Mindannyian másképp gondolkodunk párkapcsolataink élettartamát illetően. Van, aki mindenkivel egy életre tervez, van, aki önmagán kívül senkivel sem, és a kettő közötti lehetőségek száma határtalan. Két barátnőm a végleteket képviseli, izgalmas, szenvedélyes hozzáállásuk az élethez engem is magával ragad.

Soha egyetlen kapcsolatomról sem gondoltam azt, hogy ez most végleges lesz, ez már örökké tart. Inkább valahogy úgy gondoltam rájuk, hogy tart, amíg tart, amíg boldog vagyok velük, bennük, aztán továbblépek. Hogy mi lehet az oka annak, hogy ilyen lazán kezelem a kérdést? Nem tudom, az egyik talán az, hogy számomra léteznek a párkapcsolatnál fontosabb dolgok, és itt nem a szabadságra gondolok.

Olyan dolgok foglalkoztatnak, mint a világ és önmagam megismerése, a hivatásom megtalálása, a barátaimmal való kapcsolatom, az utazás, a belső békém megtalálása, a sportok, amelyeket szenvedéllyel szeretek megélni, szóval sok minden ott van, amiben örömöm lelem, és ami valamilyen szempontból egyenrangú lehet az ember párkapcsolatban betöltött szerepével. Nálam nem írja felül egy párkapcsolat jelentősége a barátaim jelentőségét, vagy azt, hogy elmegyek-e maraton-t futni. Mindegyik fontos számomra, a sport, vagy a hivatásom teljesen egyenrangú a párkapcsolati életemmel. Ha éppen párkapcsolatban vagyok boldog vagyok és a helyén kezelem, a napi 24 órát úgy osztom be, hogy mindenre egyformán jusson időm. Azt hiszem az egyensúlyra törekszem és nem arra, hogy mindenáron kapcsolatom, családom legyen. S mivel nem gondolkodom egy kapcsolatban sem mint véglegesben, ezért lehet, hogy ezért nem végleges egyik sem.

Másik barátnőm ugyanilyen szenvedélyességgel gondolkodik, csak egy kicsit másképp:

Csalódtam a férfiakban és a párkapcsolatokban. Minden kapcsolatomban biztos voltam, mindegyikbe beletettem mindent, amit csak lehetett és vagy véget értek, vagy nézd meg a házasságom: semmilyen. Az életemben egyetlen szerelem sem állta ki az idő próbáját, s a magam részéről úgy gondolom, hogy ami nem tart örökké, annak semmi értelme nincs. Az csupán elvesztegetett idő, olyasvalakivel, aki érdemtelen volt rá. Persze mondhatjuk, hogy mindig tanulunk valamit, de én leginkább azt tanultam meg mindenkitől, vagy inkább mindenkivel kapcsolatban (úgy is hogy mindig én szakítottam), hogy a férfiak alkalmatlanok. Vagy ha mégis a másik mondta ki a végszót, az ok mindig ugyanaz volt: Nem tudok adni neked semmit. Nem tudom valóra váltani veled az álmaidat. Neked egy nálam sokkal klasszabb férfi kell, azzal álmodozhatsz, azzal küzdhettek a céljaitokért. Hát ezért tényleg nem érdemes egy kapcsolatot fenntartani.

• életmesék párkapcsolat szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!