Javier Marías: Berta Isla című könyvéjében volt ez a kérdés, nekem pedig egyből rengeteg gondolat jutott eszembe a mai társadalomról és az emberi kapcsolatokról egyaránt. Vajon mit jelent az a szó, hogy „felszínes?” Nincs eleje, se közepe, se vége, csak valami ürügy a levegővételre. A felszín az az előszobája az ürességnek: annak az érzésnek, amikor senkik vagyunk még saját magunk szemében is, de még az sem érdekel minket.

Létezünk, beszélünk, szexelünk, nevetünk, csináljuk a dolgainkat, viszont mindenféle érzelem és gondolkodás nélkül. A felszín nem gondolkodik, hiszen nincs szüksége ilyen kemény háttérmelóra ahhoz, hogy életben maradjon. A felszín védőburok és menekülés egyben: „egyet fizet, kettőt kap” alapon.  Menekülés magunktól, védőburok a világ ellen. Igen ám, csak idővel annyira megszokjuk ezt a „fancynek” számított, könnyednek titulált életet, hogy beleszokunk, és el is felejtjük lassan, hogy mennyire is jó mindaz, ami mély, ami valódi, ami igazi. A felszín nem igazi, még csak őszinte sem, vagyis néha előfordul, hogy az, de többségében csak egy jól betakart, szépen csillogó kirakat. A mai világban pedig egyre jobban hétköznapivá válik a csillogó kirakat mutogatása akkor is, ha valójában semmiféle csillogás nincs az adott ember jelenlegi életében. A hazugság mindennapi lesz, az őszinteség luxus. Viszont a legnagyobb probléma ezzel az, hogy a kirakat díszítéssel, a tökéletesség mutogatásával egyenértékűvé tesszük önmagunk becsapását. Mert a hazugsággal nem csak másokat, sőt, sokkal inkább önmagunkat csapjuk be.

„Fecseg a felszín,
hallgat a mély.”
(József Attila: A Dunánál részlet)

A felszín az egy sziget, ami körbevesz minket, de nem jut el hozzánk. Elrejthetjük benne mindazt, amivel nem tudunk, nem akarunk, vagy nem merünk szembenézni. A kialakított felszínünk nem fog velünk veszekedni, nem fogja leüvölteni a fejünket, mert éppen idióták vagyunk; a felszín nem fog minket meghazudtolni, hiszen elég neki az, hogy mi saját magunk meghazudtoljuk magunkat is a kedvéért.

A címben szereplő kérdés, az említett Javier Marías regényben van benne, és mindenféle kapcsolatra rávezethető, nem csak arra, amiben szerepet játszhat a szex. Egy életet leélhetünk valaki mellett úgy, hogy valójában az alapinformációkon, a felszínen túl, nem tudunk róla semmit és ő sem tud rólunk semmit? Milyen személyiségre vall ez? A másikat csupán azért „tartani”, hogy meglegyen a látszata annak, hogy nem vagyunk egyedül. De a felszínes kapcsolatokat nem hívjuk fel hajnali kettőkor, ha baj van. A felszínes kapcsolat nem fog a vállunkon sírni, vagy ha igen, akkor magányosabb, mint gondolná az ember. A felszínes kapcsolat nem más, mint puszta időtöltés. Ott vannak melletted, ott vagy mellettük, elröhögcséltek, amíg együtt vagytok, el is ütitek az időt, de nem lesztek egymás koszorúslányai vagy tanúi. Lehet, hogy elmondjátok egymásnak a legsötétebb titkaitokat abban a reményben, hogy úgysem kell félnetek attól, hogy kikotyogná a másik, hiszen kinek is kotyogná ki? Nem vagytok fontosak egymás számára, és talán itt az egésznek a kulcsa: A felszínes kapcsolatban nincs mit veszíteni. Kivétel önmagad, a belső énképed, a valós személyiséged, és az őszinteséget, de ezek a mai társadalomban érnek még egyáltalán valamit? Többségiben van még prioritásuk?

A felszínes kapcsolatok kialakításánál van választásod: meg tudnád vétózni, és komoly, mély, őszinte kapcsolatot alkotni belőle. Ahogyan a másik is megtehetné. Viszont valamiért nem tesszük. A mai társadalom egyre jobban önzővé válik, és hideggé: elidegenedünk a többi embertől, és már az lesz a fura és szokatlan, ha valaki kedvesen szól hozzánk a közértben vagy a metrón.

• kapcsolatok lélekhangok párkapcsolat

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!