Egy feldíszített fa története

Régen, amikor még télen lila és citromsárga színű, pomponnal díszített sapkákban jártak a gyerkőcök, amikor még a lányok frufruja a fejük búbjának a közepétől kezdődött, egy erdőszéli pici faluban élt egy testvérpár. Egy bájos kis házikóban laktak, amiben a történetünk idején, szenteste napján, nagy sürgölődés közepette készült a két kicsi lány az ünnepre.

A nagyobbik lány, Nővérke, precízen rakosgatta a gömböket, az angyalokat, és az égőket a fára. A kisebbik, Pisze, orrát felhúzva, csak bámulta, hogyan lesz az egyszerű fenyő csodaszép éke az ünnepnek. Szerette volna Pisze is ráhelyezni a díszeket az ágakra, de Nővérke erről hallani sem akart. Hiába voltak Anya kérlelő majd utasító szavai, egyszerűen Pisze a fa közelébe sem mehetett.

Nővérke aztán megadta magát az anyai szigornak, és Pisze kezébe rakott egy csillogó rénszarvast, és megkérte, hogy ezt a csodaszép díszt helyezze a fa bal oldalára, középre, a kis ezüstös angyaldísz, és az arany csillag között lévő ágra, de az égőtől lefelé, és a gally elejére. Pisze zavarodottan indult neki a feladatnak. Gondolta, ennek a fele sem tréfa. Nem hitte, hogy a fa díszítése ennyire unalmas és kiábrándító. Ő szeretett volna egy ezüstösen csillogó kék gömböt a fa aljára helyezni, az angyalhajakat meg csak rádobálni a fára. S szaloncukrokat aggatni a gallyakra, na meg hópihéket nyomni a tűlevelek közé. De nem lehetett. S miután látta, hogy csak bosszúságot okozott a rossz helyre felhelyezett rénszarvassal, pisze orrát felhúzva odébb kullogott.

Néha sóvár pillantásokat vetett a készülő karácsonyfára, de hitte, ha nem akasztja meg Nővérkét az alkotásban, akkor előbb elkezdődhet az ünneplés. De Nővérke kezdett őrült művészként kibontakozni, s a felrakott díszeket áthelyezte, levette, és fintorogva nézte a fát. Pisze rajongással nézte a díszekkel felöltöztetett gyönyörűséget, s mesebelinek titulálta. Anya ámulattal dicsérte a művet, de Nővérke zsörtölődve kémlelte a fát. Pisze sejteni vélte, hogy mi történhetett. Minél idősebbé válunk, úgy felejtjük el, hogy micsoda őrült móka is lehetne egy fa feldíszítése. Pisze bölcsen hallgatott, mert tudta, hogy a karácsonyfa már sehogyan sem lesz tökéletes, hiszen kimaradt belőle a játék, a kacagás, az önfeledt mulatozás.

Véget ért a vacsora, a fa körül ott hevertek a kibontott ajándékok, s mire a kandallóban kihunytak a lángok, Anyát, Nővérkét és Piszét is elnyomta az álom. De Piszét felébresztette a szaloncukrok iránti olthatatlan vágya, így kivánszorgott az ágyacskájából, elsurrant a fához, és a sötétben botorkálva kitapintotta az ínycsiklandozó édességet. De hiába próbálta a cukrot leszedni a fáról, mert az beakadt a szúrós tűlevelekkel tűzdelt gallyak közé. Húzta és rángatta apró kezeivel a cukrot, majd CSATT, ráborult a fa. A díszek szanaszét hevertek a szoba parkettáján, s Pisze sikított a fa alatt. Anya és Nővérke kiszedték a karácsonyfa alól az ijedtségtől vergődő Piszét, majd világraszóló hahotába kezdtek. Végül munkának láttak, és együtt újradíszítették a fát. De most szebb volt, mint korábban. Szép emlék lett, nem csak egy elrontott műalkotás.

Itt a vége, fuss el véle, a karácsonyfát jókedvvel díszítsétek!

Szilágyi Edina