Az a furcsa, hogy amikor az a múltbéli szívzörej megkocogtatta a vállamat és én hátrapillantottam utána, egy darabig élveztem. Egy ideig azt gondoltam, na, ez hiányzott, itt remeg a térdem.. És mégis, minden vibrálás mellett valahogy nehézkessé vált bennem ez az erőlködés, ez a próbálkozás, valaki olyannal, akivel nyilvánvalóan nem működik, mert akkor nem döcögne, hiába lesz tőle kétszáz a pulzusom, mégis csak egy illúzió, egy csábos, álbiztonságos mámora az egom kielégülésének a nehezen kapható után, mert ebben jól mozog, de a megadás, a valódi egyesülés számára egyenlő a halállal. Talán ezért tudott olyan piszkosul meggyőző lenni számomra az elmúlt napokban, hogy semmi többet nem jelentesz nekem, de a lelkemben valami elkezdett mocorogni és egyre erősebben éreztette jelenlétét, mint az egom csitító kifogásai, hogy ez badarság. 

"Veled természetesen jól megy minden, erőlködés és álcák nélkül. Neked képes vagyok adni magamból, anélkül, hogy elfogynék. Belőled pedig úgy szeretnék még többet kapni, hogy fogadásommal én is gazdagítsam a te életed."

Gyönyörű az Erzsébet-híd éjszaka, mint ahogyan nappal is. Nincs számomra szebb ebben a városban, mint ez a hatalmas, tiszta, egyszerű, fehér híd. És ebben a csodálatos látványban végre kimondom, beléd szerettem. Elhagyja bennem magát csendben ez a szó, és érzem, hogy megkönnyebbültem. Egy percre, mert milyen szép, hogy szeretjük egymást, csupán az a mellékes apróság ebben a történetben, hogy Te valaki mást. 

Már hosszú ideje nem vagy az éterben, ilyenkor tudom, hogy vele vagy, de most legalább már nem szül bennem ellenállást és tagadást az ok, amiért ez fáj. Sajnálom, hogy végül számunkra sem marad ésszerűbb megoldás, mint a búcsúzás és remélem, hogy kettőnk közül legalább a te szerelmed elnyerheti végül a viszonzást.

További írásaim itt és itt!

Instagram ITT

• érzelmek szerelem viszonzatlan szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!