A nap, amikor elsötétül a képernyő...
Sötét képernyő, sehol semmi. Gondolkodni kell...
Ma nem kell.
Talán könnyebb
- Azt mondták, hogy vége lesz mindennek, meg a forint is esett, és még akkor ott van az árvíz, de nem szomszéd? Látta a tévében, tudja az a csinos bemondónő!?
- Én nem nézem!
- Mit nem?
- Semmit sem.
- Úgy érti, nem nézi a híradót?
- Semmit sem. Se híradót, se időjárás jelentést, és még a filmeket sem. Moziba járok, színházba, hangversenyre, meccsre, futni, és gyerekekkel a parkba. Talán elég.
- De akkor semmit sem tud!
- Nem igazán.
- Maga olyan unalmas, mint annak idején a hétfő.
- Azt látja, szerettem. Talán az volt a legkedvesebb nap gyerekkoromban. Akkor mindenki kint játszott a kertben. Fociztunk, télen hokiztunk.
- Maga nagyon visszamaradott!
- Tudom.
- Nem is beszélgetek magával, maga ősember!
- Nem igazán. Filmrendező vagyok.
- Mi?
- Jól hallotta.
- És, akkor miért nem…
- Mert az unalmas.
- És akkor honnan tudja, hogy mi az, ami érdekes?
- A hétfők, tudja a hétfők…
Még ilyet?!
És a szomszéd visszament a képernyő elé.
Bekapcsolnia nem kellett, hiszen folyamatosan ment.
A villanyt nem oltotta fel, nehogy sokat fogyasszon.
Éppen valami díjátadót közvetítettek.
- Hogyan lehet a tévében, amikor most beszélgettem vele a folyosón?
...
Bokros László
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez