A lelkem nehéz, mázsás súlyként nehezedik a mellkasomra, félig töltött poharam az asztalon pihen. Már megint ide vezetett az életem útja. Egy újabb kapcsolat, ami az örökké helyett csak évekre szólt, egy újabb távozó, egy újabb lehetséges jövő és egy újabb koppanás a földön.

Soha nem álmodtam másról, minthogy megtalálom ebben a hatalmas világban a párom és majd minden szép lesz, megjelenik fehér lovon és az élet csodássá válik és örökre az is marad. Aztán felnőttem és meg kellett barátkoznom a tudattal, hogy ez egyáltalán nem így megy és ez még enyhe kifejezés.

Az elején minden kapcsolatot olyan őszintén kezdünk el, mert meg van a remény, hogy megtaláltuk végre azt az embert, akiért bármit megtennénk és nincs az az áldozat, amit ez ne érne meg. idővel rájövünk, hogy nem minden arany, ami fénylik, nem kell nekiszaladni az első fának attól, hogy erdőben járunk.

Egyre több és több lehetséges „nagy Ő” képzelgés mely kudarcba fullad, sok sírás, csalódás és megalázás. A bukottság érzése. Sok mára már idegen ki a lelkünkből egy-egy darabkával odébbáll és éli az életét tovább, bár visszakérhetném a darabkáimat, azért mert nem érdemelte meg, mert én nem érdemeltem meg, mert nem túl felemelő ennyi darabot szétosztogatni. És bennem az én lelki kezeimben ott hurcolom a mára már fölöslegessé vált idegen darabkákat. Hiába nem kell, nem tudom letenni őket.

Persze felállok, úgyis felállok, ilyen fából faragtak. A jég hátán is megélek és szívós maradok, mert ennyivel tartozom magamnak. Ez az öngyógyító állapot már lassan kezd rutinná válni. Már tudom a stádiumokat, amikor a világ kicsit összeomlik nem esem kétségbe, mert tudom, hogy összeáll, csak kicsit nehéz kivárni.

Most a főnix hamuja vagyok, várom az újjászületést. Ebben csak az a különleges, hogy nem érzem a lendületet, hogy majd legközelebb sikerül. Nem szeretnék többet, nem is tudok többet. Lehet, hogy egy embernek meghatározott számú próbálkozása van egy életre? Ha ez így van, az enyém elfogyott.

Nem érzek magamban elég erőt, sok ez a múlt, kortyolok egyet és terveim szerint alszom egy kiadósat, mondjuk olyan háromszáz napot.

• csalódottság érzelmek lélekhangok

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!