A kezdeti lelkesedés után

Úgy látszik, végre meghallgatták az égiek imáinkat, képzeletünk megalkotta és házhoz is szállította azt az embert, akire vágytunk. Épp olyan, amilyenről álmodtunk, szóval az élet szebb nem is lehetne. Kezdjük hívogatni a barátokat, barátnőket, s óvatosan megosztjuk velük a remek hírt: mindjárt, mindjárt ránk tör az a csodálatos, mindent elsöprő szerelem.

Persze mindezt csak halkan tesszük, mert még egy-két lépés hiányzik a beteljesedéshez, de már tényleg csak annyi! Aztán, ahogy váratni kezd magára az a bizonyos egy-két lépés, kezdeti lelkesedésünk is csökkenni kezd. Megszólal bennünk az óvatosság, a józanság, ránk törnek a múlt kellemetlen tapasztalatai és arra gondolunk: hány hülyével volt már dolgunk? Hányszor örültünk az első randinak, ami végül vegyes érzelmeket keltett bennünk, mert kedves volt ugyan a másik, csak ne kereste volna folyamatosan a fogást rajtunk… Ne azt figyelte volna, hol nem bízunk magunkban eléggé, hol vagyunk gyengék, és kiszolgáltatottak. Egyre kellemetlenebbül érezzük magunkat, már nem is annyira vonzó a másik. Lopva az óránkra pillantunk, azt méregetve: vajon mikor érkezik el a pillanat, hogy felállunk és hazamegyünk…

Kit érdekel ez a hülye? – teszi fel magának az ember a kérdést, még a dolog végkifejlete előtt. Elszáll fejünk felől a rózsaszín köd és úgy érezzük, újra normális üzemmódban működünk. Ha lesz valami a dologból, hát lesz, ha meg nem, akkor nem. Visszatérünk hétköznapjaink menetéhez, és nem csinálunk nagy ügyet az egészből. Ha akar valamit, jelentkezzen, ha meg nem, hát úgy is jó lesz. Nem örülünk előre, nem éljük bele magunkat, nem tervezzük az esküvői ruhát, sem az összeköltözést. Továbbra is a munkánkra koncentrálunk, barátainkra, az életünkre és mindenre, ami addig is fontos volt számunkra. Nem kell erőltetni a dolgokat – hangoztatjuk – hadd menjen minden a saját medrében, ahogy menni akar. Szépen, nyugodtan kivárjuk a dolog végét, s elfogadjuk, bármi legyen is az. Nem tudom, talán a másik fél is ugyanígy kezd érezni ilyenkor, mert ahány ilyen esetet láttam, szinte mind ugyanúgy végződött: el sem kezdődött…

A legutóbbi eset alkalmával gondolkodóba estem: lehet, hogy tényleg csak az egyik fél számára jelent boldogságot a kapcsolat, s mivel ő sem tesz bele több energiát és figyelmet, így az egészből nem lesz semmi? Vagy épp így van rendben a dolog? Egyikük sem akarja igazán, akkor mire lenne az egész felhajtás? Bárhogy is legyen, tény, hogy nagyon könnyű elmenni egymás mellett…

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!