Olykor előfordul, hogy nagyot fordul velünk a világ. A megszokott életritmusunk felborul, köszönhetően egy szétválásnak, vagy egy csalódásnak, és kétségbeesve hozzuk meg a rosszabbnál-rosszabb döntéseket. De vajon miért?

A szakításomat követően beleestem egy olyan spirálba, ahol a gyászidőszak helyett inkább a menekülést választottam. A szomorúság, és a csalódottság olykor tévútra viszi az emberi szívet, és ez nálam sem volt másképp.

Biztosan tudjátok milyen az, amikor fejvesztve menekülnétek az érzéseitek és a gondolataitok elől. Amikor az egyetlen lehetséges opciót abban látjátok, hogy mindenféle elterelő hadművelettel likvidáljátok az egyedüllétet. Ilyenkor jönnek szóba a fékevesztett bulizások, a non-stop barátokkal töltött idő, a különböző randi-applikációk letöltése, és a létező összes olyan platform felderítése, ahol minimális esélye is lehet annak, hogy belebotlunk valakibe, aki csak töredéknyire is, de feledteti a bánatot.

Ezt az ember egy ideig kiválóan tudja irányítani, de azt hiszem talán nem is olyan sok idő után elérkezik egy pont az életünkbe, amikor rádöbbenünk, hogy nem jó úton járunk. Hogy már túl sok volt a beszédből. Hogy már a barátaink agyára megyünk a folytonos kesergésünkkel. Hogy hiába a vaktában próbálkozás, a randik, és a különböző ismerkedések folytonos kudarcba fulladnak. Mert a szívet nem lehet kicselezni.

Egy napon felébredtem, és felismertem magamban a hibát, hogy minderre még nem állok készen. Akkor, ott azon a reggelen döntöttem, és töröltem a randi-appot, lezártam a félbehagyott beszélgetéseket és elkezdtem önmagamra figyelni. Életem egyik legfelszabadítóbb érzése volt végre békére lelni. Megérteni azt, hogy az önbizalmamat, az önszeretetemet nem mások által nyerhetem vissza. Hogy hiába is a sok külső hatás, amíg odabent nincs rend, idekint sem lesz.

• boldogság döntések érzések lélekhangokból magány szakítás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!