A testedet folyamatosan szeretned kell?

Mintha attól függne egy jó párkapcsolat, hogy a felek olyanok, mintha éppen most léptek volna ki egy divat magazinból. Hogy is vagyunk mi Nők? Akármennyire is tisztában vagyunk magunkkal, akkor is vannak olyan napok és időszakok, amikor nem vagyunk elégedettek a testünkkel. Akkor is vannak olyan időszakok az életünkben, amikor nem jó érzéssel tölt el minket a tükörbe nézés, vagy a ruhapróbálás a boltokban, a melltartóról nem is beszélve. Amikor azt is nehezünkre esik elhinni a párunknak, amikor azt mondja, hogy mennyire szép vagy.

Nem, nem kell folyamatosan szeretni magunkat és a testünket. Csak tudni kell, hogy hol van ennek a határa, hogy meddig mehetünk el, és mikor van az, amikor pofont kell adni saját magunknak, hogy na most hagyd abba. Hiszen miért várnánk el a többiektől, hogy elfogadjanak minket, ha mi magunk sem fogadjuk el saját magunkat? Nem várhatod el az emberektől azt, amit te magad sem teszel meg.

Nem kérheted számon az emberektől azt, amit magadtól is távol tartasz. Hajlamosak vagyunk olyan elvárásokat állítani a másik ember felé, amiket mi magunk nem tennénk meg, mert eszünkbe se jutna, vagy távol áll tőlünk, vagy még nem engedtük meg magunknak, hogy megismerjük. Vagy éppen a társadalmi elvárás az, ami bekebelezz minket. Azok a ki nem mondott, és mégis a levegőben, a címlapokon, az Instagramon lévő elvárásokról van szó, amit mindennap látsz: az a szép, ami vékony, ami sportos. Az a gyönyörű, amin meg akad a szemed, ami szépbe van csomagolva, amin nincs egy hiba se, ami egy XS-es ruhába belefér, de azért az sem baj, ha S-es. Van, hogy azt mondják az emberek egy ruhaboltban például, hogy sajnos már nem S-es a méretem. És ötből ketten hozzá is szokták tenni, hogy így szülés után, vagy két gyerek után. Mintha azonnal meg kéne magyarázniuk a világnak, hogy miért nem tartják a társadalmi elvárást. Én meg ilyenkor legszívesebben mondanám nekik, és van, hogy mondom is, ha olyan a szituáció hangulata, hogy de mennyire megérte, és ugyan már, tökéletes vagy. De milyen agyatlan hullám van a világon, hogy egy kismama azonnal nyerje vissza a születés előtti állapotát, és ha ne adj Isten még a baba 2 hónapos koráig, vagy már a tinédzser éveiig is még túlsúly van az anyán, akkor nem tesz eleget a női mivoltának. Vagy ha közben elválnak, esetleg szétmennek a szülők, akkor egyből a Nőtársak azt nézik, hogy az anya mennyire hagyta el magát, mennyire nem törődött magával, mennyire le van lakva, és talán csak azért, mert nem S-es méret, hanem mit tudom én, L-es. Mintha a külső minden problémára válasz lehetne. Mintha attól függne egy jó párkapcsolat, hogy a felek olyanok, mintha éppen most léptek volna ki egy divatmagazinból.

Nem. Ezek az irracionális elvárások azt eredményezik, hogy a Nők egyre nagyobb önbizalomhiányban szenvednek, hogy a szülés után depresszióba esnek, mert nem elég, hogy egy új helyzettel kell megbirkózniuk, még azt is nézniük kell, hogy megfeleljenek a világnak azzal, ahogy kinéznek és ahogy viselkednek már anyaként és feleségként. Mert, amikor megszületik a baba, akkor ott tényleg elkezdődik valami: ő lesz az otthon és a család összetartója. De már előtte is, egy „szimpla” párkapcsolatban is már az van a nőben, hogy a nőé az érzelmi vonal, a férfié pedig a racionalitás, bár ezt azért ennyire nem mondjuk ki általában, csak azt, hogy a nők sokkal érzelmesebbek és meg is élik néhanap nagy drámával fűszerezve. Mert a Férfinak a Női érzelem akkor is dráma, ha nem az, a Nőnek pedig a Férfi közönyös viselkedése vagy érthetetlensége mindig is hidegzuhany lesz, olyasmit jelentve, hogy nem figyel rá. Ez ilyen, túl lehet rajta lendülni mindenféle szakítás meg hiszti nélkül.

És tudjátok hogyan a legkönnyebb túllendülni az ilyeneken? Ha már eleve nem címkézitek fel magatokat és a másikat a saját kapcsolatotokban. Ha nem az lesz a főprioritás, hogy mi a súlyod, hogy mennyit eszel vagy éppen mennyit nem, hogy mennyire hozod a jól bevált vagy épp megszokott nemi sémákat. De tudjátok mit? Nincs olyan, hogy megszokott: mert, amit régen megszoktál, az még nem jelenti azt, hogy jó volt neked, hisz már nem vagy amellett, aki mellett megszoktál dolgokat. Újra volt szükséged, talán még szabadságra is, aki enged élni és gondolkodni és aki mellett az lehetsz, aki valójában vagy. Aki talán nem a tipikus Nő, és nem a tipikus Férfi, vagy lehet, hogy teljesen az, de a tied. Egy jó kapcsolat nem a külsőre épít. Oké persze, megnézed a fenekét, a mellét, a szemét, a testét, megnézed, hogy azért adjon magára ruhák szempontjából és legyen jó illata, rendben, de nem is azt mondtam, hogy nem számítanak ezek, hanem azt próbáltam kihangsúlyozni, hogy, – főleg –, egy komoly párkapcsolatnak nem ez a talaja, nem ez a gyökere, amire építkezik az ember.

1 / 2. oldal

Következő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!