Amikor nem tisztel eléggé

Aki tisztel, elismeri az erősségeimből fakadó erényeket, és elnéző a gyengeségeimmel. Nem figuráz ki, nem tesz nevetségessé. Nem hánytorgat fel régmúlt sérelmeket, utamat észrevétlenül segíti, pozitív megerősítése, dicsérő szavai ösztönöznek, új erőt adnak.

Aki tisztel, az nem tesz szeretetkoldussá, nem pipettán adagolja a gyöngédséget és a szerelmet. Az érzelmi biztonság és bizalom nyugalmat ad. Az otthonunk erődítmény lesz, puha-meleg fészek, ahová jó hazamenni. Aki tisztel, az tudja, mikor, mit mondjon, vagy éppen ne mondjon semmit. Világosan és határozottan kommunikálja felém az érzéseit, de ez soha nem durva, bántó, vagy sértő. Empatikus társ, képes a dolgokat az én látásmódomból megvizsgálni, akár a cipőmet is felvenni, utamat végig járni, és ily módon döntést hozni.

Minden törekvése a közös boldogságunkat, jóllétünket erősíti, bizalmamat, érzelmi biztonságomat táplálja. A gondoskodás számára nem okoz lelki terhet, nem kerül sok energiába, és nem igényel előkészületet. A gondoskodás a szeretetkapcsolatokat működteti, az egyik legszebb ösztönös tevékenység. A szerelem és a vágy azonban nem elegendő, a felfokozott érzések nem nyújtanak garanciát arra, hogy bárki teljes értékűnek, megbecsültnek, vágyottnak, igazán szeretettnek érezze magát a kapcsolatában. A szerelem, a törődés, és tisztelet legfontosabb bizonyítéka a valódi odaforduló, empatikus figyelem. A tisztelet nem feltétel nélküli hajbókolást, behódolást jelent, hanem a másik ember érzelmi komfortjának, emberi méltóságának megőrzését. Tisztelni valakit nem ugyanaz, mint behódolni, megfelelni, kompromisszumot kötni, és szemétlapátra söpörni az egyéni vágyakat, és különös ismertetőjegyeket, mindazt, amik régen voltunk, és amik azzá tettek, akik most vagyunk. Egy érzelmileg érett ember szembenéz a különbözőségekkel, és elfogadja, hogy a másik másmilyen, és pontosan ezért is lehet őt annyira szeretni.

Ahhoz, hogy tiszteljünk valakit, jogos elvárás, hogy tiszteletre méltóvá váljon, vagyis tiszteletünket a másik fél érdemelje, vívja csak ki, mégis, ez csak félig igaz a párkapcsolatokra. Mert egy kapcsolat egyrészt arra az elhatározásra épül, hogy két felnőtt ember meghozta a döntést, együtt haladnak tovább az úton, megnyitják a szívüket egymás felé, megmutatják igazi valójukat. Ezáltal pedig sebezhetővé, védtelenné teszik önmagukat. Az egymás felé kimutatott tisztelet azt jelenti, hogy mindketten hús-vér emberek vagyunk, és nem idealizált istenségek, lehetünk gyengék, esendők, hibázhatunk, tévedhetünk, de ez nem jelenti azt, hogy egymás emberi méltóságát valaha is semmibe vennénk.

1 / 2. oldal

Következő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Király Eszter

A párkapcsolat tartja elénk a legélesebb, leghitelesebb tükröt önmagunkról. Megláthatjuk benne saját pompánkat is, de a hiány mindig jéghidegen fog arcul csapni. Belenézni abba a tükörbe, amit a társad tart neked mindig nehéz. Elfuthatunk a saját tükörképünk elől, és megpróbálhatunk olyan látványt találni, ami megfelelő, amit el tudunk viselni, de bárkihez is szaladunk, csak saját magunkat fogjuk látni benne. A tükröt dühödten, össze lehet törni, de eljuthatunk olyan szintekre, ahol képesek vagyunk önkritikával, önismerettel szemlélni a gyengeségeinket, így a kapcsolatunk réseit, hibáit is. Ebben a felismerésben, és fejlődésben segítek az írásaimmal. Cikkeim a párkapcsolati témákon túl érintik a női-férfi szerepegyensúly fennmaradásának, és a hagyományos értékek megőrzésének fontosságát is.