Előfordult már veled, hogy valakit nem láttál szépnek először, de ahogy megismerted egyre jobban tetszett? Ez nem csak azért van, mert kezdjük megszeretni – azért is persze – de sokszor az is belejátszik, hogy egyre inkább meg meri mutatni neked a szépségét.

Figyelem az embereket és azt látom, hogy a legtöbb ember sokkal szebb, mint amilyennek mutatja magát. Akkor tűnik ez fel, amikor figyelmesen tanulmányozzuk a vonásaikat, amikor nem csak a felszínt nézzük. Persze ezt nehéz megcsinálni jártunkban-keltünkben, mert az emberek általában zokon veszik, ha hosszasan bámuljuk őket. Ugyanakkor, ha alaposan szemügyre tudsz venni valakit, aki első látásra nem tűnik fel, de elkezded figyelni, megláthatod: igenis ott van benne eredendően a szépség adottsága.

…csak eldugja. Eltűnteti, nem használja és sokszor még ő sem tudja, hogy ott volt…pedig ott volt!
Érezheted ezt akkor is, ha már elég ideje itt vagy ezen a bolygón: előveszed a fiatalkori fotóidat és megdöbbenve konstatálhatod: tényleg azt gondoltam akkoriban, hogy ez nem elég jó? Hogy nem vagyok szép? Istenem, bárcsak visszamehetnék, rögtön látnám azt, amit képtelen voltam észrevenni! Mennyire tudnám most élvezni azt a fiatal és szép testet, ami felett folyton ítélkeztem!

Ha megfigyeled az embereket azt is láthatod, miért tűnik el a szépség: beesett vállak, szomorú, bevésődött ráncok, görnyedt testtartás. Az emberek nagy részének a teste azt üzeni: bocs, hogy élek…igyekszem nem sok vizet zavarni, kicsit elidőzöm itt, ebben az életben, aztán már itt sem vagyok. 
Meggyőződésünk, hogy rosszak vagyunk, jelentéktelenek, figyelemre sem méltóak. Ez alól az sem jelent kivételt, amikor valaki nagy hanggal bizonygatja az ellenkezőjét: ugyanúgy kompenzál, csak épp a másik oldalon van – muszáj nagy csinnadrattával felhívni magára a figyelmet, mert alapból úgy érzi nem érdemli meg.

Nagyon kevés manapság az olyan ember, akinek tényleg helyén van az önértékelése. Vagy az összetöpörödött, láthatatlanná válni akaró, megnyomorodott lelkeket látjuk, vagy a felfújt egójú, okoskodó, arrogáns pökhendi alakokat, akiknek lelki nyomorát önmagukon kívül mindenki azonnal átlátja.
Egyik típus sem szép. Az arrogáns felfuvalkodott sem, mert bármit is aggat magára, bármilyen címkét, márkát, minden, a legjobb minőség is ócska bóvliként mutat rajta, hiába parádézik benne. Ő maga is csak egy utánzat, hiteltelen látszat. Aki pedig elbújik a világ elől, saját kicsinységét, jelentéktelenségét éli, az mellett úgy mész el, hogy észre sem veszed.

• belső értékek kisugárzás szépség

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!