérzés. Aztán én maradtam. Kicsit még mindig önző érdekek motiváltak hiszen láttam, hogy a testem változik. Nálam ahogy fentebb írtam, eleinte minden sportnak ez volt a mozgatórugója. Egy gyógyszer, amivel a "csúnya ,rossz" testem meggyógyíthatom, merthogy az el van romolva. (#tévedés).

Később jöttek csak a magasabb dimenziók, de jöttek 'hálistennek. Szóval látod,hogy ez a test elindul, képes rá, küzd és amikor nagyon elveszett is, kevés a motivációja, ott van, visszatér, csinálja, újra elkapja a fonalat. Ez az első olyan lelki plusz amit ad, amit az ember aprócska kis erőmaggá tud ültetni önmagában. Hogy képes vagyok dolgokra. akkor is ha fáj, ha éppen nem azonnali a kivehető öröm benne. Van akinek ez megvan kicsi korától fogva, nekem sajnos sosem volt ez evidencia.  Aztán ahogy csinálod, fordul benned az iránytű és megmutatja az igazi lényegi utat. Nem is olyan fontos már a külső változás, mint amilyen sokat ad a szellem és lélek változása. Megy ki a stressz, enged el a tudat, szorul a torok, de végül kitörik a sírás. Mély traumás időszakomban rendszeres volt, hogy a futásaim sírásba torkollottak.

Valahogy akkor engedtem meg magamnak átfolyatni a fájdalmat. Akkor lazultak az izmaim, a tartás, hogy nekem erősnek kell lennem. Ott tudott kijönni az igazi énem. Aki fél, akinek fáj, aki dühös, aki kimenekül, aki nem akarja hogy az legyen az új valóság, amit kapott. De mégis itt van, csinálja és hát akkor jöjjön az a szemét fájdalmas valóság, mert én itt vagyok télen is, fáradtan úgy hogy legszívesebben feladtam volna már százszor. Egyre nő az az erőmag és egyre növök én is. A hittem abban, hogy ha figyelek és gondolkodom, őszinte vagyok és ezt tettek is követik, akkor nem lehet baj. De nincs idő nyomás,nem kell versenyeznem. Én vagyok, a testem, a lelkem és a futás.

Aki valaha is választotta már ezt a mozgásformát az tudja. hogy ebben különböző szakaszok vannak. Holtpontok. Ezt már sokan hallottátok és az általam megfogalmazott "jópontok". És itt jött az első mélyebb felismerésem, miszerint a futás lefordítva az élet maga. Van hogy azt érezzük nem megy ,nem tudunk megugrani egy helyzetet,veszteséget vagy épp megmérettetés előtt állunk. Ilyenkor elfáradunk, hitünket veszthetjük vagy adott esetben megijedünk, bezárunk. Ezek a fárasztó "nem bírom tovább" típusú fordulópontok (holtpontok) folyamatosan jellemzik az ember futóedzését is. Majd egyszer csak néha magunk sem tudjuk, hogy hogy, de jön az erő, elengedés, hit, bizalom, aminek a hatására újra továbbmegyünk. Ahogyan az életben úgy a futásunk során is.Ezek hol sűrűbben, hol elszórtan, de váltakoznak. Ahogyan az a fajta elképzelésünk is, hogy mennyire tervezhetünk az életünkben illetve mennyire irányítjuk életünk folyását. Ugyanis vannak ezek a prekoncepciók arról, hogy mikor és hogyan kell történnie a zajló eseményeknek. Azonban az élet gyakran közbeszólhat és még, ha ezek megvalósítható terveknek is tűnnek nem pedig vágyálmok, nem biztos hogy minden esetben megvalósulnak úgy ahogy elképzeltük.

Így van ez a futással is. Van, hogy elindulok érzem az erőt és kitalálom hogy ma futok 10 km-t. Általában igyekszem magam tartani a "magammal megbeszéltekhez" már csak azért is, hogy erősítsem az érzést miszerint bízhatok magamban. Olykor azonban a folyamat során jön egy érzés vagy testi érzet, hogy most ez mégsem megy. Ilyenkor a legjobb, ha nem bántom magam, hanem picit elengedem az elvárást és hallgatok arra belső hangra. Aki sokszor jobban résen van, mint az aki a fejünket működteti. Nem lehet függvénye a jóllétnek és elégedettségnek az állandó teljesítménykényszer. Nem minden nap lehet hozni az elképzeléseinket, engedni kell az önfeledtséget és puhaságot. Hiszek, elhatározok, ráhagyatkozom és áramlok a futással, áramlok az élettel.

• futás lelkiség önismeret

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!