Honnan jössz, nem érdekel… már tényleg nem. Hajszollak minduntalan, kereslek másokban, kereslek magamban. Valóban ilyen elérhetetlen lennél?

Vágyom rád legbelül és mégis újabb és újabb feltételekhez kötlek. Én igyekszem, teljes szívből adok, és hálás vagyok, ha kapok. Olyan egyszerűnek tűnik, és mégsem talállak.

Néha pár pillanatra felfeded magad, átfutsz rajtam, mosolyt csalsz az arcomra és tovareppensz. Mióta ismerlek, akarlak. Ha törik, ha szakad. Nincs kedvem már terveket szőni nyaralásokról, mesebeli munkáról és fizetésről álmodni, elképzelni a nagy Ő-t, miként hozza ágyba a reggelit, és várni, remélni, megrendíthetetlenül hinni, hogy ezek hatására majd újra megjelensz.

Azt mondják, az életben nem a cél a fontos, hanem az odáig vezető út, én azonban képtelen vagyok egyetérteni. Míg utánad kutatok, talán tanulok és fejlődök, de elégedettnek kellene lennem ettől? A megannyi „Nem adom fel”-től? A küzdéstől, a pofonoktól?

Néha megtorpanok, hogy lássam, mit hagyok magam mögött. Az elmosódó lábnyomokban keresem a tanulságot. Hátat fordítok a célomnak, eldobom a motivációt, mint egy megunt ruhadarabot és viharverten állok ott, hol nesztelenül ér egymáshoz múltam és jövőm. Visszatekintek és keresem, honnan indultam. Annyira hosszúnak tűnik a hátrahagyott szakasz, hogy attól félek, kitérőt tettem valahol. Eltévedtem egy kapcsolatban, felültem érzelmeim körhintájára és nem ismertem fel az ismétlődő állomásokat. Megannyi kudarcot, visszautasítást és csalódást látok, ami kitartóbbá igen, de derűlátóvá aligha tett. Mihez ragaszkodom vajon ennyire… és a ragaszkodás a gyengeség jele? Valóban egyedül a változásban találhatjuk meg az igazi biztonságot? Lábaim gyökeret eresztenek, se vissza, se előre nem tudok lépni, míg nem kapok válaszokat.

• boldogság élet lélekhangok várakozás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!