Minden azt sugallta bennem, hogy ne bízzak meg egyetlen férfiemberben sem – holott csak bízni vágytam, amióta ismerem a szívem. Mégis, annyi mindent kellett elszenvednem, hogy alig hiszem el. Pedig nem telt el sok idő, nem ötven évesen mondom ezt, visszanézve az életemre.

Rövid időn belül, velősen történt minden, mintha be akart volna törni az élet. Valójában csak azt akarta, hogy ébredjek fel. Ismerjem fel, hogy mi történik velem, és a környezetemmel – hogy nem véletlen. Vegyem észre a mintát, amiben ismétlődik minden. A megcsalások, az elhagyások és cserbenhagyások, ugyanazt erősítik bennem: ne bízz meg egy férfiemberben sem!

Egyenes út vezetett oda, hogy elszenvedjek mindent - nem csak a már megtörténteket, hanem az eljövendőket. Hibáztathattam volna mindent, és mindenkit: azt, aki megcsalt, és azt, akivel megcsaltak; azt, aki elhagyott, és azt, akiért elhagytak; nem beszélve a cserbenhagyásokról, megszegett ígéretekről, hazugságokról. Mindezt férfiemberek képviselték az életemben, én pedig csak álltam összetörve, könnyes szemmel, bizalomra éhesen – dühösen, elkeseredetten, reményvesztetten. Miért? Miért?! Miért..

Csak velem lehet a baj, hisz az összes velem történt meg – mindben én vagyok az ismétlődő elem. Véletlen? Miért érdemlem, mit tettem? Ez lenne az én történetem? Bízni vágyó lélek egy megbízhatatlan életben? Ugye nem? Örököltem egy mintát, ami beleégett életem minden eseményébe. Meghatározta az életem, irányította a történeteimet, kiosztotta a szerepeket – mindenkinek, akit valaha is szerettem.  Elszenvedhetném az életem, de más szívvel születtem. Szüntelen a vágy bennem, hogy végre bizalommal ölelhessek. Ez egyet jelent: nem azért történik velem mindez, hogy alárendelje az életem. Azért történik, hogy felismerjem, megértsem, tanuljak belőle, s újra írjam a történetem.

Nem arról van szó, hogy inaktív a minta, hogy többé nem dübörög az előre megírt történet az ereimben – csak arról, hogy dönthetek másképpen. Hogy amikor történik velem, akkor felismerem. Már elidegenedtem: nem érzem magaménak a történetet. Nem érzem azt, hogy jogosan történik minden, hogy megérdemlem, hogy ez a sorsom, hogy el kell viselnem. Nem élvezem az áldozat szerepet, hiába ismerem, hiába jön belőlem ösztönösen. 
Egy zsigeri berögződés egyszerűen nem lehet a végzetem. Másra születtem, annyira más szól a szívemben. Talán megváltoztathatok mindent. Egész nyugodtan ragaszkodhatnék egy olyan mintához, amelyben tökéletesen történik minden. Megtehetem, ez a lényeg. Bizalommal a szívemben az élet nem tehet mást, csak azt, hogy bizalommal ajándékoz meg.

Akárhányszor elkezdem érezni, hogy ráncigál, irányít egy rosszul megírt történet, a szemébe nézek. Nem megyek oda, ahova vinni akar engem. Nem engedem, hogy keserű szerepbe kényszerítse a szeretteimet, és újra meg újra kimondassa velem azt, hogy mekkorát csalódtam bennük, és magában az életben. Nem használom a történetem kedvenc szavait, nem járom be újra meg újra ugyanazt a mintát. Minek, hisz túlságosan is ismerem. Ez egy vég és egy kezdet egyben. Ceruza van a kezemben. Akárcsak a tiédben - használd kedvesem!

• érzések ismétlődés lélekhangok önismeret

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!