Hol kezdődik önmagunk gyógyítása? Hol kezdődik a határaink helyes meghúzása, és honnan ismerjük fel a többiek határait? Szorosan összekapcsolhatóak ezek a határok, ha szoros kapcsolatban állunk a másik emberrel vagy eleve a határainknak kéne meghatároznia a kapcsolat alapjait?

Belefáradtam. Elfáradtam lelkileg abba, hogy mások önbizalmát növeljem, hogy mások érzéseit figyelembe véve úgy viselkedjek, hogy az nekik megfelelő legyen. Belefáradtam elhinni, hogy nem vagyok elég, vagy hogy csak gyerek vagyok és nem tudhatok semmit sem, illetve hogy éppen ezért, jól sem láthatom az adott szituációkat. Elfáradtam mások okoskodását hallgatni, miközben a mélységükben valójában nincsen semmi. Elfáradtam mások tudatalatti nárcizmus viselkedésébe és a negatív légkörbe, ami lassan, de biztosan veszi el a levegőt. Elfáradtam elnézni azt, hogy vannak emberek, akik nem törődnek a traumáikkal sőt, úgy tesznek, mintha ők tökéletesek lennének és mások azok, akikkel a baj van. Elfáradtam a tudatlanságba. Elfáradtam az önismerethiányába úgy, hogy az adott személy meg sem próbál önismeretet gyakorolni. Elfáradtam az olyan helyzetekbe, amik kívül esnek az asszertív kommunikáción, és nem is törekednek rá, mert minden érzelmet gyengeségnek tartanak, mert a címkézés és a bekategorizálás alapnak minősül a fejükben, mert úgy ítélkeznek, mint ahogy más minden nap alsóneműt vesz fel. Belefáradtam abba, hogy én bizonyítsam be másoknak, hogy tényleg az vagyok aki: miért olyan hihetetlen a feltétel nélküli szeretet? Miért olyan hihetetlen, ha olyan véleményed van, ami nem egyezik másokéval, de nem ítéled el a másik embert a saját véleménye miatt? Miért leszel fura azért, mert nem úgy látod a világot és az embereket, mint mások, mint az átlag?

Minél többet foglalkozol magaddal, minél többet foglalkozol a traumáiddal, annál szabadabb és nyitottabb leszel belül, és mégis zártabb kívülre, mert már látni fogod, hogy kik azok a személyek veled szemben. Amint tisztában leszel a saját traumáiddal, úgy fogod látni mindenkinek a saját küzdelmeit, démonait: ki játssza meg a magabiztosságát, ki nárcisztikus, ki passzív agresszív, ki az aki manipulál, ki szorong, kinek van anya- és apakomplexusa, ki hazudik, ki gátolja saját magát valamiben, satöbbi, satöbbi. Minél közelebb kerülsz önmagadhoz, minél erősebbé válik a saját hangod is, annál jobban állítod fel bárkivel szemben is a határaidat: nem fog számítani, hogy családtag, barátok, ismerősök vagy idegenek. A címkézések, a beskatulyázás nem számít, ha a mentális egészségről van szó. Ha a saját léted, az elméd egészsége a tét, akkor nem szabad a címkézésekre hagyatkozni vagy épp arra, hogy ki és hogyan ítél meg, illetve hogy mikor és mi módon fogad el téged: klisés kijelentésnek is tűnhet, amit feltételezhetően mindenki tud, de a tudás nem egyenlő a tudattal, és így a tudat sem foglalja magába automatikusan a tudást. 

Tudat alatt hagytam el az írást, vagy ő hagyott el engem, és az elején, nagyon sokáig fel sem tűnt a hiánya. Hogy hirtelen nem íróként gondolkodtam, hogy nem írtam kis szövegeket és cikk kezdeményezéseket minden nap minden másodpercében. Fel sem tűnt, hogy az agyam blokkolja a kreativitást, a szenvedélyt, ami egykor az életet jelentette, ami egészen gyerekkorom óta saját magamat jelentette. Fel sem tűnt, hogy a traumákkal való foglalkozás blokkolta az írást bennem: a kifejezésmódot, ami eddig egy határozott és erős és törhetetlennek tűnő biztos pont volt a számomra. Azt hiszem ebből is látszik, hogy valójában nincs olyan, hogy törhetetlen. Ahogy egyre jobban magadra találsz, úgy válsz le az emberektől is: mert már meg fogod engedni magadnak, hogy jól bánj önmagaddal és így megengeded, hogy megérdemeld, hogy mások jól bánjanak veled. Tudni fogod, hogy mikor éri meg felszólalni és mikor felesleges. Érezni fogod, ki játssza meg magát, ki rosszindulatú, ki törődik csak és kizárólag saját magával, ki az aki kihasznál másokat, és ki az, aki őszinte. Érezni és látni fogod mások traumáit, hiszen már önmagad előtt sem titkolod és nem szégyelled a sajátjaidat. Már kezdesz nem lelkiismeret-furdalást érezni, ha nemet mondasz akkor, amikor nemet szeretnél mondani: bár az, hogy kezdesz nem egyenértékű azzal, hogy nem is érzel lelkiismeret-furdalást, mert fogsz, mert ott lesz benned, meg fog jelenni minden tettnél, minden szónál, minden álomnál, minden gondolatnál, de már képes vagy szűrőt használni. 

• Ami neked önzőség, nekem a gyógyulásom bizonyítéka ego emberi kapcsolatok ítélkezés kapcsolatok önismeret pszichológia transzgenerációs traumák oldása trauma Varga Maja

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!