Cölöplábak, legyezőforma, pálmafák – mesterséges sziget-körkép
Az ember csak álmélkodik, hogy a világ legszebb, leghíresebb mesterséges szigeteit milyen gigászi erővel, végtelen fantáziával alkothatták meg az építtetőik. Nehéz elképzelni, hogy lehet konkrét formákat álmodni a tengerbe, azokon házakat, szállodákat, közlekedési hálózatot, másutt akár repülőtereket is építeni. Azt hihetnénk, hogy ez a XXI. századi technológia gyümölcse, pedig messze nem.
Dubai partjai előtt, elegánsan nyúlik be a Perzsa-öböl langymeleg vizébe a karcsú Palm Jumeirah és a Palm Jebel Ali, a világ leghíresebb mesterséges szigetei, kicsit odébb tőlük a befejezetlen, világtérképet formázó The World darabkái pettyezik a tenger vizét. Ez utóbbit ugyan a 2008-as világválság miatt máig nem fejezték be, de ennek technikai akadálya nem lenne. A szomszédos pálmaszigetek levelein azonban pazar magánvillák, feszített víztükrű medencék, a körbefutó hullámtörőn a világ leghíresebb szállodái sorakoznak, míg a törzsön a szigetet kiszolgáló közút- és tömegközlekedési rendszer (monorail) kapott helyet. Az egész látvány futurisztikus és nagyon exkluzív, nem is csoda, hogy – ha nem is hivatalosan – de a világ nyolcadik csodájának is nevezik őket. Pedig a mesterséges szigetek története messze nem új keletű, sőt, egyenesen a történelem előtti neolitikus idők ködébe vész.
További fotókért kattints a képre!
Messze északon, Európa vadregényes, lápos, mocsaras, ködös vidékein épültek a legelső mesterséges szigetek, az ún. crannógok – még a Kr. e. IV-III. évezredben. A tölgy cölöpökön álló, palánkkal megerősített, sátortetős kis szigetek védelmi céllal, vagy a társadalmi rang jelzésére épültek a skót és ír tóvidéken, s egészen a kora középkorig használatban maradtak. Aki az írországi Craggaunowenben jár, láthat is egy ilyen rekonstruált crannógot. A világ túlsó felén, a csendes-óceáni Mikronéziában a Kr. u. VIII- XV. század között létezett egy igen rejtélyes város, Nan Madol, mely 92 mesterséges szigetre épült, s „utcáit” csak kenuval lehet bejárni. A Csendes-óceán Velencéje néven is ismert egykori vallási és politikai székhely ma az esőerdő lombkoronája alatt bújik meg, erősen romos állapotban. Az elszigeteltségéről híres középkori Japánban szintén épült egy mesterséges sziget, mely a keresztény befolyás távoltartására szolgált. Mivel a Felkelő Nap országa sem maradhatott ki túl sokáig a kereskedelmi vérkeringésből, egy köztes megoldást találtak a japán sógunok, így épült Nagasaki kikötőjébe a legyező formájú Dejima szigete 1634-ben a portugál kereskedők számára. Később minden európait elűztek a szigetről, csak a Holland Kelet-Indiai Társaság maradhatott, de még rájuk is igen szigorú szabályok vonatkoztak; felügyelők őrizték őket (akiket nekik kellett fizetni), hajóikat ellenőrizték, vallási tárgyú könyveiket, fegyvereiket elkobozták.
Szintén emberkéz alkotta szigeteket találunk Amerika különböző részein is, ilyen volt az azték főváros, Tenochtitlan mellett kialakított iszapsziget-rendszer, a „chinampák”, melyeken növénytermesztést folytattak az itt élő prekolumbián népek, ma pedig a Tenochtitlan helyén kialakult Mexikóváros melletti Xochimilco városka lakói folytatják e tradíciót. A Peru és Bolívia határán, a Titicaca-tavon élő uro indiánok úszó nádszigetei, melyeket a tavon tenyésző totora nádból készítenek, szintén emberkéz alkotta csodák. A különböző rétegeket összeszövik és kötéllel rögzítik, de nem csupán a szigeteiket, hanem azon a házaikat és a hajóikat is saját maguk készítik, szintén nádból. Irak Iránnal határos vidékén, a Tigris és az Eufrátesz torkolatánál éltek évezredeken keresztül az ún. mocsári, vagy lápi arabok, akik saját készítésű nádszigeteiken éltek egészen az 1990-es évekig, amikor is Szaddam Husszein lecsapoltatta a vidéket. Ez a sajátságos kultúra – az urokhoz hasonlóan – szintén nem csupán az életterüknek számító szigeteket, de a házaikat és csónakjaikat is maguk készítették nád felhasználásával.
A XX. században aztán felgyorsultak az események, amely nem csak a lakó- és termőterületek csökkenésével, de a technológia gyors fejlődésével is összefügg. Az USA-ban, Floridában a 20-as években tört ki az első jelentősebb ingatlanfejlesztési láz, mely során újabb és újabb lakóövezetek nőttek ki a földből. A floridai szárazföld és Miami Beach közé, a Biscayne-öböl vizébe apró gyöngyfüzér-szerű szigeteket álmodtak a beruházók, melyekkel a gazdagabb réteget célozták meg. Szebbnél szebb art nouveau stílusú villák épültek a kisvárosi hangulatú Venetian-szigeteken, melyeket a Venetian Causeway köt össze egymással. Az 1929-es Wall Street Crash azonban hasonló pénzügyi csődöt jelentett, mint a 2008-as gazdasági válság, s ez az ingatlanfejlesztési láz végét eredményezte; az utolsó szigetecske, Isola di Lolando már befejezetlen maradt. Manapság a robbanásszerű városfejlődéssel a természet már nem tud lépést tartani, így a tengerparttal rendelkező kis területű országok kénytelenek a tenger irányába terjeszkedni. Ezzel persze „több legyet is ütnek egy csapásra”, hiszen az ingatlanfejlesztés szempontjából értékes újabb területekhez is jutnak, ugyanakkor a turizmus is nyer vele, mivel ezek a szép formájú műszigetek igazán csábítóak a legmagasabb kategóriákat képviselő szállodaláncok számára.
Néhány év, és meg sem fogunk lepődni az olyan, ma még nagyszabásúnak tűnő álmokon, mint a holland tulipán, a dán kerékpár, vagy a Haifa, Netanya, Herzliya és Tel Aviv elé, a Földközi-tengerbe álmodott könnycsepp alakú mesterséges szigeteken. Hiszen a fantázia határtalan, s ma már a legkorszerűbb technikai feltételek is adottak. Csak pénzre van szükség.
Etédi Alexa
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez